A budapesti központi iskolai növénykert

A gyakorlati ismereteket szolgáltató kertek és faiskolák tekinthetők a díszkertek mellett a legkorábban létrejött iskolai szabadtereknek. Az 1868 előtti iskolák egy része – bentlakásos, lakóhelyként is működő intézményben – önellátásra is törekedett, mindemellett a mezőgazdasági ismeretek elsajátítása fontos ügy volt az oktatásban.

A haszonkertek létesítését az 1868. évi 38. tc. kodifikálta, ugyanis a népiskolákban kötelezővé tette a „gyakorlati útmutatások a mezei gazdaság és kertészet köréből” nevű tantárgyat, s ehhez legalább 2 holdnyi (11510 m²) kertté alakítható terület átadására kötelezte az iskolafenntartó községeket. Az utasításnak elsősorban csak a vidéki iskolák tudtak maximálisan megfelelni, a fővárosban egy-két külvárosi iskola (pl. Angol utca, Gyáli út) hozott létre csak nagyobb léptékű kerteket. De a nagyvárosi élet nem is kívánta meg a tanulók mezőgazdasági oktatását oly mértékben, mint a vidéki iskolák esetén.

A létrejött fővárosi iskolakertek ezért sokkal inkább álltak a különböző oktatott tantárgyak szolgálatában, mintsem hogy agrotechnikai ismeretekkel lássák el a tanulókat. Ilyen volt többek között a Természettan/Természetrajz oktatása, amely során egyre nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy a tanulókkal ne képek és rajzok, hanem valós élőlények segítségével ismertessék meg a növény- és állatvilágot. A Magyar Pedagógia hasábjain 1902-ben már hangsúlyozták, hogy a természetet a képek helyett az iskolaudvarokban, iskolakertekben és kirándulásokkal kell megismerni, Bárczy István pedig 1904-ben már körlevélben szólította fel erre az iskolákat. Azokban az iskolákban, amelyekben volt elég tér a szintén létesítendő tornapálya mellett kertek kialakítására is, kisebb növénygyűjteményeket, illetve gyakorlókerteket is létrehoztak.

A teljes írás itt olvasható.