Kováts-Németh Mária (2013): Kultúraközvetítés és pedagógiai értékrendszerek, Monographiae Comaromienses 13. Univerzita J. Selyeho-Selye János Egyetem Tanárképző Kara, Komárom, 158.
Figyelemre méltó könyvvel gazdagodott a pedagógiai szakirodalom. A kultúraközvetítés és a pedagógiai értékrendszerek kapcsolat-összefüggéseit keresi, kutatja Kováts-Németh Mária a komarnoi Selye János Egyetem Tanárképző Karának habilitált egyetemi docense. A választott témából következően rendkívül komoly és nagyszabású feladat megoldását tűzi ki maga elé célként a szerző. Bonyolult a vállalkozás, ugyanis a kultúra váltakozó értelmezését, alakulását, súlyponteltolódását, árnyaltságát vált szükséges egyeztetni annak közvetítési módozataival, valamint a pedagógiai értékrendszerekkel. A kultúra anyagi és szellemi javakat, életmódot, szokásokat, magatartási formákat jelent. A kultúra elemeit az értékek (jó, helyes, értékes) és normák (irányadó minták a viselkedéshez, életvitelhez). Magának a kultúrának a tartalma is változik az idők során, akár egy emberöltőn belül is. A különböző korszakok, nemzetek, változó, sajátos kultúrával rendelkeznek. Minden egyes történelmi korszaknak, népnek, népcsoportnak, társadalmi rétegnek sajátos kultúrája van. A többszintű társadalmi, politikai rétegződés okán is komplexitás jellemzi a különböző kultúrát. Minden kultúrának sajátos elképzelése van a világról, a gyermekről, magáról az emberről, az élet értelméről. A gyermek, az egyén a kulturális mintákat a nevelés, oktatás, szocializáció, a társas viszonyulásokon keresztül sajátítják el. Nagy kérdés, hogy a gyermek, az egyén milyen úton-módon interiorizálja, teszi magáévá a kultúrát. Milyen szerepe van az iskolának e közvetítő folyamatban?
A szerző ügyesen szerkesztett munkája tíz nagy fejezetből áll, az európai örökségtől, az európai iskolarendszer kialakulásától következően vezeti le a magyar iskolarendszer kialakulását, fejlődését, a különböző iskolakoncepciók bemutatását, a kultúra, a kultúraközvetítés és a pedagógiai alapvetések értékvilágával egészen 1990-ig bezárólag.
Teszi mindezt úgy, hogy Európa Közép-Keleti régiójára koncentrál, kitüntetett szerepet adva a lengyel, a szlovák, s cseh fejleményeknek is. E régió minden szempontjából bonyolult, sajátos történelmi, politikai, társadalmi átalakulásait tekintve. Ezért is fontos a szerző vállalkozása, a magyar és a cseh, szlovák, lengyel, majd később az osztrák fejlemények együttes bemutatása, mely egyúttal talán a legnagyobb értéke a könyvnek, s nem csak azért, mert keveset tudunk az említett területek pedagógiai hangsúlyainak történeti alakulásáról, hanem azért is, mert mindezt korszakonként, a magyarországi helyzetképbe ágyazottan mutatja be a szerző.
Egyes korszakok tárgyalásánál a fejezetek elé a legfontosabb történelmi, kulturális, pedagógiai fejlemények rövid kronológiája került, s csak ezt követte a kultúra közvetítésének, a pedagógiai értékrendszernek taglalása. Fontos leszögeznünk, hogy a szerző a pedagógiát magát a kultúraközvetítés tudományának tekinti. Nagy jelentőségű a tényeket illusztráló szemelvények beiktatása, mely a megértést épp úgy szolgája, mint az olvasó adott korszakba való behelyezkedni tudását. Jó tükröződik a kifejtés során a szerző szakavatottsága Apáczai, Kornis, a reformpedagógiák, a szórványmagyarság, illetve a határon kívüliek ügye, a szűkebb Győr-Sopron megye nevelési-oktatási gyakorlata, összességben a neveléstörténet, a problématörténet tekintetében. Mindez fegyelmezett és összeszedett gondolkodást igényelt a szakírótól. A tengernyi szakirodalom szelektálása, kiválasztása, elemzése imponáló.
A nagy ívű munka az európai örökségünk gyökereitől, a görög, a római és a keresztény kultúra hármasára alapozottan kezdi tárgyalni magát Közép-Európa kultúráját, majd annak közvetítési módját. Megszületik tehát a pedagógia tudomány előtti elképzelései, a filozófiai gyökerekre alapozott gyakorlat. A pedagógia tudománnyá válása előtt főképpen filozófiai keretek között foglakoztak a kultúraközvetítés tartalmával, és módozataival. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a szerteágazó gyökereket, vajon miképpen lehet azonos nevezőre hozni a közvetítés módjával kapcsolatosan?
Az európai iskolarendszer kialakulása, az első kolostori iskolák létrejötte által vált a kultúra terjesztésének meghatározó fő szereplőjévé e modell. Nagy Károly területi elv alapján teremti meg az európai iskolarendszer alapjait a plébániai, illetve székesegyházi iskolákat. Ehhez az európai örökséghez csatlakozik, mintegy modell- mintakövetéssel a magyar iskolarendszer kialakulása és fejlődése a 10-14. század során. Géza fejedelem hívására letelepedett bencés szerzetesek és 996-ban megalapították az első magyarországi kolostori iskolát, az európai kultúra meghonosítása és terjesztése céljából. Milyen értékek közvetítésére vállalkozott pannonhalmai kolostori iskola? Csak néhány tananyag töredék: latin, íráskészítés tudománya, érvelés, verselés, zeneelmélet, csillagos ég, matematika-geometria, filozófia, teológiai művek.
Az iskoláztatás kiterjesztésével a 14. századtól megváltozik, kibővül a közvetítésre váró kultúra tartalma, előtérbe kerül a világi értelmiségi, hivatali képzés. Másik oldalon pedig a városi fejlődés, a céhek létrejötte magával hozza a sokoldalú, gyakorlatias világi ismeretek igényét. A lovagi világi eszménykép, s a lovagok speciális nevelése is új igényeket fogalmazott meg a hét lovagi készség kialakítására, pedagógiai értékközvetítésére. A székesegyházi iskolákból alakuló Studium generale először Bolognában jött létre, majd sorra szerveződtek Európában, majd kisebb késéssel Magyarországon is (1467.).
A reneszánsz eszmerendszere, a humanizmus megint csak változást hozott a pedagógiai értékrendszerben, a közvetítésre kerülő tananyagban.
A 16. századi reformáció ismételten új hitet, eszmét, kultúrát hozott, elsősorban a latin, görög nyelvek helyett az anyanyelvet., a közvetítés formája is kibővült, a kollégiumi típusú iskolákkal. Az ellenreformáció újabb változást eredményezett, az új műveltségfelfogáshoz kapcsolódva: a keresztény műveltséget, mely felkészültséget, önállóságot, szilárd helytállást, fegyelmezettséget jelentett.
A 17. században a filozófia tudományából kiváló pedagógia már nem csupán gyakorlattal rendelkezik, hanem Comenius elméleti és gyakorlati munkássága kapcsán megszületik maga a pedagógia tudománya is. Rendszert alkotó, iskolakoncepciót kiépítő egyénisége a mit, mivel, hogyan, hol tanítás-tanulás komplex kérdéseinek kifejtésével találkozhatunk. A filozófiából való kiválása, önállósulása után is még sokáig magán viseli a pedagógia a spekulatív elemeket, de a felgyűlt s rendszerbe foglalt gyakorlati tapasztalatok felhasználásával kifejlődik sajátos tudományos fogalomrendszere.
Az egyes teoretikusok további bemutatásakor a különböző filozófiai gyökerek, célok, értékek, közvetített oktatási tartalmak bemutatására törekedett az író. A 18. századot, a felvilágosodást, az új világ megteremtését, az „értelem diadalát” a racionálitást tekinti újszerű szemlélettel a szerző a pedagógia századának. Rousseau a gyermeki egyéniség, a gyermekkor sajátos funkciójának a felfedezője. Mi a pedagógiai értékrendszere, mit tanuljon a gyermek? Azt, ami érdekli, ami természetének és természetes tudásvágyának megfelel. A felvilágosodás korában válik a nevelés közüggyé és központilag szabályozottá, a felekezeteken felüli, egységes, állami tanügyi szabályozás kapcsán (Máris Terézia Ratio Educationis, II. Ratio Educationis).
A munka a továbbiakban ismerteti Tessedik Sámuel gyakorlati gazdasági és ipari iskolateremtő tevékenységét, a magyar iskolaügyről szóló előterjesztését, majd Pestalozzi munkaiskolai kísérleteit, a gyermeki tevékenység fontosságát, a fejre, kézre és szívre hatás módszertani és eszközi feltételrendszerét.
A reformkor kihívásai, a kultúra új, illetve átértelmezése, a pedagógiai értékrendszer alakulása, mind-mind hatottak a pedagógia gyakorlatában, szervezésében bekövetkező változásokra. Az első kisdedóvó intézmény, az önálló tanítóképzők, a tanítógyűlés, az érettségi, a népoktatási törvény létrejötte fémjelzi a korszakot.
A 20. században tovább bonyolódik a kultúra és a kultúraközvetítés kérdésköre. A szerző megpróbálkozik az egyre növekvő irányzatok bemutatásával értékelméleti kultúrakoncepciók, reformpedagógiák s azok kortársi bírálata). Érdekes polémia alakulhatna ki az értékek világa s a pragmatizmus világa között. E fejezet a tudomány, a törvények és az iskola kapcsolat-összefüggését próbálja taglalni.
A törvénykezés változását és annak hatását az iskolai gyakorlatra, különös tekintettel a nemzetiségek helyzetére, s az anyanyelvi iskolák állapotára fókuszálva mutatja be az író. Táblázatok segítségével nyer illusztrálást a nemzetiségek számának, iskoláinak váltakozó helyzete e korszakban. A könyv rendkívül izgalmas és jelentős része ez a levéltári anyagokra támaszkodó elemzés, mely komoly feltáró munkát takar (Diósförgepatonyi Református Lelkészi Hivatal padlása, illetve az alsóőri Magyar Kultúrintézet könyvtára).
A magyarországi közoktatás helyzetének alakulását 1920- és 1990 között csupán tíz oldalon keresztül tárgyalja a könyv, kihagyva az 1980-as évek fejleményeit. Gondolható és várható, hogy ami késik, nem marad el. A könyv végén a szerző energiáját inkább a szlovákiai iskolarendszer alakulásának bemutatása köti le a 2008. /245 törvény tükrében.
Az értékes munka végéről nagy sajnálatunkra lemarad a nagy összegző összefoglalás, a tanulságok levonása. Lehet, hogy mindezt az olvasóra bízza Kováts-Németh Mária, vagy amit még inkább szeretnénk a munka folytatását posztmodern világunk terepén.
A könyv rendkívül figyelemreméltó és fontos alkotás. Legnagyobb érdeme, hogy felvázolt hatalmas korszak egyes elméleti és gyakorlati pedagógiai eseményeihez hozzákapcsolja az iskolát érintő törekvéseket, fejleményeket, s eredményesen keresi, s találja meg a kultúraközvetítés változó pedagógiai értékrendszerét. Mindezt úgy teszi, hogy a környező néhány ország irányába is kitekintést tesz.
A recenzió címében a kultúra, érték, iskola kapcsolatát, összefüggését megkérdőjelezte az opponens. Elgondolkodtató napjaink pedagógiai gyakorlatát vizsgálva, ugyanis az a kérdés, hogy vajon mennyire bonyolult, vagy éppen egyszerű magának a kultúra közvetítésének értéktartománya a pedagógiai folyamatokban, az iskolában? A tanulás-tanítás kultúrája vajon mennyire szolgálja a kulturális értékteremtést?
A könyvet olvasására ajánljuk a határon innen és túl a pedagógiával, kultúrával foglalkozó szakemberek, illetve e témakörben érdeklődők számára, de mindenekelőtt az egyetemi hallgatóknak forgatásra.
.jpg)
