Azért adta a két kezemet, hogy áldást adjon…

Nagyon sok Kárpát-medencei város a mai formáját mikor kapta meg? Az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés után. Ferenc József volt az, aki eltaposta az 1848-as forradalmat. Annak idején vele leülni beszélni sokak szerint árulással ért volna fel. És mégis, a haza bölcse elmert menni, leülni a delegációval, és megszületett a kiegyezés. Merték arra a 100 pengőre fölírni németül, magyarul, románul, szerbül, hogy száz pengő, mindenki érezze magáénak, közös, egy földön vagyunk.

Milyen jó lenne, testvéreim, ha mindig meglenne ez a kiegyezésre való készség. Okoztunk egymásnak sebet, fájdalmat, az érdekeink nem mindig közösek, de milyen jó lenne, ha ennek ellenére tudnánk egységesen működni. Hogy nehéz?

A gyerekeknek szoktam mondogatni, hogyha a mi Urunk Jézus Krisztus olyan lett volna, mint a mai 21. századi fiatalok, akkor karácsony estén már sírva odaszólt volna, hogy: „Mennyei Atyám, ne haragudjál meg, de tényleg, hát ezeknek mi nem kellünk. Szegény József házaknál kopogtat, nincs hely, nem kellesz, menj tovább. Aztán valahogy nagy nehezen egy istállóban megszülettem… Hát borzasztó volt, szinte letapostak a tehenek, valami nagy állat ott szuszogott-mocorgott állandóan, összevegyültem szénával, szalmával, ganéval, hát én ezt nem bírom idegekkel. Heródes az összes katonát rám zúdította. Hát ne haragudjál, én nem ehhez vagyok szokva, Mennyei Atyám. Váltsa meg ezt a világot, aki akarja, puszi. Egy kis mennyei diazepám (nyugtató gyógyszer) nincs valahol a sarokban?” De Jézus nem nyafog, nem hisztizik. Nehéz, tényleg nehéz, gáz, menekülni kell Egyiptomba, ki a csuda élvezi ezt. De így kell elfogadni. Ezt kéne, testvéreim megtanulni. Hogy a feleségem egy kicsit zsörtölődik, sokszor olyan goromba tud lenni, de mégis, kicsi vagy, huncut vagy, mégiscsak az enyém vagy. Nem? Tudjam elfogadni a másikat. Még ha házsártos is. Hát az én drága férjem uram olyan mackós, állandóan nógatni kell, hogy mindennap borotválkozzon, meg vegyen tiszta ruhát, meg a zokniját megint hova tette? De kicsi vagy, az enyém vagy, mégiscsak csak szeretlek én téged. Nem? Milyen jó lenne. Jézusnak sem volt könnyű szeretni bennünket, de nem adta fel. Ott a kereszten a tenyerébe szeget vernek, és mit mond? Atyám, nem rosszak ezek, bocsásd meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek. Igaz? Testvéreim, nincs más út. Ez van, és ez járható.

Én hiszem, hogy mi magunk is, családjaink is szintén szeretetben tudnak élni, és azt gondolom, hogy erre kérhetjük a nagyfiunkat is, a politikusainkat, a vezetőinket is, merjenek merni. Igen, Trianon után nagyon nehéz leülni szerbekkel, románokkal, másokkal, mégis valamilyen szinten meg kéne egyezni, ki kéne egyezni. Tudomásul kell venni azt, ami a realitás, és a meglévő körülmények között teremtsünk Erdélyből, a Kárpát-medencéből tündérkertet. Fogjunk össze! Mennyi munka van. Olyan széppé lehetne tenni ezt a világot. Építsük együtt Isten országát! Ugye minden Miatyánkban kérjük, hogy jöjjön el az ő országa. Az ő országa a szeretet, a jóság országa. Hát rajta nem fog múlni. Hiszem, hogy ez megvalósítható. Hiszem, hogy ebbe az irányba megy az emberiség. Talán, hogy jobban megértsék, hogy mire gondolok, elmondok egy nagyon régi kedves történetet.

A Szent Ferenc Alapítvány az idén 20 éves. Ez idő alatt közel ötezer gyereket fogadtunk be. Ezeknek, hogy mondjam, egynek sem volt anyja… Mindegyiknek megvolt a maga kisebb-nagyobb bogara, meg mindenféle baja. Szeretni kell őket. Lacika Parajdról került hozzám, egy székelyföldi gyerek. A története azzal kezdődik, hogy anyukája lány volt még, amikor megszülte, aztán elvitte a nagymamához, hogy nevelje. Időközben az anyuka férjhez ment, lett három szép gyereke. Csak elfelejtette megemlíteni a férjének, hogy van egy bbb… baba az életében. Nem baj, gondolta. A nagymama minden évben várta, hogy majd jön az anyuka, és elviszi Lacikát az iskolába. Közben Lacika 13 éves lett, de még egy napot nem járt iskolába. Amikor meghalt a nagymama, a rokonok hazavitték Lacikát az anyukájának. Képzeljék el, mekkora öröm lehetett, hogy megjött a gólya, egyből egy ilyen méretes gyerekkel. Hát Lacika is érezte, hogy olyan kitörő örömmel nem fogadják őt… Egyszer aztán valahol elemelt egy biciklit, jöttek a rendőrök, nyakon verték, miegymás. Szóval a családi élet a maga „szépségeivel” kezdett kibontakozni, s Laci úgy érezte, hogy neki ebből elege is van. Aki akarja, az csinálja, és ő az anyai örökség rá eső részét kivette, valami kávéfőzőt, hajszárítót, aranyláncot, ezt-azt összepakolt, és elindult a nagyvilágba. Egy darabig tartott a zsákmány, aztán elfogyott, és végül Déván leszedték a vonatról. Nem tudott románul, nem volt jegye, papírja semmi. Hát az ilyen gyereket beviszik egy javítóba, vagy egy központba, ahol majd kiderül, mi is lesz vele.

Úgy három hónapig volt ott Lacika, mikor én arra jártam, és amikor meghallotta, hogy tudok magyarul, azt mondta, vigyem magammal. El is engedik általában az ilyen gyerekeket. Elvittem tehát Lacikát magammal. Hamarosan kiderült, hogy egy betűt nem tud leírni. Írtam egy O betűt a sor elejére, ő meg egyet sem tudott melléje írni. Beraktuk az első osztályba. Ez valamikor december vége felé volt, jött a vakáció. Az elsősök már tudtak négy betűt, persze Lacikát elkezdték ugratni, hogy semmit sem tud. Laci meg úgy érezte, hogy talán egy seprűnyéllel helyre tudná állítani a megingott tekintélyét. Aztán jól elvert néhány gyereket, lett nagy bőgés, kiabálás, sikoltozás. Szóltak, hogy takarítsam el ezt a gyereket. Akkor megjelentem a színen, Laci a sarokban volt, a többi gyerek körben, sok lúd disznót győz... Odamentem Lacihoz, megöleltem, megveregettem a vállát. Azt mondja, hagyjam őt, úgyis megszökik, nem marad itt egy napot sem. Mondom neki: jól van Laci, mehetsz, de hova? Kerek a Föld, csak visszaérsz ide. És ha hiszik, ha nem, én nem is mondtam egyebet, csak simogattam a vállát, veregettem a hátát, egyszer csak elkezdett zokogni. Olyan keservesen sírt az a gyerek, mert ő is érezte, hogy mint a kiscica karmai közt az egér, vagy a kis verébfióka, nincs menekülés. Mondom, gyere Laci, bemutatom neked a többi gyereket. Hát itt van a kis Csabika, kétéves korától nem látta az anyukáját, mert az nem látogatja. És így szépen sorban mindenkit bemutattam, mind az öt gyereket. Mondtam, nézzétek, a gonosz léleknek nincs keze, ő nem tud rosszat mondani rólunk. A gonosz lélek azt szeretné, hogy te add oda a kezedet, te add oda neki a nyelvedet, hogy ő majd általad mondjon rosszat a társadról, általad megüt valakit. Fogjuk meg egymás kezét és imádkozzunk, és határozzuk el, bármi is történik, én a kicsi ujjamat sem adom oda a gonosz léleknek, sem a lábamat, sem a szívemet, sem az agyamat. Nem akarok én rosszat csinálni. Nem akarok én fájdalmat okozni senkinek. És olyan jó volt, a gyerekek megértették. Fogtuk egymás kezét, mondtuk a Miatyánkot, az Üdvözlégy Máriát, és szakadnak fel a felhők, olyan tiszta lett az ég. Igen. Én hiszem azt, hogy a gyerek képest ezt megérteni.

Mi is felnőttek értsük meg, hogy jobb békében, szeretetben élni, mint állandóan a másikat bántani, civakodni, veszekedni. Ferenc pápa mostanában többször is írt erről: ne rágalmazzunk, ne szóljuk meg egymást, ne mondjunk a másik háta mögött rosszat, csúfot. A másikról valótlanságot ne terjesszünk. Szívünket, agyunkat, két kezünket, nyelvünket, lábunkat ajándékozzuk az Istennek. Azért adta a két kezemet, hogy simogasson, áldást adjon, hogy virágot vigyek a másiknak, nem azért, hogy megüssek valakit. Nem? Az én nyelvemet Isten azért adta, hogy imádságot mondjon, énekeljen, szép dolgokról, okos, őszinte, tiszta dologról beszéljek. Nem azért, hogy a másikat nyelvemmel szurkáljam, s fájdalmat okozzak neki…

Megjegyzés:

A zentai székhelyű Pro Scientia Naturae alapítvány és a GENIUS tehetséggondozó mozgalom szervezésében Újvidéken az Újvidéki Színházban 2013. okt. 11-13-án Tehetség születik - A család szerepe a tehetséggondozásban elnevezéssel nemzetközi konferenciát tartottak, melynek főszervezője Muhi Béla, támogatója a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma, társszervezője a magyarországi Százak Tanácsa volt. Részletes beszámoló olvasható itt:

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1161908925&sid=1193747474

Szijártó István, a Százak Tanácsának ügyvezető elnöke közvetítette a meghívást Böjte Csabának, hogy vegyen részt az újvidéki konferencián. A nagy tiszteletnek örvendő, tekintélyes ferences rendi szerzetes maga helyett egy videofelvételt javasolt, ebből láthatott a konferencia közönsége egy részletet (a 22-től a 32-ik percig), és ennek a szerkesztett változatát közöljük a fenti írásban. Az eredeti beszéd itt tekinthető meg:

http://www.magnificat.ro/portal/index.php?option=com_content&view=article&id=8958:vezereljen-mindenkit-a-szeretet&catid=60:csaba-testvelmedi&Itemid=247

Böjte Csaba

 

 

 

 

 

 

Orovec Krisztina, az Újvidéki TV munkatársa bekonferálja Böjte Csaba beszédét