- Heti Ajánlat
- Természet
- Történelem
- Kultúra
- Nyelvtudomány
- Életmód
- Technika
- Tudósok
- Közélet
- Diákoldal
- Olvasóink küldték
- Tanítástan
- Pszichológia
e-Learning
- Tudta-e?
- ...ha naponta folyamatosan fogyasztunk néhány mandulát, akkor megelőzhetjük a koleszterin képződését és lerakodását az erekben, ugyanis így a test elegendő esszenciális zsírhoz jut?
138. szám - 2016. március
A tekintélynélküliség hozadékaElkényeztetett nemzedékekFontos lenne belátni, hogy szülőként, nagyszülőként, pedagógusként, jogalkotóként, vezetőként egyaránt kihátráltunk gyerekeink neveléséből a tapasztalathiány, a környezeti hatások, meg a különböző divatok követésének szerencsétlen kombinációja által. Vissza kell térnünk a nevelésnek arra az útjára, amelyről letértünk – a jelzések erre figyelmeztetnek...
|
6
|
Szorongásainkat átvilágítva, meg azt, hogy mit tehetünk neurózisunkkal, alapvető kérdésként merül fel, hol vannak a gyökerek, milyen tényezők járulnak hozzá, hogy mindannyiunk személyiségében kialakulnak neurotikus részek. Bizonyos, hogy nagyon korai életkorba kell visszamenni ahhoz, hogy jobban ráláthassunk a kezdetekre. Abba a környezetbe, ahol az én- és a világmegélést mindannyian tanulni kezdjük. A gyerek- és ifjúkor korai szocializációjának szakaszába, amely periódus napjainkban nagyon komoly problémákkal terhelt. Nem kis részben szülőként mi magunk is hozzájárulunk ezeknek a problémáknak a gerjesztéséhez, amikor kényelmességből, vagy inkább kellemetlennek tartva, elhanyagoljuk tekintélyünk alkalmazását, vagy, mert nem vagyunk képesek különbséget tenni tekintélyességünk és önkényeskedésünk között. A tolerancia ma általánosan hangoztatott elvárás, ezért úgy tűnik egyszerűbb és modernebb a „mai fiatalok kultúrája” előtt fejet hajtani. A következmény nem marad el: a neurotikusfejlődést messzemenően biztosítjuk így az utánuk jövő nemzedék számára. Azzal, hogy eltüntettük a nevelésben alkalmazott határokat, korlátokat, valamint a tekintélyünkről való lemondással, mi magunk hagytuk cserben gyermekeinket. Akik számára lehetővé tesszük, hogy elkényeztetett életmódot folytassanak, anélkül, hogy felmerülne bennünk: rossz úton vagyunk rossz vezetők. A teljes cikk itt olvasható. |
Kapcsolódó cikkek
- A szociális háló eszköze - a beszélgetés
- A jelen társadalmunk lelki állapota
- Ismerd fel időben!
- Amire mindenkinek szüksége van: Én-idő
- A Hübrisz-szindróma
- Hogyan bírkózzunk meg az őszi újrakezdéssel
- A színek és emberek
- Mindig és mindenkor, játszani jó!
- A társas háló, mint erőforrás
- A demencia a változó, digitális világban
- Elválni, hogy együtt maradni
- A szorongás világa lettünk
- A feladattudat kérdéséről
- Gondolatok az ambícióról és aspirációról
- Az erkölcs és fejlődése
- Mi kell a sikerhez?
- A munkahelyi klíma
- A pszichés klíma fontossága
- A szorongásról pszichológusszemmel
- A jelenünk, az aggodalom ideje
- Gondolatok az elfogadásról
- „Sötét Triád”
- A jövő és a jövőkép
- A modern kor kulcsszavai: kompetenciák és a kompetencia térkép
- Specifikus, tantárgy-specifikus kompetencia
- Generikus kompetencia fajták
- Kompetencia fajták
- Kompetencia
- A mindennapjaink része, a fegyelem
- Megküzdési stratégiák fontossága
- Félelem az elmúlástól
- A párkapcsolati dinamika
- Miként vernek át minket számok, grafikonok, statisztikai adatok segítségével
- A boldogság keresése
- Mi történik a világgal - a szuperego meghibásodása
- Az élet értelme
- A felejtés rejtelmei
- A kommunikáció személyessége
- A framing vagy keretezés, mint manipulációs módszer
- A boldogság titka
- Felelősségvállalás
- Mindennapi kommunikációnk, a manipuláció
- Önfeladó kapcsolatok
- Mindennapunk, a közöny
- A poszttraumás stressz zavar
- Áldozati bárány a közösségben
- A gyűlölet hálójában
- Az emberi értékek és az értékvesztés
- Az emberi értékek és az értékvesztés
- Menekülés önmagunk elől
- Segélygyűjtések margójára
- Az elvárások valóságalakító hatása
- Hangulat, érzelem
- Kiégett emberek világa
- Nézzünk be önmagunkba
- Csoportban – közösségben
- A kudarc az élet velejárója
- A határnélküliség hozadéka
- Iskoláskorú gyermekek kognitív fejlődésének és fejlesztésének egészségpszichológiai vonatkozásai
- A mentális zavarok megbélyegzése
- Európai örökségünk a kereszténység - Kell-e hitoktatás?
- Az önkezű vég sodrásában
- Kóros önimádat
- A mobiltelefon-kor hátulütői
- Az ajándékozásról pszichológus szemmel
- Ha gond van a figyelemmel
- Az óvoda szerepe az értékek újrateremtésében
- A figyelem
- Hogyan tovább külön
- A figyelem
- Emlékezetünkről
- Emlékezetünkről
- Amikor a párkapcsolat veszélybe kerül
- A viselkedés
- A kapcsolattartás félelmei
- Önellentmondásos üzeneteink
- A személyes légbuborékaink
- A manipulálás rövid története
- A kényszeresség világa
- A kontroll helye
- A manipuláció
- Érzelem és motiváció - Lelki világunk dinamikus oldala
- A személyiségzavarok mássága
- Magunkkal hozott viselkedésminták
- Adalék az emberi kapcsolatok megismeréséhez
- Az én, és annak védelme - Az ÉN, az ego
- Deviancia a szocializálódás útjain
- A kitaszítottság szorongása - a szégyen
- Az én, és annak védelme
- Az értéktelennek tartás szorításában
- Okok és megoldások
- A belső konfliktusok
- Szülői attitűdök és személyiségfejlődés
- A konfliktusok világában
- A doroszlói énekes Babosok
- A kóros gyermekszeretetről
- Társas intelligenciánk képességei
- Kiútkeresés érzelmeink fogságából
- Szorongás nélkül a szorongásról
- Változás és újrakezdés
- A mechatronika oktatásával kapcsolatban felmerülő kérdések
- Érzelmi zsarolás
- Az érzelmi incesztus
- Tegnapból a mába érkezve
- „A jó ügynek nemességet kell nevelni”
- Ünnepeljünk együtt!
- Azért adta a két kezemet, hogy áldást adjon…
- A mindennapi testnevelés
- Tehetség születik
- Olvasóink ajánlata