Tudta-e?
Théophile Laennec francia háziorvos 1816-ban összetekert újságot használt, hogy meghallgassa egyik betege szívét. Ezzel elkészítette a világ első sztetoszkópját.

154. szám - 2017. július

1. rész

Emlékezetünkről

Az emlékezet, vagy memória az emberi agy egyik legbonyolultabb működési folyamata, amelyről, annak ellenére, hogy már nagyon régóta foglalkoznak, nagyon sokat megtudtunk már róla, továbbra is rejtélyes, és kevéssé ismert a kutatók számára is.
BORI Mária | a szerző cikkei

13

Általában a tanulással kapcsolatosan szoktunk róla beszélni, vagy bizonyos kóros folyamatokkal kapcsolatosan, mint amilyenek az amnézia (agyi sérülések következtében), vagy az öregkori demencia, vagy az Alzheimer kór kapcsán. Az emlékezet iránti érdeklődés nem újkeletű dolog, hisz már az ókori filozófusok is foglalkoztak vele, pl. Platón is elmélkedett róla. Sőt már az ógörög mitológiában is emlegetik, istennője is volt, Mnémoszüné, a múzsák anyja. Pauszaniasz szerint, eredetileg a három múzsa egyike volt: Mnémé az ,,Emlékezés", Meleté  a „Gyakorlás", és Aoidé  az „Éneklés” múzsája. Az emlékezetkutatás, a 19. század végén, illetve a 20. század elején, a filozófiai területéről átkerül, a pszichológia és az orvostudomány berkeibe, és a kognitív pszichológia keretein belül foglalkoznak vele. Hermann Ebbinghaus (1850-1909) német filozófus volt az, aki demonstrálta, hogy az emlékezet kísérletileg vizsgálható, és nyugodtan leszögezhetjük, hogy ő volt az első emlékezettel foglalkozó kísérleti pszichológus. Vizsgálódásait saját emlékezetén végezte: szólistákat dolgozott ki, azokat tanulta meg, és így vizsgálta az emlékezeti teljesítményét. Ő volt az, aki leírta az ún. felejtési görbét. Ezt az emlékezet kutatásának ebbinghausi hagyományát később, verbális tanulási megközelítésnek nevezték el, és ez a megközelítés Amerikában, az 1930-as évektől nagyjából a 60-as évikig virágzott. Főleg azt vizsgálták, hogy a különböző feltételek hogyan befolyásolják az újonnan elsajátított ismeretek hozzákapcsolódását a régiekhez, és ezeket a folyamatokat az inger-válasz kategóriák segítségével értelmezték. Kísérleteik során többnyire szólisták tanulását alkalmazták.

Az emlékezet kutatás európai ágazata, egyesek szerint nagy gyökere, a Gestalt pszichológiához vagyis az  alaklélektani iskolához kötődik, amely elsősorban percepcióval foglalkozó irányzat volt, és az észleléskutatási eredményeit megpróbálta az emlékezetkutatásban is alkalmazni. A pszichológia történet szerint, a Gestalt-pszichológusok inkább a belső reprezentációk jelentőségét hangsúlyozták az inger-válasz kapcsolatok helyett. Az emlékezetet mint aktív folyamatot szemlélték, és a tanulást végző személy szervezői tevékenységét is fontosnak tartották.  Az emlékezet kutatással George Mandler és Endel Tulving foglalkoztak. Az emlékezet kutatásnak egy harmadik  iskolája Nagy-Britanniából indult ki, Frederic Charles Bartlett (1932) Az emlékezés című művének nyomán. Bartlett megkérdőjelezte az értelmetlen szövegek tanulása mechanizmusának vizsgálatát, és a hangsúlyt a komplex, összetett ingeranyagokra helyezte. Külön emlékezeti tesztet dolgozott ki. "A szellemek háborúja" teszt, az európai kultúra számára idegen népek hagyományain alapuló népmese volt. Vizsgálataiban kihangsúlyozta a megértésre tett erőfeszítést, az emlékezés során előforduló hibázások vizsgálatát. Bartlett véleménye szerint,”a feltevések belső reprezentációkon, sémákon alapulnak. A sémák strukturálják a világról őrzött tudásunkat, illetve befolyásolják azt is, hogy miként tárolunk el és hívunk elő új információkat”.

Az 1950-es években pedig egy új, információfeldolgozási megközelítés is létrejött, amely a digitális számítógép modelljére alapozva, az emlékezetet, mint információkódoló, -tároló, illetve -előhívó, több tárolási rendszerrel rendelkező folyamatot írja le. Az utóbbi évtizedekben az emlékezetkutatás a kognitív tudomány egyik vezető témájává vált. A mai ismereteink szerint az emlékezés, egy igencsak komplex folyamat, amely az agy számos területére kiterjed, és nem csak az agy egy meghatározott régiójában zajlik, mint ahogyan azt régebben gondolták. Valójában egy interdiszciplináris kutatási terület, egyes vélemények szerint „interdiszciplináris láncszem a kognitívpszichológia és az idegtudomány” között. Mondhatjuk, hogy egy új tudományág született, amely elsősorban az agykutatásban felhasználja a technika legújabb vívmányait, azokat az agyi képalkotási módszereket, amik segítségével közvetlen vagy közvetett módon képet készíthetünk az agy felépítéséről, belső funkcióiról. Mondhatjuk úgy is, hogy élőben követhetjük, hogy mely régiók, és központok aktívak az agyban, egy-egy kognitív folyamat alatt, és ezek, számítógépes programok segítségével elemezhetőek. Megállapították, hogy még a legegyszerűbb ingereket (információkat) sem egyes agysejtek, hanem komplex idegsejt-csoportok dolgozzák fel. Ugyanazt az információt különböző idegsejt-csoportok is feldolgozhatják. Az az idegsejt-csoport, amely többször jön ingerületbe, fizikailag is megváltozik: erősödnek az egyes agysejtek közötti kapcsolatok (idegen szóval szinapszisok), illetve megnő a kapcsolatok száma. Az információ ebben a megváltozott szerkezetben tárolódik, az idegsejteken belüli kémiai változások útján. Pl. a fehérjék szerkezetének megváltozása is szerepet játszik a memória rögzülésében.

Források:
1. https://hu.wikipedia.org/wiki/Emékezet
2. https://hu.wikipedia.org/wiki/Felejtési_görbe
3. https://hu.wikipedia.org/wiki/Agyi_képalkotás

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor