Tudta-e?
...a University of California kutatói szerint azok, akik napi 9-10 órát alszanak, nehezebben alszanak el, és nem képesek tartósan aludni, ezen kívül más alvászavaraik is lehetnek!

136-137. szám - 2016. január, február

Neurózisunk javunkra fordítható

Szorongás nélkül a szorongásról

A neurózisunk béklyójából való szabadulást segíti, ha nem folytjuk el önmegvalósítási igényünket, mely elénk vetíti életünk célját is. Életünk értelmét látva pedig a neurózisunk már nem sorscsapásnak, hanem csupán kihívásnak tűnik fel...
Dr. SÁGI Zoltán

5

Sokáig tartotta magát az a nézet, mely szerint a szorongás kizárja a sikeres életvezetés lehetőségét, mert az illető személyiség a mindennapokban megjelenő konfliktusokkal szemben nem képes megfelelő megküzdési straté­giákat felállítani. A szorongást egyfajta hiányállapotnak tekintették, amely folyamatos ellehetetlenítő hatásával az állandó örömnélküliség állapotát tartja fenn. A zavartsággal, ellentmondásos érzésekkel teli állapot, a neuró­zis, jellemzi azt az embert, aki tartósan fokozott, eltúlzott szorongással reagál valós fenyegetésekre. Szorongásaink, félelmeink mindnyájunknak vannak, amiből az is következik, hogy neurotikus személyiség­részeink is vannak.

A következőkben azt próbáljuk feltérképezni, hogy megismerve szorongásainkat hogyan fordíthatjuk javunkra a neurotikus állapot energiáit, hogy ezek bennünket szolgáljanak, ne pedig ellenünk dolgozzanak.

A teljes cikk itt olvasható.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor