Tudta-e?
...hogy melyik a leghosszabb kígyó? A hálós piton, amely Ázsia dél-keleti részén él. A leghosszabb példány amit eddig láttak majd 10 méteres volt.

146. szám - 2016. november 1.

1. rész

Az én, és annak védelme

Az ember, az emberi viselkedés egyik alapvető jellemzője az önmagunkról való tudás, hogy meg tudjuk különböztetni magunkat, másoktól. Ha a tükörbe nézek, ÉN vagyok ott.
BORI Mária | a szerző cikkei

5

Van nevem, testem, nemem, én vagyok ott, mindazzal a tudással, érzelmekkel, a viselkedésemmel, amit eddigi életem folyamán megéltem és tettem. Az én, az éntudat, fokozatosan fejlődik ki a környezettel való folyamatos interakció, dialógus útján. Kezdetben az én külső, egybeolvad az anyával, majd fokozatosan szétválik Én-re és anyára, majd én-re és a másokra. A személyazonosság az, ami segít a másoktól való megkülönböztetésben. Valójában az ember, egy-egy egyedi, és megismételhetetlen személyiség.

A személyiség szerkezetével tüzetesebben elsőként S. Freud foglalkozott, és hozzá fűződik az „ÉN” felismerése és fogalmának meghatározása, az id, illetve ösztön- én, és a szuperego, a felettes-én mellett. Az „ÉN” illetve az EGO, azt jelenti, hogy valaki magát különálló lényként éli meg. Freud szerint az ego személyiségünk végrehajtó szerve, döntést hoz arról, hogy az ösztön-én, az id mely impulzusai megfelelőek és hogyan elégíthetőek ki, hisz az id, az ösztönök azonnali kielégítésére, az örömök megszerzésére törekszik. A szuperego, a társadalmi értékek és erkölcsi normák belső kivetülése, ő dönti el, hogy egy-egy cselekedetünk jó vagy rossz-e.

Életünk folyamán különböző ingerek bombáznak bennünket, sérelmek és kudarcok érnek, feszültségek keletkeznek, amelyek felborítják a személyiség egyensúlyát. A szervezetünk pedig igyekszik helyreállítani az egyensúlyt, homeosztázisra törekszik. Az egyén igyekszik az ilyen rossz hatásoktól, dolgoktól védekezni, megpróbál megküzdeni velük. A szorongás enyhítésére, a konfliktus kontrolálására a személyiség nem tudatos, pszichés folyamatokat indít be, amelyekkel megpróbálja megakadályozni az önértékelés fenyegetettségét, megakadályozni, hogy stressz illetve szorongás alakuljon ki. Ezen elhárító mechanizmusokat is Freud ismerte fel, azonban lánya, Anna Freud dolgozta ki a részletes koncepcióját. Anna Freud szerint elhárító mechanizmusoknak nevezzük azokat a stratégiákat, amelyek segítségével az emberek megküzdenek a negatív érzelmekkel. Megállapították, hogy számtalan ego-védő technika létezik, amelyek koronként, kultúraként változóak, és amelyeknek alakulását erősen befolyásolják az adott társadalom elvárásai. Ha csoportosítani akarjuk, ezeket az én-védő mechanizmusokat valójában három csoportba sorolhatjuk be. Az első az, amikor a lelki egyensúlyt, az elviselhetetlen inger észlelésének megváltoztatásával érjük el. A második csoport az, amikor az inger jelentőségét változtatjuk meg, a harmadik pedig az, amikor az inger megsemmisítésére aktív intézkedéseket tesz a személy.

Az elviselhetetlen inger észlelésének megváltoztatása az, amikor semmibe vesszük, nem vesszük figyelembe például az elviselhetetlen gondolatot. Négy ilyen én-védő mechanizmus tehető ide: 1. az elfojtás, az a stratégia, amikor a fájdalmat, félelmet keltő emlékeket, memória tartalmakat egyszerűen kiűzzük a tudatból a tudattalanba. A fájdalmas tapasztalatok nem válhatnak tudatossá. Ez egy igencsak energiaigényes stratégia, mert az elfojtott tudattartalmak mindenáron igyekszenek a tudatba, a felszínre kerülni. Ezt sokszor kerülő úton teszik meg. Az elfojtás igen nagy pszichés erőket igényel, leköti az energiát, zavart keltve a munkában, tanulásban, a koncentrációban. Diszfunkcionálissá teszi az egyént, aki gyakran alkalmazza. Az elfojtás lényegében, a többi elhárító mechanizmus forrása.

A tagadás a 2. én-védő mechanizmus ebben a csoportban. A zavaró érzéseket, impulzusokat, a vágyakat jelentéktelenné teszi és kiutasítsa a tudatból. „…az adott esemény bekövetkeztének, vagy az adott állapot fennállásának elutasítása”, például az alkoholisták esetében, a függőség tagadása.

A 3. stratégia az áttolás, amikor az elviselhetetlen elképzelést, érzelmet az eredeti alany helyett egy másikra irányítja az egyén. Erre példa az, amikor a dühítő főnök helyett, hazaérve, a gyereket vagy az állatot veri meg az egyén.

A projekció a 4. mechanizmus ebben a csoportban. Projekcióról akkor beszélünk, amikor az egyén saját fel nem ismert, vagy el nem ismert érzéseit másoknak tulajdonítja, másokban látja meg. Általában az idegesít bennünket a másik emberben, amit magunknál nem tudunk elfogadni. Itt, lehetőség van arra, hogy az önmagunkban elfogadhatatlannak látott dolgokat elrejtsük, azonban ezek a tartalmak mégis kifejezésre jutnak. Ezzel felszabadul az az energia, amit az elfojtás felemésztene. Ilyen eset például az, amikor egy házas asszony (vagy férfi, egy másik férfi, ill. nő) iránt érez vonzalmat, ezért a házastársát gyanúsítja hűtlenséggel.

A társadalmi korlátok, a szülői nevelés, a vallási előírások azok, amelyek az elhárítás én-védő mechanizmusait életre keltik. Lényegében, ezek a mechanizmusok, az ösztöntevékenységek visszaszorításával, segítik az ember alkalmazkodását, beilleszkedését az emberi társadalomba.
 

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor