Kell egy hely, ahova leszállhatnak a galambok

A könyörtelenül és prózaian racionális, anyagelvű logika, a kiszámíthatóság jegyében fogant kételkedés idegenül beszél az életről. Gyermekeink olyan materiális jellegű, - pénz uralta - torz minőségekre hangolódnak, amelyek egyre távolabb viszik őket az emberi alapértékektől. Jelenkorunkban a lélek, a hit értékei kezdenek - egyre ritkábban használt - idegen fogalmakként csengeni. A felnövekvő nemzedéknek szeretetre, harmóniára, érzelmi biztonságra is szüksége volna. A tudomány végtelen bőségét árasztja az ismereteknek, amelyek a kommunikáció széles skáláján szédítő gyorsasággal jutnak el a tömegekhez. A követhetetlen ismeretmennyiséggel – hibás módon – megpróbál lépést tartani az iskola, ami súlyos problémák sorát zúdítja a pedagógusokra. Ebben a túlfűtött aktivitásban az egyén nem kap szót, passzív befogadóvá némul. A személyes gondolatcsere, az egymásra figyelés maradék lehetőségei nagyrészt digitalizálódnak, minimális esélyt hagyva a közvetlen emberi kontaktusnak. Ezek a problémák a család szintjén is akadályozzák a nevelés egészséges folyamatait. Kellene valami, ami kiegyensúlyozza ezt a félrebillent rendet, kellene valami, ami emlékeztet még a szépre, jóra és igazra. Kellene valami, ami megadja a léleknek is, ami a léleké. Kellene egy hely, ahol megpihenhetnek az érzelmek, kellene egy hely, ahova néha végre leszállhatnak a galambok. 

A teljes írás itt olvasható.