Közgazdaságtan természettudományos megközelítésből

Az állatvilágban a viselkedés a puszta túlélést szolgálja, mert az evolúció ilyen irányban hatott. Ezt valószínűleg nem kellene tovább magyarázni, hisz logikus, hogy a túlélők maradtak csak fenn, hiszen ez magának az evolúciónak is a lényege. Egy állat nem töpreng a döntésein, nem gondolkodik a következményeken sem. Az azonnali hatásokat mérlegeli csupán, az ezután következő lépést már nem tudja tervezni. Eleve úgy van genetikailag beprogramozva, hogy követi az evolúció során már eddig is sikeresnek bizonyult stratégiákat, még abban az esetben is, ha a megváltozott körülmények között éppen ez okozza a vesztét.

A Homo Economicus néven definiált modern kori emberi lény „racionalitása” ezzel szemben éppen azt jelenti, hogy ma már másképpen születnek a döntések. Az embert többi között ez tette emberré, hogy a rövid távú esélyek mérlegelése mellett képes tovább gondolni a jövőbeni események valószínűségét. Gondolatmenetünk általánosítva úgy írható le, hogy előbb felismerjük a döntési helyzetet, majd a döntés meghozatal előtt a lehetséges változatokat mérlegeljük, azután az egyes változatok kimenetelét is mérlegeljük, azokhoz eltérő hasznosságokat társítunk. Végül a vélt hasznosság maximalizálása alapján – esetenként más kedvező körülmények kialakulásának a hitében - meghozzuk döntésünket. A gazdaságpszichológia egy multidiszciplináris szemléleti mód, a közgazdaságtan és a pszichológia tudományának találkozása és interaktív kapcsolata. Viszonylag rövid, alig egy évszázados előtörténete ellenére komoly eredményeket produkált már a gazdasági élet különböző területein. Kialakulása a 20. század elejére tehető, amikor felgyorsult a technikai fejlődés, elterjedt a tömegtermelés. A pszichológiai szabályszerűségek a gazdasági élet szinte minden területén megjelennek, lényegében nem is túl nehéz felismerni őket.

Gyors ütemben túlnépesedő bolygónk lakossága részben a közgazdaságtudománytól várja a jövőben alkalmazható hatékony megoldásokat. Hogyan megteremteni egy környezetkímélő, de középtávon még fenntartható növekedés alapjait? Hogyan növelni a foglakoztatást, hogy közben ne okozzunk vissza nem fordítható károkat környezetünkben? Milyen legyen a megtermelt javak optimális elosztása, és milyen mechanizmusokkal lehet ezt hatékonyan szabályozni? A történelmi tapasztalatok alapján tisztában kell lenni azzal is, hogy a gazdasági döntések sosem pusztán a közgazdaságtudomány szempontjaiból megalapozott megfontolásokból születnek, hanem mindig keresni kell a politikai hátteret is. Más vélemények szerint a közgazdaságtan – mint tudomány – már a kialakulásának kezdete óta inkább arra összpontosít, hogy a már megtörtént dolgokat próbálja megmagyarázni, az előrejelzés pedig nem az erős oldala. 

Az újabb korban divatossá váló, úgynevezett multidiszciplináris megközelítés már más tudományágak eredményeit és tapasztalatait próbálja a közgazdaságtannal ötvözni, ami valószínűleg jó hatással lesz az ökonómia elméleti és gyakorlati fejlődésére. A multidiszciplináris megközelítések nem új keletűek. A közgazdaságtudomány és a matematika párosítása például nagyon sok probléma megoldását segítette elő már évtizedekkel ezelőtt is. Az értéktörvény elmélettől a statisztikai gazdaságkutató módszerekig mind a matematika és a közgazdaságtan „keresztezéséből” jöttek létre. Újszerű és érdekes próbálkozásnak tekinthető, amikor 2009-ben a Bank of England vezetőinek kezdeményezésére egy konferencia keretében zoológusok és bankárok találkoztak, hogy egymás módszereit megismerjék, egymás megközelítési módjait kipróbálják, hogyan alkalmazható a saját diszciplínán belül. A zoológusok javaslata szerint például nagyon hasznos felismerésekhez vezethetne, ha a közgazdászok ökoszisztéma-analógiákat alkalmaznának bizonyos jelenségek vizsgálatakor. Nemcsak a bankok, vagy más gazdasági szubjektumok működését lehetne ilyen analógiák alapján vizsgálni, hanem azok egymáshoz és a környezetükhöz kialakított viszonyát és viselkedését is modellezni lehetne ily módon. A halpopulációk számbeli alakulása állítólag már a gyakorlatban is jó analógiának bizonyult a bankok és pénzintézetek vizsgálatakor. Az orvostudomány és a közgazdaságtan szintén viszonylag könnyen kapcsolatba hozható. Sokan a járványok kialakulása és terjedése analógiájával a bankok sorozatos „bedőlését” próbálják megmagyarázni. Az amerikai központi bank szerepét betöltő FED például már sikeresen próbálkozott a villamossági és a pénzügyi rendszer közötti analógiákkal. A legígéretesebbnek azonban a gazdasági és a biológiai rendszerek közötti hasonlóság vizsgálata tűnik. Talán a legígéretesebb biológiai megalapozottságú új irányzat, melynek komoly jövőt jósolnak, a neuroeconomics, melynek még nincs is igazi és elterjedt magyar megfelelője. Az alapja az, hogy tudományos módszerekkel, a döntéshozók agyi struktúrájából próbálnának következtetni a meghozott és a jövőben meghozandó gazdasági döntések jellegére. Olyan elképzelések is vannak azonban, amelyek szerint a közgazdaságtan új paradigmáit a sejtbiológia törvényeiben kellene keresni.

Planck, a Nobel díjas fizikus, aki a kvantummechanika alapjait is lerakta, állítólag azt mondta, kerüli a közgazdaságtant, mert számára túl bonyolult. Keynes erre úgy reagált, megérti, hogy egy fizikusnak miért nehéz a közgazdaságtan. A közgazdaságtan alapjainak megértéséhez logikára és intuícióra van szükség, valamint a tények széleskörű ismeretére. Ezek többsége ráadásul természettudományos értelemben véve nem számít egzakt ténynek. Pedig lehet, hogy a jövőben éppen a kvantummechanika felismerései segítenek majd megtalálni az eredményes gazdasági megoldásokat is. 

Az ember bizonyos feltételek között tehát bizonyíthatóan racionális lény. Ennek ellenére nem mindig a racionális döntés szabályai szerint jár el. A döntési folyamatnak van néhány fontos – gyakran figyelmen kívül hagyott, vagy be nem számítható szakasza. Az ember ugyanis nem csupán egyszerűen racionális, vagy irracionális, nem érzelmei által vezérelt, szolidáris, vagy önző. Nem mindig nyereség-maximalizáló, vagy kapzsi, hanem mindegyik egyszerre. A döntési helyzettől sokban függ, hogy éppen melyik „arcát” mutatja meg. Ezen a felismerésen alapul a gazdaságban és a társadalmi életben régóta alkalmazott módszer, amikor egy eleve megformált döntési helyzetbe terelnek bennünket. Ezzel akaratunktól függetlenül, számottevő mértékben el is dől választásunk. Ezt nevezik döntési csapdának. 

A pénzügyi szakma pl. rendszeresen használ olyan mutatókat, melyektől azt reméli, hogy segítséget nyújthatnak a nyerő befektetési lehetőségek kiválasztásában. Nem biztos azonban, hogy minden esetben a megfelelő mutatókhoz nyúlnak és még jól is alkalmazzuk azokat?

Az utóbbi évek neuro-közgazdaságtani kutatásai megmutatták, hogy pl. a tőzsdei befektetésekben mekkora szerepe van az emberi agy és a kognitív folyamatok sajátos működésének. Sok esetben a brókereket a tesztoszteron, és nem a hűvös racionalitás elve vezéreli. Sok befektető érez állandó kereskedési kényszert, annak ellenére, hogy ez gyakran a befektetési eredmény romlásával jár. Tudományosan bizonyított a semmittevés hasznossága bizonyos helyzetekben. Van ugyanis, amikor jobban járunk, ha nyugton tudunk maradni és tétlen szemlélőként várjuk a kedvezőbb befektetési lehetőségeket.