- Heti Ajánlat
- Természet
- Történelem
- Kultúra
- Nyelvtudomány
- Életmód
- Technika
- Tudósok
- Közélet
- Diákoldal
- Olvasóink küldték
- Tanítástan
- Pszichológia
e-Learning
- Tudta-e?
- Ha a cápa nevét halljuk, már látjuk is magunk előtt, hogyan marcangolja szét az embert. A több száz cápa fajból azonban csak 4 – 5 támad az emberre. Ilyen például a tigris – és a nagy fehér cápa. Évente az egész világon 60 cápatámadás történik, több mint a felét azonban ember provokálja…és ebből 2 – 3 halálos.
220-221. szám - 2023. január-február
Genetika a mindennapjainkbanA Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében kilencedik éve tart a Tudomány- és művészettörténeti múltunk bemutatása című ismeretterjesztő előadássorozat.
|
4
|
Az elmúlt években számos előadás lett szervezve Vajdaság különböző településein, ahol népszerű és aktuális tudományos és ismeretterjesztő témakörök lettek bemutatva. Az előadásokat sikeres szakemberek, tanárok, orvosok, pszichológusok, mérnökök tartották, de pályakezdő, fiatal diplomások is fel lettek kérve egy-egy előadás megtartására. A programot a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap támogatja, szervezője Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár. Az előadások egy része az interneten is megtekinthető, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének Youtube csatornáján (https://www.youtube.com/channel/UCzRrxQaYWVi6con-7M845cQ). Legutóbb Dr. Borsos Éva tartott elődást "Genetika a mindennapjainkban" címmel. Az előadás első része itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=OywL9bmzAhQ&t=5s A második rész pedig itt: https://www.youtube.com/watch?v=DAY9FrYZMjg&t=12s Dr. Borsos Éva, kutató biológus, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző karának rendkívüli egyetemi tanára és a gödöllői Szent István Egyetem zentai konzulens tanára.
|
Kapcsolódó cikkek
- Kísérletek, amelyeket látni kell
- Az olvasóvá nevelés alapjai
- A fejlődéseszmény pusztítása
- Telefon: gyerekmunka, cianid, erdőirtás
- Félrecsúszott vonzatok
- Repülj, vagy kirúgunk!
- Pleonazmus a szóalkotásban
- 21. századi kihívások a gazdaságban és a társadalomban
- Megrögzött késők
- Ön csibe vagy hattyú
- Soha ennyi autó
- Számítógépes igék
- Karikó, a tűzoltó
- 2026: A CO2 szabadság vége
- Európaiságunk és az idegen szavak
- Az -alja utótagú helységnevek
- 23. Apáczai Nyári Akadémia – Interdiszciplináris képzés
- Párkapcsolat bomlásban
- Kicsinál bennünket az MI
- Az élménypedagógia - felhívás
- A fák menthetik meg az emberiséget
- Öregek a szemétdombon
- Hurrá! Az mindent megold
- Mobilfüggőség
- A sikeres energiarendelet
- Az összevissza alvó szívbeteg lesz
- Szegények gyerekpénze
- Ülésezés - Hoz vagy visz?
- Öregedés és lassítása
- Testszag vagy pszichózis?
- A halálöröm
- Megfizetni a házimunkát?
- Silicon valley-nek annyi
- Nemzeti kisebbségek jogi védelme
- Mindig a gazdagok a klímarombolók?
- Hidratálnak vagy dehidratálnak?
- Repedezik a nyugdíjrendszer
- Betyáros bölcsességek (vagy balga butaságok?)
- Ilyen is van: jó hír!
- Megírja helyetted!
- AZ IDŐPROFESSZOR – K. Geißler kibékülése
- Mindenható milliárdosok
- Egy hagyományos helynévforma
- A FIFA és a one love
- Legyőzni a hétfejű info-sárkányt
- Mi pusztítottuk el a Földet
- L. Klaveness vs FIFA
- Az intelligens emberek boldogabbak
- Minden szentnek maga felé
- Majd a bíró elintézi… (3)
- Nikola Tesla találmánya egy diákversenyen… (2)
- Az ökofalu esete az ördöggel
- Hűtéshez nem kell villany
- Merénylet a Monet-kép ellen
- Minden másképp van
- Elengedem a kutyám...
- Hogyan rombolja az iPhone a kapcsolatot
- Kiskirályok a házban
- Ha használod az eszed, nem megy el
- A világ mentőideákra vár
- A fizikai Nobel-díjas Anton Zeilinger a vallásról
- Kegyes hazugságok
- Cyberbűnözés
- Az optimisták tovább élnek
- Magyarok és európaiak
- Dr. Berényi János megeszi… (1)
- A dél-kaukázusi régió geostratégiai helyzetétől Spanyolország 1981-es puccskísérletéig
- A tantermen kívüli oktatás lehetőségei
- a „Kisebbségvédelem Európában” online nyári egyetemen való részvételre
- XXII. Apáczai Nyári Akadémia
- Elindult a Dialogue for Regional Security & Science hálózatépítési platform
- Tanulmányi pályázati felhívás
- Megvan a láthatatlanná tévő pajzs!
- Publikálási lehetőség
- Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében 2021
- Publikációs pályázat
- Állásfoglalás
- A fénynél nagyobb sebességgel
- Ismeretterjesztő előadások
- Kutatók Éjszakája - Amit látni kell!
- Kutatók Éjszakája 2021-ben
- Városmárka építés
- A mélység rejtette kaland
- Külügyi Műhely
- Kisebbségvédelem Európában
- Húsvét 2021.
- Kéziratokat vár a Külügyi Műhely 2021/1. száma!
- Ismeretterjesztő előadások az interneten
- Szerkesztőket és rovatvezetőket keres a Külügyi Műhely csapata
- Megjelent a Külügyi Műhely 2020/2. lapszáma!
- Állásfoglalás
- Vészhelyzet - nyakunkon a koronavírus
- Tehetséget, de mindenek előtt jó embert nevelni
- Tanulási technikák és a gondolkodás fejlesztése
- A légköri jelenségek titkai
- Lézerek a porondon
- Mit hoz a Mikulás?
- Magyar találmányok az évszázadok során
- Virgács és ajándék
- Útban hazafelé - felkészülés az idős korra III. rész
- Reneszánsz palota a mocsár közepén - a Bácsi várrom
- Látványos hőtani kísérletek
- Bevezetés a természettudományok világába
- Útban hazafelé 2. rész
- Útban hazafelé
- Légy mindig optimista
- Látványos kísérletek villamosságtanból
- Jönnek a robotok! Végünk van?!
- Merre tartanak a mai fiatalok?
- Holisztikus táplálkozástudomány
- Az elekromágneses sugárzás veszélyei
- A Möbius-metró
- A rejtett város - Újvidék
- A számítógép és az agy
- A láthatatlan ember
- Kempelen Farkas, egy zseniális feltaláló és polihisztor
- Nem varázslat, hanem fizika
- A delfinek hangja
- „Tegyétek a fát jóvá, s a gyümölcse is jó lesz”
- Búvárkodás és veszélyei a keringési rendszerre
- „Lángos csillag állt felettünk"
- Tehetségek bemutatkozása a Vajdaságban
- Építészet és társadalmi korszellem
- Értékeink a vándortarisznyában
- A hangok titkai
- Fizet, mint egy Csekonics
- Villámlás és mennydörgés
- Sugárözönben élünk
- Az elektrotechnika búsképű lovagja
- Vegyületek, melyek megszólalnak
- A kompetencia alapú oktatás
- Természettudományi szekció
- Osztályfőnöki szekció
- Alapvető szimmetriaelvek és az atomreaktorok megépítése
- Az autógyártás legendái
- Radioaktív izotópok a nyomjelzésben
- Kalandtúra a virtuális valóságban
- Ökológia a háztervezésben
- Az egyensúlyszerv fiziológiája
- A hallás mechanizmusa
- Mit üzen a fény?
- Cukorbetegség
- Építészet - szimbiózisban a természettel
- Munkácsy képei a fizikus szemével
- Tehetséggondozás: felismerés, támogatás
- Gimnazistából ügyvéd
- Házi kedvenceink - örömök és veszélyek
- Pufók ovisok, túlsúlyos tinik, elhízott felnőttek
- Gutenberg-galaxis
- A ’48-as szabadságharc leverése és megtorlása
- Fogápolás és szájhigiénia
- Tehetséggondozás egykor és most
- Az újvidéki magyar nyelvű közoktatás egykor és most II. rész
- Az újvidéki magyar nyelvű közoktatás egykor és most
- A valóság tükörképe
- Madárvilág egykor és most
- A növénygenetika rejtelmei
- Képzeletbeli utazás az idő kezdetére
- Evolúció vagy teremtés
- Közgazdaságtan természettudományos megközelítésből
- Hatvan éves a világ első atomerőműve
- Az Egyetemes Philologiai Közlöny hetven éve
- Személynevek változatai
- Civilizációk felemelkedése és bukása
- Eszközbemutató és kísérletek
- Meghatározó az értelmiség nevelésében
- Zsigmondy Richárd - A kolloidkémia megalapozója
- Bárány Róbert - Az egyensúlyszerv fiziológiájának kutatója
- Lénárd Fülöp - Az elektronok kutatója
- Magyar származású Nobel-díjasok
- Olvasóink ajánlata