Tudta-e?
A nagyvárosi lakásokban a szobanövények a kintről beáradó szennyeződés 20-30%-át is képesek elnyelni.

217. szám - 2022. október

Kiskirályok a házban

A gyerekek mindenekelőtt érzelmi gondoskodást kell, hogy kapjanak. A szülőnek nem kell föltétlen tekintélyelvűnek lenni ahhoz, hogy tekintélyt sugározzon.
Németből fordította Rózsa Sándor, Zentáról elszármazott vegyészdoktor

3

A Keleti tengeri Dierhagen-i „Schipperhus” panziója kikötötte, nem fogad 12 éven aluli gyerekeket - a sok rongálás miatt. Föl is került az oldalakra, ahol mindennek elmondták: gyerekellenségnek, diszkriminátornak. Frau Biebl, a gazdasszony: „Már nincs semmi szabály, semmi tisztelet.” Telefirkálták a falakat, hússzeleteket tapostak bele a szőnyegekbe, spagettival „díszítették” a bútorokat – míg a szülők okostelefonjaikat nyomogatták. „Kérem tálalja az ételt a padlón, gyerekem épp ott kutyát játszik!”

Mi történt a szülőkkel? Egy rakoncátlan gyerek neveletlen gyerek? Tanárok, nevelők, nagyszülők a fejüket fogják. Pedig a szülők vallják, hogy az önbizalom és a magabiztosság mellett az udvariasság és az előzékenység is fontos nevelési cél. Ám ez az egyensúly hogyan érhető el?

Két nevelési iskola harcol egymással: a tekintélyelvű és a gondoskodó. Szabályokat érvényesíteni vagy szabályokról tárgyalni? A gyereket, mint alakítandó embertársat kezelni?

A svájci Remo Largo és a dán Jesper Juul nyomában a szülők egyre inkább az utóbbi, kötődés-orientált nevelést választják. Beszélnek még „igény-orientált” és „viszony-orientált” nevelésről is. Alapfeltétel: érezzék a gyerekek magukat védettségben és érzelmi biztonságban. Ez azonban egy olyan gazdasági és oktatási rendszerbe ütközik, amely a gyereket a társadalom „funkcionális” és „hasznos” tagjává szeretné tenni. A régi nemzedékek inkább diktálni, semmint tárgyalni szeretnének – ez a felfogás uralkodik inkább.

A régi nevelési ideálok inkább diktálnak, semmint alkudoznak. A 2 éves járvány alatt a szülők lakásaikból óvodát, iskolát csináltak. Kimerültek és frusztráltak lettek és most azt is megkapják, hogy gyerekeiket puhánnyá tették, elkényeztették; tiszteletlen, gyönge egománokká, snowflake-ké nevelték őket, akikkel a társadalom nem sokra megy.

A szülők térdre esnek a kiskirály gyerek előtt? Vagy a gondoskodó kezdeményezéssel megpróbálnak szembe menni a hagyománnyal, hogy aztán megadják magukat.

Fabienne Becker-Stoll, a Staatsinstitut für Frühpädagogik und Medienkompetenz nevű München-i intézetben a korai oktatás minőségével és az interakciós gyerekek kompetenciájával foglalkozik. „Sokan nem is tudják, hogy gyerekeik miért provokálják őket, miért együttműködőek vagy nem, miért nem tartják be a szabályokat. Gyakran szakmabeliek sem értik, mi rejlik a határokat átlépő és problémás gyerekek hátterében. Holott erről már sok tudott.”

A gyerekeknek testi és lelki alapigényeik vannak. Első életéveinkben főleg érzelmi és testi kötődésre vágyunk. Később szociális hozzátartozásra, saját kompetenciánk megélésére. Edward Deci és Richard Ryan, US-pszichológusok, már a 80-as években rájöttek, hogy a motiváció önmeghatározása a döntő. „Ha jól fejlődnek,, , ha az óvodában, iskolában együttműködnek, jól érzik magukat.” Becker-Stoll: „Ez attól függ, mennyire figyeltek és reagáltak alapszükségleteikre”. A biztonság közérzete az a bázis kell, hogy legyen, ahonnét a gyerek elindul fölfedezni, megismerni, kipróbálni.” Ekkor kissé lazítani kell a pórázon, persze ügyelve a biztonságra. Lehet egyszer ráordítani, ha ki akar szaladni a forgalmas útra. De ez maradjon csak kivétel, általában óvakodjunk a durva hangnemtől, a gyerek megrázásától. Legjobb nem megvárni a dühroham kitörését. Vaskezű szülők, akik a szabályok hajszálpontos betartását követelik meg, akik fennhéjázón kritizálják, megalázzák, büntetik gyerekeiket, nem hagyva nekik teret érzelmeiknek, unos-untalan vádolják őket valamivel – csak lelki károkat okoznak bennük. Így lesz a kisebbségi érzés, az örökös félelem vagy agresszivitás.

Inke Hummel friss könyve címe: »Nicht zu streng, nicht zu eng«, Ne túl szigorúan, ne túl szorosan. Együttérzés nélkül a gyerek agyában főleg az érzelem és a félelem földolgozási területei sorvadnak el. 2000-ben a szülők csak 19%-a vetette el a szigorúságot, mára 27%. Ők a gyermektelenekkel és az idősekkel kerülnek szembe.

Martina Leibovici-Mühlberger bécsi pszichoterapeuta: „Évszázadokig éltünk top-down-konstrukcióban, voltak uralók és uraltak. A gyerekeket alattvalóknak nevelték, ez sok képességet kioltott bennük. Ma a demokratikus társadalomban a nevelés is demokratikus, a gyerekek egyénisége kibontakozhat. A probléma: sokan összetévesztik az autoritert az autoritással.”

Ha a gyerekeket társként kezeljük és sok szabadságot adunk nekik, ez túlterheli őket. A szülők kor-adekvát határokat kell, hogy kiszabjanak nekik. Ha ezt nem teszik, hamar a nyakukra nőnek és zsarnokgyerekek lesznek.

Az orvosnő 2016-os könyvében arra figyelmeztet, hogy a gyerekek zsarnokká, életképtelen, narcisztikus, munkára képtelen felnőttekké válnak és csak az állam terhére lesznek. As zerzőt sokan tudománytalansággal vádolták és azzal, tézisei nem általánosíthatók, csak eseteket hoz föl. Valamennyit visszavett: „Nem mondom, hogy minden gyerek ilyen, de van egy kritikus tömeg.” Sok óvónő és tanár megerősítette, amikor arról számoltak be, hogy egyre több a magatartás-zavaros gyerek. Újabb könyvében, (»Wie wir unsere Kinder retten«, Hogyan mentsük meg gyerekeinket), békésebb hangon szólal meg. „Sok tiszta fejű, okos gyereket látok, már korán politikailag is aktívak lesznek.” Ultimatív nevelő-feladatunk van, úgy is, mint társadalomnak. Sajnos, a sok neveléskönyv, közösségi oldal a perfekt szülő képét szuggerálja, ez sok szülőt elbizonytalanít. Paradox: minél többet beszélünk a nevelésről, annál inkább nehezünkre esik egyszerűen nevelni. A szülők fele úgy véli, ma nehezebb nekik, mint 30 éve. A gyermektelenek ugyanezt mondják.

A szülők drukk alá helyezik magukat, a gyerek többé nem gyerek, hanem egy projekt. Nem szabad túllihegni, annyi segítség dukál, amennyi szükséges - olyan kevés, amennyire lehetséges. Nemcsak tiltani kell, lehetőségeket is meg kell nevezni. Utat kell mutatni saját magukhoz, hadd fedezzék föl igényeiket és érzelmeiket. Így érzik magukat látva és elismerve. Kooperációs hajlamuk erősödik.

Mindenki boldog, erős és reziliens felnőttet akar, nem segít, ha csak szófogadásra neveljük őket. „Kérlek, hagyd abba a sírást!” „Várd meg türelmesen, míg mindenki befejezi az étkezést!” Ilyen intések persze szükségesek.

Dellemann 40 éve dolgozik gyerekekkel Hamburgban, mint edző. Ő láthatja igazán, hogyan változott a gyerekek fegyelme és kondíciója. „A mai gyerekek tohonyák, hiányzik belőlük a kreativitás, szétszórtak, nyögve beszélők és kapkodók. Hétfőn látom, melyikük játszott vasárnap a játszótéren és melyikük bámulta a képernyőt.” A Blikk-Medienstudie 2017-ben kimutatta, hogy a hosszan képernyőző gyerek zavaros, nehezen koncentráló és hiperaktív lesz. Már az ilyen óvodások türelmetlenek és hamar mindenre ráunnak. D. gyakori teszt-játéka: kiterít egy nagy, kör alakú, sok színű lepedőt és kiadja a parancsot: „Minden gyerek tűzoltóautót vezet!” Erre a piros cikkelyre kell futniuk. „Minden gyerek banánt eszik!” Most a sárgára ugranak. A kivinél már alig 2-3 találja meg a zöldet, a legtöbben téblábolnak, már rá is untak.

A szülők, akik állandóan okostelefonjukat nyomkodják, ne csodálkozzanak, ha gyerekeik nem képesek kérdésekre válaszolni és egy percig nyugton maradni. A szülők hiányzó figyelme árt a gyereknek. D: „Ma már a gyerek nem lesz, hanem tervezik. Ez feszültséget okoz, tárgyiasítja a szülőket. A legboldogabb gyerekek azok, akiknek szülei jelen vannak, mégis elengedik magukat. Azok, akik azt mondhatják: most már mindegy.”

A munka, barátok, stressz, pénzgondok mellett hogyan lehet megtalálni az egészséges egyensúlyt? A kötöttség-orientált nevelési stílus sok időt és kitartást igényel.

SPIEGEL, 8. 10. 2022

Familie, Kinder

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2023 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor