Tudta-e?
Ha a cápa nevét halljuk, már látjuk is magunk előtt, hogyan marcangolja szét az embert. A több száz cápa fajból azonban csak 4 – 5 támad az emberre. Ilyen például a tigris – és a nagy fehér cápa. Évente az egész világon 60 cápatámadás történik, több mint a felét azonban ember provokálja…és ebből 2 – 3 halálos.

222-223. szám - 2023. március-április

Hurrá! Az mindent megold

Gratulálunk! Ön sikeresen befejezte a tréninget. Megtanulta, hogy egy gép véletlenfüggő kondicionálását „mesterséges intelligenciának (MI-nek)” kell neveznie, mert ez előkelőbben hangzik.
Németből fordította és kommentálta Rózsa Sándor, Zentáról elszármazott vegyészdoktor

2

A neurális hálóművek folyamatait mondja „deep”-nek, ez titokzatosabb, mint a haladó lineáris regresszió, vagyis a gépi dresszúra. Ám a neurális hálóművek történelmi környezete nem sci-fi regény, hanem a statisztika és az állami bürokrácia története. Átlag- és valószínűségeké, a
népesség ellenőrzése céljából. Népesség-optimalizálás és tenyésztés volt Francis Galton és Ronald Fisher eugenetikusok terve. A „gépi tenyésztés” inkább találóbb, mint a „mesterséges intelligencia”. Ezért hasonlítanak a Dall-E és más alkalmazások egy Ikea-katalógusra.
Funkciójuk az átlagosság reprodukciója. Jobban hajaznak a porosz statisztika táblázataira, mint Leonardo rajzaira - bár egy egész ipar az ellenkezőjét állítja. Középszerűség esztétikus tükrödőzései, nem »likenesses«-portrék, hanem »likelinesses« képpé vált valószínűségek.

Önt hozzászoktatták ahhoz, hogy az új technológia-monopóliumok adottak, nélkülözhetetlenek és elérésükhöz havidíjat kell fizetnie. A konszernek évek óta internet-sütik és app-elemzésekkel lopják az Ön adatait, majd az ezeken alapuló termékeket Önnek vissza eladják. Az új
integrál-megoldások magánsilókat alkotnak, a felhő-computerkapacitástól kezdve az ehhez illesztett hard- és szoftvercsomagokig. Önt arra idomították, hogy ez a kínálat
alternatíva nélküli és tessék megvásárolni. Önnek a közösségi oldalakra föltétlen szüksége van, különben fake news-, választási manipuláció- és elégtétel-vétel-hiánytól szenved. Kiválaszthatja, ezek közül melyiket erősítse a jövőben az MI. Nyilván mindet.

Üdvözöljük a posztlineáris valóságban, ahol hatás nem föltétlen egy okból ered, hanem feedback-szalagok diffúz mintájából és variált ismétlésekből. Nem, ez nem művészet. Ez a gépi tanulás (ML
technology), új realitás gyártása. Tényleg „tudásról” van szó, vagy a technika-tévedhetetlenség istenítéséről?

Az Ön, az MI által megállapított összpontszáma 25? Miért? Bárgyú kérdés. Miért ne? Úgy sem tudja senki utánaszámolni, mert a legtöbb machine-learning alkalmazási kódja titkos. Ha az Ön biztosítója vagy bankja az Ön kockázatát belövi, az 25 lesz. Ezért díjait megemelhetik.
Panaszt sehol sem nyújthat be, hisz ez a szám legálisan nem is létezhet. Egyébként sem tudná senki utánaszámolni, hogyan jött létre. És képzelje el pl. a berlini bürokratákat, akik ezekkel a digitális eszközökkel milyen akadályokat, halasztásokat és fölösleges komplikálásokat lennének képesek végbevinni!

Önt ahhoz is hozzászoktatták, hogy ismételten egy horror-jövőtől rettegjen: egy szuperintelligens, tökéletes gépflotta veszi át a világuralmat – önműködően és Ön semmit sem tehet ellene. És mert a szörnyűség oly hátborzongatóan kellemes, közben csipszet majszolhat, nem veszi észre, hogy az MI kihatásai nem a jövőben várhatóak, hanem már rég itt vannak. A techipartól való függőség oda vezet, hogy az US nyugati parton a belvárosok elnéptelenednek és ott hajléktalanok sátrai díszelegnek.

A pandémiakor a techóriások észrevették, hogy az irodák fölöslegesek, ha az alkalmazottak digitális szoftverrel ellenőrizhetők. Irodabérleteket lehet megspórolni. Hogy a környéken éttermek, boltok, kultúrházak zártak be, az a konszerneket nem izgatta. Ez az MI árnyoldala. Palástolja a valódi kihatásokat és lehetővé teszi a tech-báróknak, hogy prométeuszi szupersztárként, übermenschként tetszelegjenek.

A horrortörténetek az MI mindenhatóságáról elterelik a figyelmet a digitális kartellek hatalmáról. Ideje volna azokat a digitális konszerneket, melyek központi kódjaikat eltitkolják, forgalmuk 6%-ával büntetni (EU javaslat).

Ám továbbra is hiányoznak az MI-vel visszaélő támadások elleni védelmek. Copyright és garanciák nincsenek szabályozva, amivel meg lehetne akadályozni a digitálipar rendszerszintű adatlopásait. Elsősorban nem MI-modelleket tréningeztetnek, hanem a (jövő) fölhasználókat. Tanulják meg és fogadják el az új technikákat, mint magától értetődőt és ezzel társadalmi konzekvenciáit is.

A machine-learning az eddig jól fizetett foglalkozásokat (webdesigner, programozó, fordító) szegényes gépszolgákká degradálja. Informatikusnak képezte ki magát? Média-szakember lett? Ön
adótanácsadó, pénzszakember, biztosító-referens? Gratulálunk! Ön most az, ami egy ólombetű-szedő volt 25 éve: egy kihaló species. De nyugi, nem rúgják ki rögtön. Önre szükségük lesz még egy ideig, hogy az MI-t lopott adatokkal ellássa.

Meglepte, amint a Dall-E olyan sok 4-8 ujjú embert produkált? Ezek az Ön futur II-portréi. Olyanok, akiknek kézi output-ja túl körülményes, ügyetlen, lassú és ezért fölösleges. A jövő Ön nélkül lép színre, de statisztikai automatákkal és olcsó szalag-clickworker-ekkel.

Ön mindig is tudta, hogy a technika semmit sem hoz és minden klikk az Ön emberségét korrumpálja. A rossz hír: Ha a gépek igazságtalanok és ostobák, a logikai gondolkodást zavaros ezotérikával helyettesítik, egy társadalmi valóságot reprodukálnak, ahol az ok-okozat
előítéletekkel és korrelációkkal kerül helyettesítésre. Ezek a technikák csak az emberi fogyatékosságokat és igazságtalanságokat erősítik. Nem folyik vita arról, milyen értelmes célok elérésére szolgálnának az új technikák? Ha az emberek deepfake-pornográfiát hívnak le, nem a gép hibája.

ZEIT, 30. 3. 2023

 
 

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor