Tudta-e?
hogy Jurij Gagarin 1961. április 12-én a világon elősször nyolcvankilenc percig keringett a Föld körül a kozmoszban a Vosztok-1 kabinjában?

121. szám - 2014. október 01.

Versenyfelhívás

TUDOK 2015

A Kutató Diákok Országos Szövetsége és a Kutató Diákokért Alapítvány a 2014/15-ös tanévben is meghirdeti a Tudományos Diákkörök XV. Országos Konferenciáját

11

Általános tudnivalók

A konferencián saját, kizárólag tudományos kutatásról szóló munkával lehet elindulni, témamegkötés nélkül. Művészeti, vagy egyéb nem tudományos munkával pályázó diákok jelentkezését nem áll módunkban elfogadni. A konferencián minden diák indulhat, aki az érettségi bizonyítványát 2014-ben szerezte, vagy 2014 után szerzi meg. Alsó korhatár nincs.

A TUDOK 2015 konferencián való induláshoz egy válogató konferencián kell előzetesen részt venni. A válogatók Magyarországon, Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban kerülnek megrendezésre. A határon túli válogatók egy helyszínen, a magyarországi válogatók három, tematikus alapon szerveződő selejtező konferencia keretében kerülnek megrendezésre.

Az országos döntőn a magyarországi tematikus vagy a határon túli regionális konferenciák zsűrijének döntése alapján lehet indulni.

Jelentkezés

A 2014/15-ös TUDOK-ra csak a www.kutdiak.hu oldalon lehet jelentkezni. A jelentkezéshez előzetes regisztráció szükséges Online rendszerünkbe (a honlap jobb felső sarkában a „bejelentkezés” gombra kell kattintani). Bejelentkezés után lehet a versenyekre jelentkezni.

Jelentkezési határidő: 2014. október 31., éjfél

A regisztrációs díj és befizetésének módja

A regisztrációs díj összege a 2014/2015-ös tanévben 5000 forint. Ez tartalmazza a versenyen való részvételt és a hozzájárulást a szállás- és étkezési költségekhez. Fontos, hogy amennyiben egy diák ebben a tanévben több versenyen is indul, a regisztráció díjat csak egy alkalommal kell kifizetnie, az első versenyre való nevezéskor. Amennyiben társszerzős munkáról van szó, mindkét nevezőnek ki kell fizetnie a részvételi díjat. A befizetéseket a jelentkezésed elfogadását visszaigazoló e-mail olvasásától számított 8 napon belül kell az alábbi számlaszámra befizetni, átutalni: Kutató Diákokért Alapítvány: 11705008-20463306

Kérjük, a megjegyzés rovatban legyen feltüntetve az induló diák neve és az, hogy melyik versenyre nevez.

Az a diák, aki a tematikus TUDOK-ra befizetett már részvételi díjat, és továbbjut a TUDOK döntőbe, ott nem kell újra fizetnie. A határon túli regionális konferenciák esetében a helyi szervezők dönthetnek arról, hogy kérnek-e szállás/étkezés hozzájárulást a diákoktól, de ennek értéke nem haladhatja meg a fejenkénti 3500 Ft-nak megfelelő összeget; amennyiben a diák továbbjut az országos konferenciára, ennek az összegnek és az 5000 Ft-nak a különbözetét kell csak majd befizetnie. A határon túli konferenciák regisztrációs díját közvetlenül a helyi szervezőnek kell fizetni. Erről a jelentkezés elfogadását követően részletes tájékoztatást adunk.

A befizető személye

Ha egy diáknak bármilyen oknál fogva nem áll módjában befizetnie a regisztrációs díj és a szállás/étkezés hozzájárulás összegét, két lehetősége is van:

- iskolájától kérheti a nevezési díj megtérítését

- a Kutató Diákokért Alapítványhoz fordulhat a díj átvállalásának ügyében.

Amennyiben az iskola állja a hozzájárulás összegét, az intézmény címének és telefonszámának megadását kérjük. Ha az intézmény fizeti egy vagy több diák részvételi díját, fontos a diák(ok) nevének, neveinek feltüntetése a közlemény rovatban.

A Kutató Diákokért Alapítvány támogatásának igénylése esetén egy rövid e-mailben kérjük, hogy a kutató diák pár mondatban indokolja meg, miért kéri a támogatást. A támogatás mértékéről és odaítéléséről minden esetben a Kutató Diákokért Alapítvány elnöke dönt.

A befizető személyét titkosan kezeljük, a résztvevők között ilyen módon soha semmilyen különbséget nem teszünk.

Amennyiben a rendezvényeinken való részvétellel, illetve a díj befizetésével kapcsolatban bármilyen kérdésed van, fordulj Szalai Zsófia koordinátorhoz bizalommal a szalai.zsofi@kutdiak.hu email címen vagy a 06 30/219 9951-es telefonszámon.

A verseny menete

Minden magyarországi diák a kutatási szakterületének megfelelő tematikus konferencián vesz részt, amelyről a Mozgalom vezetősége dönt a jelentkezések után 10 napon belül. A határon túli indulók a megfelelő határon túli regionális konferenciákon indulnak. A határon túli diákok jelentkezésének elfogadásáról a helyi szervezők döntenek a Kutatató Diákok Országos Szövetségével egyeztetve; döntésükről a jelentkezések után 10 napon belül értesítést kapnak a jelentkezők.

Mindezen rendelkezésektől eltérni csak a Kutatató Diákok Országos Szövetségéhez írt külön kérvénnyel, az elnökség engedélyével lehet.

A versenyzők a saját kutatásukat a konferencia helyszínén személyesen, egy előadás keretében mutathatják be. Egy szerző/szerzőpáros csak egy előadással indulhat. Egy előadásnak maximálisan két szerzője lehet. A tematikus és határon túli konferenciáról továbbjutott előadások alapján a szervezők szekciókat állítanak össze a TUDOK Döntőre. Szekcióváltoztatást az értesítőben megadott határidőig a Kutató Diákok Országos Szövetségénél írásban kérvényezheti a résztvevő. A szekcióváltási kérelemről a Kutató Diákok Országos Szövetségének elnöksége dönt, a döntésről a versenyző írásbeli értesítést kap. Határidő lejárta után szekcióváltásra nincs lehetőség.

Az absztrakt formai követelményei

A jelentkezés során az előadás összefoglaló absztraktját is fel kell tölteni, amely a szekcióbeosztást és a zsűri felkészülését segíti, az előadás értékelésébe nem számít bele. Az absztrakt terjedelme minimum 1200, maximum 2000 karakter lehet (szóközökkel). A jelentkezés során meg kell adni a szerző/szerzők nevét és iskoláját, a felkészítő tanár(ok) és mentor(ok) neveit és munkahelyét, valamint az előadás címét.

Az előadás formai követelményei

Az önálló kutatási munka bemutatására minden szerzőnek/szerzőpárosnak 10 perc áll rendelkezésre, melyet maximum 5 perc vita követ. A regionális fordulóban a határon túli konferenciák szervezői kérhetik a dolgozatok írásban történő benyújtását, de a tematikus valamint országos TUDOK-nak nincs írásbeli része, illetve a zsűri csak az előadás alapján értékeli a résztvevőket. Az előadáshoz számítógépes prezentációt lehet készíteni, valamint szemléltető eszközök alkalmazásra is mód van. A zsűrinek bármit ajándékozni szigorúan tilos, kizárást von maga után!

Az előadás értékelésének a szempontjai

Az előadásokat mind a selejtező, mind az országos konferencián szakértő zsűri értékeli. A tematikus és regionális selejtező konferenciákon az előadások értékelése az elvégzett tudományos munka ténye és színvonala alapján történik. A selejtező konferenciákról továbbjutó diákok számáról a Kutató Diákok Országos Szövetsége dönt a konferencia előtt 2 héttel a résztvevők számának pontos ismeretében. A továbbjutott versenyző az országos konferencián csak a selejtező konferencián elhangzott témával szerepelhet. Az előadásban elhangzottak bővíthetőek az időközben elkészített, új kutatási eredményekkel.

Az országos TUDOK konferencián összesen 40 pont érhető el:

- A kutatás eredetisége max. 5 pont

- A kutatási munka minősége max. 5 pont

- Szakmai kompetencia és háttérismeret max. 5 pont

- A kutatás felépítettsége és logikai kapcsolatai max. 5 pont

- Helytállás a vitában max. 5 pont

- Előadásmód max. 5 pont

- Prezentáció formai követelményei max. 5 pont

- Szakirodalom ismerete, szakmai tájékozottság max. 5 pontA verseny díjazása

A selejtező konferenciák legjobb előadásainak a szerzői az országos konferenciára  (TUDOK 2015) való továbbjutáson túl a válogató konferencia szervezői által biztosított egyéb jutalmakban is részesülhetnek. A Nagydíjas és Első díjas előadások szerzői 30, illetve 20 felvételi pluszpontot kapnak az adott szekcióhoz rendelt tantárgyból, illetve az erdélyi regionális konferencia legjobbjai a Babes-Bolyai Tudományegyetemre, illetve a Sapientia Tudományegyetemre felvételt nyernek.

A TUDOK Döntőn a következő díjak kerülnek kiosztásra:

- Nagydíj (a konferencia legjobb előadásai, szekciónként maximum 1)

- Első díj (a szekció legjobb előadása)

- Különdíj (az adott szekcióban lévő előadások maximum 25%-áig adhat a zsűri különdíjat, amelytől csak rendkívüli esetben van mód eltérésre)

A TUDOK Döntőn minden díjazott könyvjutalomban részesül, és meghívást kap az ingyenes nyári, Balaton melletti, káptalanfüredi kutatótáborba. A díjazottakat különböző publikációs lehetőségek várják, illetve lehetőségük van, hogy kijussanak a stockholmi Nobel-díj átadóra.

Forrás:

http://www.kutdiak.hu/

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor