A malediktológia rövid áttekintése

„Nincs senki, aki ne félne a káromkodástól” – írta egy ismeretlen ókori szerző. A szitkozódás szokása, az arra utaló nyomok, a trágárságok fellelhetők az első írásos emlékekben. A kutatók erre a tényre alapozva azt feltételezik, hogy már az emberi beszédkészség kialakulásának kezdetén megjelent ez a durva, agresszív, néha azonban humoros indulatosság.

A magyar nyelvben a káromkodás a kár szóból ered, ami a déli szláv nyelvekből került a magyarba, ugyanis a horvát-szerb kvar szó elromlást, megromlást, kárt, veszteséget jelent. A káromkodás célja, hogy mások kárát, ártalmát, sérelmét, veszteségét idézze elő, kilátástalanságát, dühét fokozza, vagy a felgyülemlett tehetetlenséget levezesse. A németek a fluchen – átkozni szavat használják a káromkodás fogalmaként.

A káromkodás az élőbeszéd része, habár ma már írott formában is sokszor, egyre gyakrabban, és mind elfogadottabban találkozhatunk vele. Az ebugatás többnyire a beszélők száján véletlenül, indulatból szalad ki, ritkábban tudatosan, sértő szándékkal. A szedtevettézés történetét nemigen kutatták/kutatják, mert kevés írásos adat maradt fenn káromkodásokról, és azért sem dolgozzák fel e témát, mert kényes, kellemetlen kutatási területről van szó. Ennek ellenére vannak nyelvészek, történészek, szociológusok, akik az emberiség eme sajátságos megnyilvánulásával foglalkoznak, sőt kutatóterületüknek külön elnevezése is van: malediktológia. A szó a latin maledicem fogalomból ered, ami csúnya beszédet, kiabálást jelent. Ez a tudományterület igencsak fiatal, és az USA-ban jött létre a vietnámi háború, a hippi-mozgalom hatására, amikor a „szeretkezz, ne háborúzz” szlogen váltotta ki a nyelvészek ezen irányú érdeklődését!

A magyarok igencsak ismeretesek arról, hogy kacifántosra tudják kerekíteni dühük, mérgük, tehetetlenségük, sértettségük, átkozódásuk szóbeli megnyilvánulásait. A köznapi, az irodalmi megnyilatkozásainkban anyanyelvünk gazdagságának szépségeit éppúgy megcsodálhatjuk, mint ahogy elképedhetünk a nyelvünkben burjánzó szitkozódások, a durva kifejezések különféle módozatain is. Amint már jeleztem, a káromkodás főleg az élőbeszéd része volt, ebből kifolyólag a kutatók nehéz helyzetben vannak, igen gyéren találnak írásos emlékeket konkrét káromkodásokkal kapcsolatban. Főleg bírósági perek anyagaiban, különféle irodalmi művekben vannak utalások, néha megfogható trágárságok is. A legkorábbi, írásos emlékben fennmaradt magyar szitkozódásnak az alábbit tartják: „Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh.” vagyis: „Veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket.” E szitkozódás a Dubnici Krónikában található, melynek szerzője ismeretlen

A káromkodásokat a kutatók többféleképpen csoportosítják, például érdekessége a témának, hogy a különféle nemzetek káromkodása más-más irányultságú. Vannak nemzetek, akiknél jellemzőbbek a szexuális durvaságok, másoknál gyakoribbak a vallási trágárságok, és olyanok is akadnak, akiknél első helyen az emberi ürülékkel való szitkozódás áll (szaros, fostos…). Az alapján is megkülönböztethetjük a káromkodásokat, hogy a káromkodónak mi a célja a káromlással. 

Zsuzsa öt csoportba osztja a káromkodásokat: származásgyalázások, ezek a sértett féltől megtagadják az emberi vagy istentől való származást (ördögadta, ami később ebadtára módosult, fene teremtette), gyalázkodások, amik a sértett felet becsmérlik, erkölcsi értékeit gyalázzák (te szerencsétlen!, olyan lapos a melled, hogy anyádék faxon küldték utánad!), szitkok és átkok, amiket konkrétan az adott személyre olvasnak és általában fogyatékossággal és a halállal kapcsolatosak (folyna ki a szemed!, a vetési varjú cimbalmozzon a beleiddel a háztetőn!, a rézfa… bagoly vigyen el! – ezt sokszor a rosszul viselkedő gyerekek megfélemlítésére mondják), míveltetések, ezek a nemi életre vonatkozó kifejezésekkel foglalkoznak. (a te kur…!, kapd be!), indulatszói szerepű szitokszók, ezek sokszor tagolatlanok és rövidek. (az istenit!, a fene!, mindenségit!).

Mivel mind gyakrabban vagyunk elszenvedői a szedtevettézésnek, így legalább azzal nyugtatgathatjuk magunkat, hogy ezt a jelenséget már tudományosan kutatják. Valószínűsíthető, hogy hamarosan világnapja is lesz a szitkozódásnak! Hogy a kutyának is van füle!