Az iparosodás kezdetének egészségügyi története

Egyrészt folytatódott az elméleti és tapasztalati tudás bővülése, ami a megszerzett ismereteknek egészségügyi rendszerré való fejlesztését tette lehetővé, másrészt a technikai, technológiai és tudományos fejlődésnek köszönhetően beindult az orvostudományon belül az önállósodás és az orvosi szakterületek ismereteinek elmélyítése. Ez a század látványos előrelépéseket hozott a betegségek diagnosztizálásában és kezelésében, elsősorban a természettudományok fejlődése révén. Például a sejtekről szerzett ismeretek megnyitották az utat a szövettan, továbbá a mikroszkopikus patológia fejlődéséhez.

Az iparosodás következtében felgyorsult a városiasodás, és az ipari körzetekben beindult a munkásosztály szerveződése. Először csak egyének, majd a megalakuló szakszervezetek, később pedig a munkásokat tömörítő pártok a jobb munkafeltételek és fizetés mellett a modern egészségügyi ellátás kiterjesztését, megfizethetőségét követelték. Ez először a bismarcki Németországban valósult meg, ahol a század végén beindult az egészség-, baleset-, öregségi és rokkantbiztosítás megszervezése a széles néptömegek részére.

A 19. században az orvostudomány és a köré szerveződő közegészségügy, gyógyszerészet, gyógy- és diagnosztikai eszközök feltalálása, gyártása a korszerűség útjára lépett. Már nem csak a test gyógyítására fektettek különleges hangsúlyt, hanem a lelki betegségek tudományos vizsgálatára is, ennek ellenére brutális elfajulásokat is láthatunk e téren, a pszichiátriai osztályokon. Megindult az elmebetegek kezelésének liberalizációja. A század végén Sigmund Freud elismert, önálló tudományággá tette a pszichológiát a pszichoanalízis, mélylélektan bevezetésével, amit Magyarországon és a világban dr. Ferenczi Sándor terjesztett el.

Az orvosi ismeretek bővülése következtében az akadémiai orvostudomány elkülönült a társadalmon belül és külön kaszttá alakult. Addig mindenki részese volt a gyógyászatnak. A 19. századtól kezdődően viszont a „fehér köpeny” egyre jelentősebb szerepet kapott és az orvosok társadalmi megbecsülése is mindjobban nőtt. Ez egyrészt a tudományos gyógyszerészet, a farmakológia fejlődésének volt köszönhető. Ekkor kezdődött el a gyorsan és hatékonyan alkalmazható orvosságok megjelenése, amelyek a gyógynövény alapú gyógyszereket szorították ki. Csakhogy a vegyi alapú orvosságok olykor súlyos mellékhatásokat okoztak, ami az orvosi és gyógyszerészeti kutatások ismételt kiszélesedését eredményezte.

Az orvostudományon belül beindult a kanonizálás, azaz különféle akadémiai és orvosi bizottságok ekkoriban arról alkottak szabályzatokat, hoztak határozatokat, hogy mi az, ami tudományos orvoslásnak számít, és mi az, ami nem. Így például e korszakban elterjedő mechanikus gépek hatására az embereket is a különböző szervek összegének képzelték, ami a holisztikus (egységes) gyógyítás szemléletét szorította ki és a különféle „biológia kütyük”, azaz szervek – egymástól független – megreparálásával cserélte fel az orvoslást.

A 19. század egyik, szinte kultikus szakterülete a bakteriológia lett. A bakteriológia az aprócska lények létét és a környezetükre kifejtett hatásait tanulmányozza. A baktériumok mikroszkopikus méretű szervezetek, amelyek sejtszerkezettel rendelkeznek, és saját anyagcseréjük révén nyerik az élethez szükséges energiát, így alakítanak ki szimbiózist az emberi szervezettel, ami hasznos, de káros is lehet. A bakteriológia a mikrobiológia egyik ága és különösen a fertőző betegségek leküzdésében vált fontossá. Ennek az orvostudományi szakterületnek a fejlődése tette lehetővé az európai gyarmatosítóknak Afrika belső területeinek meghódítását, amelyeket addig a különféle fertőző betegségek miatt nem lehetett kizsákmányolni. A mai bakteriológia alapjait tehát a 19. században fektették le. Christian Gottfried Ehrenberg vezette be a baktérium kifejezést, még 1828-ban. E szaktudomány híres tudósai Louis Pasteur, Ferdinand Cohn, Martinus Willem Beijerinck, Sergej Winogradsky és Robert Koch voltak. Bár a munkásságuk úttörő volt a maga idején, nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy közülük többen, a gyarmati területek őslakosain végeztek, igencsak elítélendő emberkísérleteket!

Az orvostudomány kiteljesedésével párhuzamosan önálló szakággá vált az egészségügy múltjának a kutatása. Erre azért került sor, mert a korábbi orvosi szaktekintélyekre csak akkor lehetett hivatkozni az új terápiás és diagnosztikai eljárások kidolgozásánál, ha ezt a modern orvostudomány is alátámasztotta. Persze a legtöbb, korábbi tudásanyag elavultnak számított, így a régi korok gyógymódjai csak a modern, tudományos orvoslás eredményeinek szembeállítására szolgáltak, és ezért tanították az orvosi egyetemek legtöbbjén. Az orvostudomány történetével többnyire orvosok, gyógyszerészek foglalkoztak, hiszen különleges szaktudást követelt.

A közegészségügy megszervezése egyre nagyobb figyelmet kapott. Eleinte a hadseregnél vált szükségessé az egészségügyi szabályozások bevezetése, hiszen kitartó katonák nélkül, az imperializmus korában nem lehetett háborúkat nyerni. Itt kell megemlíteni a magyar Semmelweis Ignác megfigyelését és az általa irányított szülészeten bevezetett kézmosás, fertőtlenítés alkalmazását. Feltehetően az ő példáját követte a brit Florence Nightingale ápolónő, aki az 1853 és 56 között dúló Krími-háborúban szigorú közegészségügyi előírásokat vezetett be, hogy csökkentse a brit hadsereg sebesültjeinek körében kialakult óriási elhalálozási számarányt. A kolera és a hasmenés rengeteg katona életét oltotta ki, ezért a brit kormány egy csoport nővért küldött Törökországba, hogy segítsenek a katonák ellátásában. Florence Nightingale érkezésétől számítva hat hónapon belül a halálozási arány 42,7%-ról 2,2%-ra csökkent. A bevezetett szabályok a következők voltak: a túlzsúfoltság csökkentése a fekvőbetegek között (az ágyakat három láb távolságra helyezték el egymástól), a folyamatos szellőztetés biztosítása, a kórházból kivezető szennycsatorna többszöri átöblítése, továbbá a latrinák tőzegszénnel történő fertőtlenítése. Ezek az újítások mindinkább gyakorlattá váltak a hadseregeknél.

A civil lakosság körében is egyre inkább terjedt a higiéniai előírások betartása. Ebben szerepet játszottak a vasútállomásokon kialakított nyilvános vécék, az oktatási intézményekben tanuló gyermekek létszámának növekedése, a különféle ifjúsági egyletek képzései és az újságokban megjelenő egészségügyi cikkek olvasása. A közegészségügy e tényezőknek köszönhetően folyamatosan javult. 1855-ben Massachussetsben, 1874-ben pedig Poroszországban vezették be a kötelező védőoltásokat, így fokozatosan csökkentek a halálos betegségek és a széleskörű járványok. A rossz lakáskörülmények és az elégtelen élelmezés miatt azonban ekkor még nem sikerült teljesen kiirtani a különféle kórok, fertőző betegségek terjedését. A régi betegségek kizárását követően sajnos újabbak jelentek meg, mint a TBC vagy az influenza.

Az egyház, a médiák és a különféle állami intézmények fontos szerepet játszottak az egészséges életmód kialakításában. A testi és erkölcsi tisztaság lett az életerő megőrzésének legfontosabb alapja. A higiénia a társadalmi gondolkodás részévé vált. Az „állam” immáron az állampolgárok egészségéért is felelőssé vált, hiszen a nemzetek közötti versengésben csak tetterős emberanyagra lehetet építkezeni!