A kommunikáció történetének rövid áttekintése

Az információ szerzés és átadás, az élet ugyanolyan szükségszerű alapeleme, mint amilyen a légzés, az anyagcsere vagy a szaporodás. Az időben leadott vagy kapott, észlelt vészjelzés az egyed és fajfennmaradás szempontjából - a felsoroltakkal együtt - ugyanabba a kategóriába sorolható. A tudományok fejlődésének köszönhetően ma már azt is tudjuk, hogy nem csak az emberek és az állatok kommunikálnak, jeleznek egymásnak, hanem a növények is. A nonverbális kommunikáció szinte az élet kialakulásával egyidejű, ugyanis két egyed fennmaradásának és sokasodásának bekövetkezéséhez előzőleg valamilyen kapcsolat kialakítására, azaz jelzésrendszerek működtetésére, vagyis kommunikációra van szükség.

Az emberi társadalmak kialakulásától kezdődően a nonverbális, majd a szóbeli közlés is mind fontosabbá és egyre kifinomultabbá vált. Az okos ember hamar rájött, hogy a jó kommunikációs készség manipulatív lehetőségeket rejt, és hogy a dominancia kialakításának egyik eszköze lehet. A másik befolyásolása, becsapása azonban nem mindig csak önös érdek, hanem az élet fennmaradásának egyik alapeszköze is. A kommunikáció egyik magasabb foka már nem az információ szerzés vagy átadás, hanem maga a kommunikáció ténye, amikor az ember szükségét érzi a benne kialakult érzések átadásának, megosztásának. A lényeg az, és a gyakorlat is ezt igazolja, hogy a kommunikáció tudatos irányítása jelentős hasznot hoz annak, aki birtokolja ennek képességét.

A kommunikáció kifejezést a latin communis szóból származtatják, ami magyarul közös jelentéssel bír. Ez arra utal, hogy egy közösségre, de legalább két résztvevőre vonatkozik a közlés tere. Elsődlegesen információcserét jelent egy közös jelrendszer segítségével, ami lehet nyelv, jelbeszéd stb.. Ez alapján a kommunikációnak két fajtáját különböztetjük meg: a verbális közlést, és a nonverbális kapcsolatot. Ez utóbbi alatt a gesztikuláció különböző formáit értjük, mint a szemkontaktus, az arckifejezés, a testtartás, a taglejtés, a hanghordozás, hangerősség stb.

A kommunikáció alkalmával különböző akadályokkal kell megbirkózni, ezek lehetnek külső, fizikai vagy belső, azaz értelmi, fogalmi, nyelvi nehézségek. A fizikai akadályok közé tartozik a távolság, az adattömeg, a sebesség, a háttérzaj, és sorolhatnánk még azokat a tényezőket, amelyek külsőleg zavarhatják a kommunikációt, de ennél sokkal zavaróbb tényezők a kommunikálók közötti belső ellentétek. Például, hogy az egymással kommunikálók más-más értelmi, tapasztalati szinten állnak, hogy egy adott szónak más jelentéstartalmat tulajdonítanak stb. Mindezek a tényezők befolyásolták a kommunikáció történelmi fejlődését a hangjelek (pl. dobverés, sikoly, fütty stb.), vagy a vizuális jelek (füst, zászlók, tükör stb.) kialakulásától a könyvnyomtatáson át a mai optikai szálas tömegkommunikációig.

A jó kifejező készség, egy beszéd felépítésében és lebonyolításában való jártasság már az ókor óta fontos volt. Ennek első írásos nyomára az Iliász c. ógörög hőskölteményben bukkanhatunk. Ebben Homérosz többek között azt fejti ki, hogy miért és mennyire fontos a szónoklás, a retorika (szónoklattan, ékesszólástan) tudományának ismerete. A retorika eleinte csak a díszes külsőségek között kifejtett nyilvános beszéd tartására vonatkozott, de mindinkább kiterjedt a kommunikáció minden területére, jelezve azt, hogy egy kulturált beszélgetés attól az, ha művelői ismerik és jártassak az érvelés, vitatkozás művészetében. A retorika hivatásszerű művelői az ókor óta az ügyvédek voltak. Még ma is – számos megfilmesített bírósági történetben – tanúi lehetünk annak, hogy egy döntés megszületésekor mennyire fontosak lehetnek az ügyvédek által felépített szóbeli fordulatok, finom nyelvi fricskák, és hogy azok ugyanolyan vagy egyes esetekben nagyobb súllyal bírnak, mint maguk a tárgyi bizonyítékok vagy a tanúk vallomásai.

A demokrácia kialakulásával mind jelentősebbé vált a hatalomban résztvevők kommunikációs készsége, a jó kommunikatív adottság, és aki nem rendelkezett azzal, igyekezett megtanulni azt. Az ókori demokratikus városállamokban hamar bebizonyosodott az is, hogy a népgyűléseken olykor nem elegendő valamilyen információnak a birtokában lenni, hanem sokkal fontosabb az azzal kapcsolatos nyelvi színtér (színpad) kialakítása, vagyis a tudatos kommunikáció. A hatalmat gyakorlók arra is igen korán rájöttek, hogy nem csak a közlés, hanem az elhallgatás is hasonlóan hatékony eszköze a kommunikációnak. Az elhallgatásból fejlődött ki az elhallgattatás, és ebből a még manapság is alkalmazott cenzúra. Összegezve a fentieket, az emberiség már pár ezer éve tudatában van a kommunikáció fontosságának. Az idők folyamán az emberek kiismerték a kommunikáció fortélyait, és mind azt a tudást is megszerezték, birtokolják, amellyel a kommunikáció hatékonyságát maximalizálni lehet.

A mai modern világban egy új kifejezést alkottak a kommunikáció tudományára: ez a public relations. A public relations (a kommunikáció tudatos szervezése) menedzsmenti, irányítási tevékenység. A public relations (PR) célja elérni az egyének, a szervezetek és környezetük közötti kölcsönös megértést, és létrehozni a kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatokat, a kétirányú kommunikáció útján. – állítja a wikipédia definíciója. Ám hogy a valóságban miként sikerül a definíció szerinti „kölcsönös” előnyökön alapuló kapcsolat kiépítése és fenntartása, az bizony velős kérdés?

Ma, amikor egy kommunikációs alapú társadalomban élünk, mindennél fontosabb lenne a kommunikálás mechanizmusainak széleskörű megismertetése, tanítása, ugyanis egyre nyilvánvalóbban kiütközik, hogy a médiáknak köszönhetően – a mindennapi életben – mind jelentősebb szerepet kap az egyirányú közlés, amikor a hallgatónak nincs módja reflektálni, válaszolni az elhangzottakra, szemben a kétirányú beszélgetéssel, amikor látszólag megadatik a lehetőség az azonnali visszajelzésre, véleménynyilvánításra. Ám akkor is, ha kétirányú közlésről van szó, nem biztos, hogy az igazság felszínre kerül, mert amennyiben nem ismerjük a kommunikáció működésének alapelveit, könnyedén jégre csalhatnak bennünket.