A mellkaskimeneti tünetegyüttes

A mellkaskimeneti szindrómák (szakszóval: Thoracic Outlet Syndroma, rövidítve: TOS) a kézben, a karban és a vállban (esetleg a nyakban és a mellkas felső részében is) fájdalommal és zsibbadással (paresztéziával) járó nehezen meghatározható kórképek.

A mellkas felső kimenete a nyak és a mellkas közötti csontokkal határolt átjáró, melyen keresztül a nyelőcső, a fő erek, a légcső és számos ideg halad keresztül. Az itt futó nagyszámú anatómiai képlet keltette „zsúfoltság” miatt a karhoz haladó ereket és idegeket egy „felesleges” borda (ún. nyaki borda) vagy egy  megvastagodott izom összenyomhatja, s ez panaszokat okozhat. A panaszok pontos oka azonban gyakran tisztázatlan marad. Nagyon ritka esetekben a tünetek jól megfogható anatómiai rendellenességre vezethetők vissza, mint pl. az a kulcscsont alatti verőér (latinul: arteria subclavia) elzáródására. Esetenként a rosszul összeforrt kulcscsonttörések után képződő hegszövet (latinul: callus) közvetlenül is nyomhatja az ér-ideg köteget.

A kórfolyamat kialakulásában szerepet tulajdonítanak bizonyos, a felső végtagokat fokozottabban igénybe vevő vagy pedig kényszertartással járó munkafolyamatoknak (pl. hegedűsök, szerelők, gépírónők esetében), az intenzív sportolásnak (pl. úszás) és a helytelen testtartásnak (pl. aszténiás, sovány-gerincferdült testalkat esetén) is.  

A fájdalom és a tűszúrás-érzés rendszerint a kar belső felszínén és olykor a mellkasfalon is jelentkezik. Az egyik kulcscsont alatti artéria összenyomódásakor a kéz, a kar és a váll akár láthatóan meg is duzzadhat, a bőr pedig – az oxigénellátás átmeneti elégtelensége miatt – kékesen-szederjesen elszíneződhet (szakszóval: cianózis). Néha a kompresszió olyan súlyos, hogy ún. Raynaud-szindrómát okoz. Ez utóbbi a kórképben a kézujjak hideg hatására súlyos fájdalom kíséretében teljesen elfehérednek. Súlyosabb TOS esetén a mellkas felületes vénáinak tágulata is megfigyelhető.

Jellemző, hogy hirtelen terhelés (nehéz tárgyak cipelése, sportolás stb.) provokálja a tüneteket.

A diagnózis a kórtörténet, a fizikális vizsgálat és néhány eszközös vizsgálat alapján állítható fel.

A legegyszerűbb fizikális vizsgálatok közé tartozik a kar felemelésére és kifelé forgatására jelentkező kézzsibbadás és fájdalom fellépése valamint a pulzus addigi karakterének a megváltozása, gyengébben tapinthatóvá – vagy akár tapinthatatlanná – válása.

A mellkaskimeneti tünetegyüttes gyanúja esetén elvégzendő egyéb, egyszerű vizsgálatok közé tartozik még a mindkét karon mért vérnyomás értékeinek összehasonlítása, vénás duplex ultrahang-vizsgálat, a nyaki gerinc röntgenvizsgálat, amely szükség esetén kiegészíthető a vállöv és mellkas felvételezésével is.

Az idegvezetéses vizsgálatok (ENG=elektroneurográfia, az ingervezetés sebessége) és az EMG (elektromiográfia, melynek során az izmok nyugalmi és akaratlagosan aktivált állapotának elektromos jelét regisztráljuk) nevű eszközös vizsgálatok mellkaskimeneti szindrómában jellegzetes eltéréseket mutatnak. A kulcscsontra vagy a hónalji gödör mélyére helyezett egyszerű fonendoszkóppal (orvosi „fülhallgató”) a szűkült érben a kóros, akadályozott áramlásra utaló zörejek, surranások hallhatók. A kóros véráramlás kimutatására elméletileg a kar artériáinak (latinul: arteria brachialis) angiográfiája (érfestéses röntgenvizsgálat) végezhető, de ezt a gyakorlatban alig alkalmazzák.

A legtöbb esetben a fizioterápia (gyógytorna) és a rendszeres testmozgás a panaszokat javítja. Anatómiai eltérés (pl. nyaki borda) vagy az artéria elzáródása esetén sebészeti megoldásra lehet szükség. Mivel a biztos diagnózis felállítása nehéz, és a panaszok gyakran műtétet követően is megmaradnak, ezért a legtöbb orvos igyekszik az operációt elkerülni.

Esetenként a fájdalomcsillapítókon (kenőcs formájában és belsőleg is alkalmazva) kívül szükség lehet izomlazítókra, vérritkító kezelésre, értágítókra, B-vitaminokra és terápiás dózisú magnézium adagolására is. Sokat segíthet a jól megválasztott, egészséges fekhely (gyógymatrac) és az anatómiai párna („kontúrpárna”) használata is.