Tudta-e?
A legnagyobb ismert csillag 2.9 milliárd kilométer átmérőjű, a Napnál 2000-szer nagyobb.

194. szám - 2020. november

A mirigyesek közül sokat elfogattak, mások megszöktek

A 19. század második évtizedében egy új, világméretű járvány kelt életre, amely 1831-ben Magyarországon is pusztított, és amelyben, az év augusztus 22-én Kazinczy Ferenc is elhunyt. A nép e betegséget mirigyként emlegette, az orvosok Indiai Cholera nevű ragályként jegyezték le a nevét.
WILHELM Józef | a szerző cikkei

8

Súlyos fájdalom, hányás, hasmenés és akár napi 20 liter folyadékveszteség is a kolera tipikus, egyben szörnyű tünet-együttese. Ha az érintettek fizikai kiszáradását és a létfontosságú ásványi anyagok elvesztését nem kezelik azonnal, akkor nagyon rövid idő alatt elkékülnek a betegek és meghalnak. A betegséget a Vibrio cholerae baktérium okozza, amelynek exotoxinja, a kolera toxin súlyos, rizsvízszerű hasmenéshez vezet (rizsvíz széklet). E baktériumok főleg ürülékkel szennyezett ivóvízzel jutnak be az emberi bélrendszerbe, ritkán étellel vagy kórokozókkal szennyezett mindennapi tárgyak érintésén keresztül.

A két héttel ezelőtti cikkemben (A szélsőséges időjárás és a középkori pestisjárvány közötti kölcsönhatás) már utaltam arra, hogy az időjárási jelenségek és a nagyobb járványok között összefüggések mutathatók ki. A szélsőséges éghajlati ingadozások ugyanis rányomják bélyegüket a mezőgazdaságra. A szárazságok vagy éppenséggel esős időszakok miatt sokszor rossz termések alakultak ki a múltban, ami éhínséget idézett elő. Amennyiben ilyenkor ütötte föl a fejét egy járvány, akkor a legyengült lakosság körében a betegség sokkal gyorsabban és súlyosabb következményekkel terjedhetett, mint máskor.

1815-ben, a Tambora vulkán erupciója, amely a vulkánkitörési indexen hetes szintet ért el a 8-as skálán (ami ezerévente történik egyszer), az egész bolygónkra hatással volt. A kitörés által kibocsátott vulkanikus anyag globális éghajlatváltozást okozott, ami az észak-amerikai és az európai földrészen is érezhető volt. Az akkori emberek az 1816-os évet nyár nélküli évnek nevezték. Gillen D'Arcy Wood, aki a környezettudományok professzora, az indiai kontinensről az egész világra átterjedő, 1817-ben elinduló kolerajárványt elsősorban a Tambora kitörésének tulajdonítja.

Jelenleg is egy járvány kellős közepén vagyunk. Hogy legyen egy kis viszonyítási alapunk, nézzünk egy picit vissza a múltba. Az 1830-as kolerajárvány idején, az akkor százhúszezres Varsóban naponta 100-an estek áldozatul a betegségnek. Ezzel szemben a mostani járványnál a következő a helyzet, szeptember közepéig – a márciusi COVID járvány megjelenése óta – a tízmilliós Magyarországon 637-en hunytak el, vagyis napi szinten 3 vagy 4 halott a 10.000000 lakosra számítva. Vagy viszonyítsuk össze ezt a mostani adatot egy másikkal. 1892-ben, Hamburg városában kezdte el áldozatait szedni a kolera. Az év augusztus 27-én 441 kolerabeteg halt meg. Ott és akkor tíz hétig tombolt a ragály, ahol összesen 16 596 ember betegedett meg, 8 605-en pedig meg is haltak, az akkor majdnem félmilliós kikötővárosban, ami 122/123 elhunytat jelentene átlagosan, napi szinten, ha statisztikai középértéket szeretnénk kimutatni. Mindkét esetben egy-egy nagyobb város adatait viszonyítottam a mai, egész Magyarország összes áldozatainak a számához. A múltban tehát napi szinten 100-an,120-an haltak meg egy városban, most pedig napi szinten 3-4 ember egy egész országban. Ez egy figyelemreméltó járványtani javulás, egyben elgondolkodtató viszonyítási alap.

Amíg a középkorban a pestisjárványt általában Isten büntetésének tartották, a betegség eltűnését pedig Isten könyörültének, addig a 19. században, a felvilágosodás hatására, már „tudományosan” is kutattak az egyes betegségek, így a kolera (mirigy) gyökerei után, csakhogy az akkori tudományosságba még sok minden beleférhetett, így például a „rossz gőzök” elmélete is. A kolerával kapcsolatos kutatások csak a XX. század második felében, végén hoztak egyértelmű eredményt. John Snow (1813–1858) angol orvos 1854-ben fedezte fel, hogy a széklettel szennyezett ivóvíz útján történik a betegség átvitele. Ugyanebben az évben a firenzei Filippo Pacini (1812–1883), olasz anatómus, görbe, vessző alakú és nagyon mozgékony baktériumként írta le a betegség kórokozóját. Megállapításaik azonban kezdetben nem kerültek elfogadásra. A kolera kórokozóját Robert Koch 1884-ben „hivatalosan” is felfedezte. Azóta tudományosan is elfogadott, hogy ez egy baktérium által terjesztett betegség, mely hasmenéssel, hányással jár, a beteg halálát pedig rendszerint a kiszáradás, a vérkeringés összeomlása okozza.

A kolera sokáig csak helyi jellegű betegségként volt ismert. Az orvosok és a járványokat kutató történészek egyetértenek abban, hogy a nagy kolerajárványok Indiában, a sűrűn lakott Gangesz-Brahmaputra deltában keletkeztek. Innen ered az „ázsiai, indiai kolera” kifejezés. Már a Kr. e. első évezredből ismertek feljegyzések, amelyek a kolerához hasonló hasmenéses betegséget írnak le szanszkrit, kínai és görög nyelven. Az újkorban, 1543-ban először portugál hajósok számoltak be kolerajárványról, amikor Indiában jártak. A kolera világméretű terjedése a 19. században kezdődött. Az 1817-26 közötti indiai járvány kezdetben teljesen „szokásosnak” tűnt. Csakhogy, ekkor már a gyarmati uralomnak köszönhetően egyre jelentősebb volt a világkereskedelem, a hadseregek ide-oda vezénylése. Így szólt közbe az emberi tényező. 1829 körül a korábban elszigetelt halálos ragály eljutott Oroszországba, Közép-Ázsiába és Észak-Afrikába is. Európában az 1830-ban kirobbanó lengyel felkelés járult hozzá a járvány kialakulásához, ekkor ugyanis I. Miklós cár ázsiai katonai alakulatokat vetett be a lázadók ellen, akik magukkal hozták a kolerát is. Innentől kezdve gyorsan terjedt Európa más térségei felé, sőt 1832-ben már Amerikában is tömegesen szedte áldozatait a hajókra szállt európai kivándorlók által.

Az 1830-as évek járványával a kolera elterjedt az egész világon. A betegséget kereskedők, tengerészek, katonák, zarándokok, menekültek és emigránsok terjesztették. 1837-ben elindult a második kolerajárvány, amely több ”ágra” szakadt, és ez az újabb járvány is Bengáliából terjedt el. Ezt követte a harmadik világjárvány (1840–1860), amely 1847-ben elérte Európát és két hullámban egészen 1854-ig tartott. Európa nagy részét a negyedik (1863–1875), az ötödik (1881–1896) és a hatodik (1899–1923) világjárvány is érintette. A XX. század közepén túl is küzdöttek a betegséggel a fejletlen országok. Mára már csak egyedi esetekről lehet hírt hallani, mert szerencsére a közegészségügyi helyzet sokat javult. A manapság bejelentett esetek 95%-a Észak- és Közép-Afrikából, Dél-Amerikából és Délkelet-Ázsiából származik.

A történelem folyamán az orvosok megpróbálták megérteni a kolerát, de kezdetben fogalmuk sem volt arról, hogyan keletkezik és terjed. A tapasztalati úton szerzett megállapítások cáfolták a „rossz gőzök”, vagyis fertőzött levegő általi átvitel elméletét, továbbá a beteg emberekkel való érintkezés útján történő átvitel fertőzéselméletét is. Sem a karanténba helyezés, sem a dohányzás, sem a vérengedés, az ópium vagy higany-klorid sem hozott enyhülést vagy akár gyógyulást.

A különböző lépések, előírások együttes betartása hozott végül változást a kolerajárványok elfojtásában. Például az ivóvíz szűrése, a városi utcák tisztántartása, a szennyvízcsatornák kiépítése, a száraz, tiszta lakáskörülmények kialakítása és a rendszeres kézmosás, tisztálkodás. A közismert mondóka is e korszak hozadéka: Evés előtt kezet mosok, beteg lenni nem akarok, mert ki piszkos kézzel eszik, bizony hamar megbetegszik. Evés előtt kézmosás egészséges jó szokás!


Az iparosodó városok közkútjainak vizét a felszínhez közeli talajvízből nyerték, ahová könnyedén leszivárgott a szennyvíz, az emberi, állati ürülék. Az angol John Snow orvos ismerte föl elsőként ennek a tényét, és hamarosan megszülettek a téma kapcsán az első karikatúrák is.

 

 

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor