A mozgásrendszer aktív és passzív részre osztható. Az aktív, tevékeny elemek az izmok, míg a passzív elemekhez tartoznak a test szilárd vázát alkotó csontok és a csontokat összekapcsoló ízületek.
A csontrendszer - A csontvázrendszer a mozgások passzív szerve, amely egyúttal a szervezet szilárd vázát is alkotja, valamint védőburkot képez életfontosságú szervek számára (agy- és gerincvelő, mellűri, medencei és hasüregi szervek). A csontvelő egyúttal a vérképzés szerve is. Csontvázunk elemei egy dinamikusan változni képes szövetféleségből épülnek fel, melynek állománya, és ennek mennyiségi és minőségi viszonyai nincsenek örökletesen meghatározva, hanem a mindenkori megterhelésekhez idomulnak. Azaz, ahol a csont átlagosnál nagyobb erőhatásoknak van kitéve, ott alkalmazkodva a megterhelésekhez ellenállóbbá, erősebbé válik, ahol pedig erre nincs szükség, ott gyöngébb marad. Különféle művészeti- és sporttevékenység, munkavégzés nagyon sokoldalúan alakítják a csontok szerkezetét, nagy változatosságot kölcsönözve ezzel az illető testrészeknek. A zongorista kezének, az ácsok karjának, a szállítómunkások gerincének, vagy az artisták lábának csontjai pontos biológiai ökonómiával (minimális anyagfelhasználás és maximális terhelhetőség) idomulnak a rájuk nehezedő speciális feladatok elvégzéséhez. Bármennyire különös, a csontvázban található csontok számának meghatározása nehéz feladat. Ez a szám ugyanis egyéni különbségeket mutat: az emberek húsz százalékánál eltérések vannak a csigolyák számában. Minden huszadik embernek eggyel több bordája van. A férfiaknak háromszor gyakrabban van eggyel több bordájuk, mint a nőknek, az Ádámból kiemelt oldalborda bibliai legendájának ellenére.
A felnőtt csontvázat átlagosan 206 csont alkotja, mely csontszövetből épül fel: ennek 70 %-a szervetlen, 30 %-a szerves anyag. A szervetlen anyagokat elsősorban különféle mészsók kristályos formái képezik (hydroxylapatit, foszforsavas mész stb.), a szerves állomány (melyet a csontképző sejtek termelnek) részben enyvadó (kollagén) rostokból, részben a rostok közötti tereket kitöltő glükoprotein anyagból áll. Az enyv és a mész két egészen ellentétes tulajdonságú anyag. A csont esetében a dugóhúzószerűen csavarodó enyvadó rostok mészbe és kötőanyagba vannak ágyazva. Ugyanígy készül az építkezéseknél használt vasbeton: rugalmas acélhuzalokat betonba ágyaznak. De a csontszövet mégis sokkal tökéletesebb konstrukció: a csont 3-szor akkora terhet bír el, mint a vasbeton vagy a gránit, és 30-szor annyit, mint a tégla. Az emberi szervezet legerősebb csontja a sípcsont, közel 2000 kg-ot bír el, vagyis kb. 40-szer annyit, mint amennyivel rendes körülmények között (fél lábon állva) megterheljük. A csont azonban nemcsak igen szilárd és teherbíró, hanem lélegzetelállítóan rugalmas is: az emberi koponyát satuba fogva, szélességének 9/10-ed részére összepréselhetjük, mielőtt elpattanna. Ennek a ténynek különös jelentősége van a szülés folyamán, és ezért a szűk szülőcsatorna sem jelent leküzdhetetlen akadályt a csecsemő számára.
A biliárdgolyók is csontból készülnek, mégis ütközéskor úgy pattannak el egymástól, mintha gumiból volnának. A csont tehát a keménységet nagyszerűen egyesíti a rugalmassággal.
Ha valamilyen savval kioldjuk a szervetlen alkotórészt, a meszet, a csont olyan lesz, mint a kutyák játékaként készített gumicsont, a csöves combcsontot valósággal csomóra lehet kötni.
Az újszülött csontjaiban sok az enyv, azaz a szerves anyag, és kevés a mész, azaz a szervetlen. Az életkor előrehaladásával a csont relatíve egyre mészdúsabb lesz. A kétéves gyermeknél a szerves/szervetlen, mész/enyv arány 1 : 8, a nyolcvanéves aggastyánnál éppen fordított: 8 : 1. A gyermekek a leglehetetlenebb ficamokat, zúzódásokat is képesek törések nélkül elszenvedni. Az aggastyán azonban bordatörést szenvedhet, ha a székről óvatlanul felállva beleütközik az asztal sarkába. Az idősebb embereknél sokszor elég egy fürdőszobai baleset, hogy elesve combtörést szenvedjenek, ami gyakran halálos kimenetelű lehet a nehézkes gyógyulási hajlam, illetve az ágyhoz kötöttség miatt kialakuló szövődmények miatt.
Rendszer-betegségek - Számos, de az orvosi gyakorlatban is ritkaságszámba menő rendszerbetegség ismeretes. Az angol orvosról, Paget-ről elnevezett ritka betegségben ismeretlen eredetű csontszövet-képződési zavar miatt megvastagodott, de csökkent értékű csont képződik. Eleinte tünetmentes, csak hosszabb idő után jelentkezik a fájdalom a feszülő csonthártya miatt. Végállapotra jellemző az egyoldali, kardhüvelyszerűen meggörbült lábszár.
Márványbetegség (osteopetrosis) esetén nemcsak a csontok mésztartalma nő meg, hanem a csontkéreg olyannyira kiszélesedik, hogy a velőűr szinte eltűnik, aminek direkt következménye a súlyos vérszegénység. A rugalmatlan csont könnyen is törik.
A rosszindulatú csontbetegségek között a leggyakoribb a csont-sarcoma. Leginkább fiatalokon fordul elő, alattomos, fájdalmas, egyre romló állapotot okozó folyamatként. A végtagcsontokon, főleg a térden alakulhat ki.
Sajnos gyakori ártalom a másodlagos csontdaganatok esete, aminek során elsősorban az emlő, a prosztata és a tüdő rosszindulatú daganatos betegségének a teljes testre történő kiterjedése során úgynevezett áttétek okozzák a panaszokat. A véráram útján a csontokba kerülő daganatos sejtek megtelepednek, sőt szaporodásnak indulnak, létrehozva az áttéteket. Kiemelkedően gyakrabban fordulnak elő a gerinccsigolyák és a medence csontjaiban.
Osteoporosis
Az általános csontbetegségek között kitüntetett helyet foglal el az osteoporosis, magyar nevén csontritkulás. Nemcsak azért, mert természetét tekintve mindenkit elér bizonyos mértékben, és mert következményei igen súlyosak lehetnek (esetenként halálhoz vezetnek), hanem azért, mert az utóbbi években nyert nagy nyilvánossága miatt sok félreértés alakult ki körülötte.
A csontszövet élőszövet, mely az élet folyamán állandóan lebomlik, de folyamatosan új is képződik. Könnyű elképzelni, hogy amíg a két folyamat egyensúlyban van, az ember csonttömege változatlan marad. A csontnövekedés befejezéséig több csont képződik, mint amennyi lebomlik. Körülbelül 35 éves kortól kezdve viszont a csontlebontás nagyobb mértékű. Ez azt jelenti, hogy ettől az életkortól kezdve mindenkinek csökken a csontállománya. Tehát rendkívül fontos az egyénre nézve, hogy a negatív egyensúly elkezdésekor mekkora a csonttömege. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb valakinek a csúcstömege, annál kisebb esélye van arra, hogy osteoporosisa alakuljon ki.
Ami a fentiekből következik és a félreértésekre, felesleges aggodalmakra, és az orvosi kezelésekre leginkább okot ad, az magában az elnevezésben rejlik. A kb. 35 éves kor után csökkenő csontállomány még nem osteoporosis, hanem természetesen kialakuló osteopenia (csonthiány). Osteoporosisról, mint betegségről akkor beszélhetünk, ha a csontállomány csökkenése olyan mértékű, hogy az elvékonyodott kérgű, üregesebb csont kis terhelésre is könnyen eltörik. Idős korban (65 év felett) a férfiak és nők csontvesztése ugyanolyan mértékű, de a nők esetében a klimax után a csontvesztés felgyorsul. Ennek oka a petefészekben termelődő női nemi hormon, az ösztrogén szintjének csökkenésében keresendő.
Tehát kétségtelenül minden embert, és kiváltképp a változás korán túl lévő nőket veszélyezteti az osteoporosis, illetve annak következményei, így elsősorban a csukló- és csípőtáji törések, valamint a csigolyák összeroppanása. Ezért helyes, ha minden ember úgy él, hogy minél nagyobb csonttömege alakuljon ki. Ezt így, célként megfogalmazni persze nem lehet, de az egészséges életmód - a helyes, sokoldalú táplálkozás, és a kellő mennyiségű mozgás - ezt szolgálja. A csontvesztéses életkorban ezek a tényezők még inkább fontossá válnak, ekkor már a kialakult csonttömeg elvesztésének lassúbb üteme érdekében.
Mikor válik szükségessé az orvosi beavatkozás? Azoknál (főleg nőknél), akiknél genetikai adottságok (pl. a szülőnek is súlyos osteoporosisa volt), alkati tényezők (soványság, "madárcsontúság"), korai hormonhiányos állapot (pl. petefészek-eltávolítás), vagy más hajlamosító tényezők (pl. dohányzás, gyógyszeres alvadásgátlás) állnak fenn, vagyis veszélyeztetettebbek a mészritkulásos betegségre, célszerű időben megkezdeni az orvosi ellenőrzést, és szükség esetén a gyógykezelést.
Az utóbbi évtizednek köszönhetően a csontsűrűség mérésére új műszerek (pl. ultrahangos osteodenzitometria) állnak rendelkezésre, s nem kell - mint korábban - csak a röntgenfelvételre támaszkodni.
Csontritkulás
Osteomalácia (csontlágyulás) - Ki ne hallott volna az angolkórról? Ez az osteomalácia gyermekkori formájának, orvosi szaknyelven rachitisnek felel meg. Az amúgy is ködös brit szigeten az első ipari forradalom nyomán rengeteg égési termék került a levegőbe, akadályozva a természetes napfény hatását a bőrben végbemenő a D-vitamin előanyagának aktív formává való átalakulásában, ezen kívül a munkások szegénységben tengődő családjaiban a gyermekek alultápláltak is voltak, így kalciumból is kevesebb jutott a szervezetükbe. A kóros csontelváltozás megjelent a szigetországban, és innen kapta a nevét: angolkór.
A különböző, felnőttkori osteomaláciákban többek között bélfelszívódási zavar, enzimhibák, bizonyos vesebetegségek okozzák a bajt. Bármilyen mechanizmus esetén végeredményben olyan csontszövet jön létre, mely nem tudja a szervetlen anyagokat (a kalciumot) magába tömöríteni. A puha csontok (pl. a gyermekeken) elhajolnak, gerincgörbület is kialakulhat. A csontok fájdalmasak, továbbá a kalciumhiány miatt izomtünetek (fokozott ingerlékenység, görcsök) is jelen lehetnek.
Lokális elváltozások - A helyi csontbetegségek is komoly problémát jelenthetnek.
A mindennapi gyakorlatban sokszor fordul elő, hogy valakinek - legtöbbször baleset kapcsán - meg kell röntgenezni a kezét vagy a lábát, és a vizsgálati eredmény szerint mérsékelt osteoporosisa is van a betegnek, legalábbis ez szerepel a leleten. Nos, ez lehet általános osteoporosis tünete is, de a fentiekben leírtak értelmében nem szabad ebből messzemenő következtetéseket levonni. Akár 2-4 hét gipszelés következtében radiológiailag láthatóan csökkenni fog a csont mésztartalma. Bármilyen megváltozott használat, „túlkímélet” következtében előállhat egy ilyen radiológiai diagnózis. Önmagában ez nem nagy baj, a kiváltó ok megszűnésével helyreállhat az eredeti, normális helyzet, hiszen ez történik minden végtagi csontsérülés (törés) esetén.
Viszont létezik egy kórkép, Sudeck atrophia-nak nevezik, melynél a trauma csak kiváltó tényező, és nem diffúz (enyhe) osteoporosis, hanem nagyfokú, foltos atrophia (sorvadás) jön létre. Többnyire végtagtörés vagy gipszkötés levétele után látjuk a lokális, de súlyos bántalmat. Mintha gyulladás lenne, olyan duzzadt, vörös a terület, és spontán, de még inkább terhelésre és kitüntetetten a csont ütögetésére nagyon fájdalmas. Ez a kezdeti stádium, amikor a röntgenképen még nem látható, a kb. négy hét után kialakuló már említett, jellemző foltos csontsorvadás. A 2. stádiumban viszont már hűvös, nyirkos lesz a bőr. A fájdalmat az összehúzódott, megrövidült izmok és inak okozzák. Mindez arra utal, hogy súlyos, helyi vérkeringési zavar áll fenn, melynek következtében jön létre a csont foltos sorvadása. A 3. stádium csak a súlyos és rosszul kezelt estekben alakul ki: maradandó zsugorhelyzetek láthatók. Ugyanakkor ennek a súlyos és hosszantartó betegségnek nagyon jók a kezelési lehetőségei. Az egymással teljesen ellentétes kezdeti, majd későbbi tüneteknek megfelelően, eleinte majdnem teljes nyugalomban, gyulladáscsökkentés, hideg borogatás (esetleg jegelés) alkalmazása, viszont a megnyugvó tünetek után fokozatosan erősödő mozgásgyakorlatok, víz alatti kezelések, és a melegterápia a hasznos.
.jpg)
