A szélütést már az ókori görögök is ismerték. Hippokratész volt az első, aki körülírta a betegség tüneteit, hatásait, következményeit. Ekkor még nem rendelkeztek elegendő ismeretekkel az emberi szervezet működéséről, így nem tudtak logikus magyarázatot adni arra, hogy a betegség miért következhet be. Egészen a XVI. századig úgy tartották, hogy a szélütés gyógyíthatatlan, megelőzése pedig lehetetlen. A szélütést angolul stroke-nak (csapásnak) nevezik, ez az elnevezés szintén ebből a korból származik.
A „szélütés” a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések után a harmadik leggyakoribb halálok. Míg az `50-es, `60-as években a hazai stroke-elhalálozás megegyezett az európaival, addig ma Szerbia az áldozatok számát tekintve a vezető helyen áll. A szélütés (agyvérzés, stroke) egy olyan súlyos idegrendszeri károsodás, amely az agyi keringés zavarának következménye. Hasonló klinikai szindrómáról, tünetegyüttesről van szó, mint például a láz vagy a szívelégtelenség. Számos oka lehet, de elsősorban thrombosis (helyi vérrögösödés), embólia (verőér-elzáródás egy, a vérárammal tovasodort vérrög által) és vérzés van a stroke hátterében. Ezért nemcsak a diagnózis felállítására, hanem a pontos kóroktan felderítésére is törekedni kell, mert a testreszabott kezeléshez ez elengedhetetlen.
Szélütéskor az agyi vérnyomás kórosan csökken, így az agy egyes részeinek vérellátása megszűnik (agyi infarktus), vagy vérzés (agyvérzés) lép fel, ami roncsolja a környező szöveteket. Sokan, ha a stroke kifejezést hallják, elsősorban az agyvérzésre gondolnak, az esetek jelentős részében (80 százalék) azonban agyi infarktusról beszélhetünk, és csak kb. 20 százalék az agyvérzéses esetek száma.
Az agyi katasztrófák következtében az agy egyes részei elhalnak, ezek később nem regenerálódnak, ezért van nagyon nagy szerepe a megelőzésnek. Az első stroke-on átesett betegek esetében másodlagos megelőzésről beszélünk. Ennek azért van jelentős funkciója, mert az első szélütés után tízszer nagyobb az esélye egy újabb agyi katasztrófának. A stroke nem az idősek betegsége, minden korosztályt érinthet, előfordulhat csecsemőknél, kisgyerekeknél, felnőtteknél, időseknél is (persze nem egyenlő arányban). Az agyi katasztrófák kialakulásában számos tényező játszik közre, ilyen pl. a magas vérnyomás betegség, a mértéktelen alkoholfogyasztás, a dohányzás, a cukorbetegség, a már elszenvedett szélütés, a túlsúly. A magas vérnyomás betegség 3-4-szeresére emeli a stroke rizikóját. Megfelelő kezeléssel, a vérnyomás beállításával azonban a stroke-os esetek 70 százaléka megelőzhető lehetne. Alkalomszerűen, mértékkel fogyasztott alkohol némileg csökkenti a stroke rizikóját, a mértéktelen alkoholfogyasztás, a krónikus alkoholizmus viszont négyszeresére, míg a dohányzás, a cukorbetegség, az elhízás kb. kétszeresére növeli a szélütés kockázatát. Szélütés 25 százalékkal magasabb arányban fordul elő a férfiaknál, mint a nőknél. A nők általában 4-5 évvel később szenvednek el valamilyen agyi katasztrófát, mint a férfiak. Az életkor előrehaladásával megnő a szélütés kockázatának valószínűsége. A férfiaknál 40 éves kor, a nőknél 50 éves kor fölött kell jelentős előfordulással számolni.
A stroke-ra fenyegető tünetek hívják fel a figyelmet. Ilyenek pl. a végtaggyengeség, a féloldali jellegű bénulásos tünetek észlelése, a látászavar, a látásvesztés, a kettős látás, a látótérkiesés, a beszédzavar, a beszédértési zavarok, a szóformálási nehézségek, az erős szédülés, a fejfájás, az eszméletvesztés. E tünetek lehetnek múló jellegűek is, ilyenkor csak múló vérellátási zavarról (TIA, RIND) van szó. A tünetek együtt és külön-külön is előfordulhatnak. Az agyi katasztrófa utáni első órák jelentősek a maradandó károsodások szempontjából, ezért már a stroke gyanúja esetén is azonnal cselekedni kell. A stroke leggyakrabban a délelőtti órákban fordul elő, kimagaslóan sok szélütést regisztrálnak reggel 8-10 óra között, jóval többet, mint az éjszakai órákban. Az agyi katasztrófát követően minden harmadik beteg életét veszti, a betegek egy részénél azonban az idegrendszer legtöbb működése visszatér, így a kórházat elhagyva rendszeres gyógytorna, testedzés segítségével újra képessé válhat arra, hogy ellássa önmagát. A teljes felgyógyulás ritka, a szélütés maradandó károsodásokat okoz (beszédzavar, teljes vagy részleges mozgásképtelenség).
Leggyakrabban halálhoz vezető okok az akut stroke-ot követő 1 hónapban (1) pneumonia (tüdőgyulladás), (2) tüdőembolia, (3) szívelégtelenség, (4) újabb stroke.
Diagnózis.- Részletes laboratóriumi vizsgálatok, mellkas RTG és szív EKG. El kell(ene) végezni a koponya CT vizsgálatot subarachnoidealis (lágyagyhártya alatti) és állományvérzés kizárására. A carotisok Doppler vizsgálata (a fő nyaki verőerek ultrahangos vizsgálata) által szignifikáns koponyán kívüli verőér-szűkületet keresünk. Az MR-angiográfia (mágneses rezonancia segítségével történő képalkotó eljárás az érrendszerről) a nyaki ereken túl az agyállomány ereinek az állapotát is feltérképezi.
Megelőzés, kezelés.- A stroke megelőzésének legjobb módja a magas vérnyomás rendezése. A thrombotikus kóreredetű (vérrögösödés által okozott) szélütés általában heparinnal kezelendő. A thrombolyticus therapia (vérrögoldó-kezelés) alkalmazhatósága jelenleg klinikai vizsgálatok alatt áll. A rendszeresen, kis mennyiségben adagolt aszpirin a stroke másodlagos prevenciójában játszhat szerepet. A ticlopidine (Ticlodix) és a clopidogrel (Plavix) a korábbi TIA-n átesett betegeken csökkentheti a stroke előfordulási gyakoriságát. A carotis endarterectomia (az érszűkítő plakk műtéti eltávolítása) alkalmazása bizonyítást nyert a stroke megelőzésében.
Ahhoz, hogy a beteg valóban felépüljön, és képes legyen a későbbiekben ellátni magát, rendkívüli akaraterőre, lelkierőre van szüksége. Rendszeres gyógytorna segítségével a mozgások újbóli előcsalogatásával, a beszéd gyakorlásával jelentős javulás érhető el. Mind a stroke-os betegnek, mind pedig családjának azonban türelemre van szüksége, a javulás ugyanis nagyon lassú folyamat, de kitartó, rendszeres mozgással, és az orvosi utasítások betartásával van remény a normális életminőséghez közeli állapot elérésére. A stroke-on átesett beteget általában néhány hetes kórházi kezelés után hazaengedik. A javulás sokszor már a kórházban megkezdődik, de az igazi gyógyulás otthon indul meg. A hozzátartozóknak azonban óriási fejtörést okoz, hogyan ápolják, gondozzák az ágyhoz kötött beteget. A betegnek sok pihenésre van szüksége, ezért a betegágyat próbáljuk a lakás legnyugalmasabb helyiségében elhelyezni. Az ágy magassága sem elhanyagolható, mivel a magasabb ágyról (mint például a kórházi ágyak) a későbbiekben könnyebb a felállás. Több okból praktikusabb, ha az ágy a fal mellé kerül, elsősorban azért, mert az egyik oldalon megvédi a beteget az eséstől, másodsorban azért, mert a falra kapaszkodót szerelhetünk, amely a felülésnél, oldalra fordulásnál segítséget jelent. Az állandó mozdulatlan háton fekvés ugyanis tüdőgyulladást okozhat. Ha nincs mód arra, hogy az ágyat a falhoz toljuk, akkor a tornászgyűrűhöz hasonló eszközt szerelhetünk az ágy fölé, amely szintén a mozgást, felülést segíti.
A javulás első jele, ha a beteg már magától ki tud ülni az ágy szélére. Kezdetben ez csak néhány perc, később ez az idő egyre hosszabbodik. Ha már huzamosabb ideig stabilan tud ülni, esetleg már az első lépéseket is megtette, igen nagy hasznát vehetjük a tolószéknek. Tolószékben a mosakodás is könnyebbé válik, hiszen amíg a beteg ágyban fekszik, csak ott tudjuk lemosdatni, míg a tolószéket már be tudjuk tolni a fürdőszobába. Ha a beteg már a járást gyakorolja, ügyeljünk arra, hogy ez lehetőleg ne köves helyiségben történjen, mert fokozottan balesetveszélyes lehet. Esés szinte minden betegnél előfordul, amíg nem tud biztonsággal egyedül közlekedni, mindenhová kísérni kell. Mindig közvetlenül a háta mögött menjünk, és az egyik kezünket tartsuk a hátán. Ez azért fontos, mert így fékezni tudjuk az esetleges esést. A betegek ugyanis szinte sosem előre, hanem hátrafelé tántorodnak, a béna oldaluk elhúzza őket, s mivel kezükkel nem tudják az esést fékezni, fejüket ütik meg. Gyakoriak a végtagtörések is, amelyek késleltetik, akadályozzák a már megindult gyógyulást.
A gyógytornász tanácsot tud adni, mikor jön el az az idő, amikor a beteg egyedül, segítség nélkül közlekedhet a lakáson belül. A gyógyulás lassú, de folyamatos, a tolószékből felállva általában járókerettel gyakorolható a járás. Ha a járás már elég biztonságos, a járókeret felcserélhető háromlábú, majd később egylábú botra. A gyógytornász határozza meg, mikor térhet át egyik segédeszközről a másikra. Ha egy másik segédeszközre térünk át, kezdetben mindig segítsük a beteget, mert az új eszköz használata szokatlan lehet.
A gyógytornát már a kórházban el kellene kezdeni, ha a beteg túl van az életveszélyen, vérnyomása stabilizálódott, a gyógytornász irányításával ágyban fekve is végezhetők a tornagyakorlatok. A kórházban a gyógytornász elsődleges feladata a helyes fektetés, ezzel ugyanis megelőzhető a kontraktúra, az ízületi mozgás beszűkülése. A szélütéses beteg kezdetben csak ágyban fekve tud tornázni. Mozgás szempontjából ezt a szakaszt petyhüdt szakasznak nevezzük. Mivel nincsen izomtónus, a térd összecsuklik, a beteg ezért nem tud felállni. A petyhüdt szakasz az esetek többségében átmegy spasztikus (görcsös) szakaszba, az ízületek görcsössé válnak, nehezen mozognak, akadályozzák a megfelelő mozgást, mégis ezt a spasztikus szakaszt lehet a leginkább kihasználni a mozgásra, mert a térd nem csuklik össze, a beteg pedig lábra tud állni. A spazmus kialakulása után a gyógytornász fő feladata ennek oldása, a finomabb, bonyolultabb mozgások visszahozása, előcsalogatása. A járás pl. az esetek jelentős részében aszimmetrikussá, durvábbá, darabosabbá, nehézkesebbé válik.
A tornagyakorlatok egyénre szabottak, mivel a sérülés mértéke, helye és a javulás foka sem azonos. Mind a gyógytornásznak, mind pedig a rehabilitációs intézeteknek (gyógyfürdő) a legfőbb feladata az elveszett fizikai képesség visszaállítása, illetve ezek hátrányainak kiküszöbölése.
Beszédképtelen, beszédzavarral küszködő betegekkel logopédus is foglalkozik. A rehabilitációs intézetek (Vajdaságban legismertebb a melencei és a bezdáni gyógyfürdő) általában bennlakásosak, berendezésük a betegek megváltozott képességeihez, korlátozott mozgásához alkalmazkodik. A kezelés időtartama változó, a beteg egészségi állapotától függ, általában 4-6 hét. Ez az idő azonban lehet rövidebb, de hosszabb is. Vannak betegek, akik nem tudnak alkalmazkodni, beilleszkedni a rehabilitációs intézetek mindennapjaiba, pl. beszédzavar, depresszió, vagy egyéb más körülmények miatt. Ha valaki nem akar ilyen intézetbe menni, azt semmiképpen nem kell erőltetni. Előnyt jelent, ha a stroke-on átesett személy a betegség megjelenésétől számított 1-2 hónapon belül jelentkezik az intézetbe. Ezekben az intézetekben ugyanis kialakult gyakorlat, hogy a néhány héten, hónapon belül jelentkező betegeket előnyben részesítik, mivel egészségi, fizikai állapotuk még nem rögzült, és az még jelentősen javítható.
Az afáziás (beszédképtelen) beteg az agyi károsodás következtében részben vagy teljesen elveszíti a beszédkézségét, azaz nem tudja a gondolatait szavakban vagy írásban kifejezni, és/vagy nem érti mások beszédét. A stroke-on átesett, beszédzavarral is küszködő betegeknek épp olyan fontos a beszéd gyakorlása, mint a rendszeres mozgás. A beszéd gyakorlással folyamatosan javítható, a javulás lassú folyamat, de eredményes lehet, ha a hozzátartozók, a családtagok bevonják a beteget beszélgetéseikbe, de külön is sok foglalkozást és türelmet igényel a beszédkézség javítása.
.jpg)
