Az érzelmek olyan jelenségek, amelyeket nem lehet a nyelv segítségével kifejezni. Az érzelem az, amit érzünk: a szubjektív állapotunk. A szavakban viszont csak a gondolatainkat tudjuk rögzíteni, tehát szavakkal igyekszünk megnevezni azokat a fiziológiai reakciókat, cselekvéseket és viselkedési formákat, amelyek kísérik az általunk átélt érzelmet, és amelyek általában a nem verbális kommunikációban jutnak kifejezésre.
A testbeszéd mindig kíséri a konkrét nyelvi kommunikációt. Párhuzamosan megerősíti, kiegészíti a tartalmát, sokszor még helyettesíti is (pl.bólintás az igen helyett). A beszélő érzelmi állapotáról a testtartása, a mimikája – arckifejezése (a szem, az orr, a száj és az egész arc játéka), valamint a gesztusai (a kezek és karok mozgása) tanúskodnak.
A boldogság az egyik nagyon nehezen meghatározható fogalom: olyan mentális állapot vagy folyamat, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet, vagyis sok pozitív érzelemmel jellemezhető. Hogyan mutatkozik meg a magyar nyelvben, főleg a magyar frazeológiában? Hogyan néz ki és hogyan viselkedik egy boldog magyar?
Boldog-boldogtalan, azaz ‘bárki, mindenki’ boldog lehet. Arról, aki ‘egészségesen és boldogan él’, azt szoktuk mondani, hogy él és virul. ‘Boldogan és gondtalanul él’ az, aki a paradicsomban érzi magát. Az pedig, aki úgy él, mint a paradicsomban ‘nagy boldogságban, kényelemben és jómódban él’. A szerelmesek, házastársak, akik ‘nagy boldogságban, zavartalan szeretetben, békességben élnek’, úgy élnek, mint a galambok, vagy örökké csókolóznak, mint a galambok. Így a boldogság igazán pozitív tartalmú lelkiállapotot jelent. Magában foglalja azt a tartós örömöt, megelégedést (az élet nehézségei ellenére), belső megnyugvást, amely akkor bontakozik ki, amikor az ember megvalósítja valamelyik pozitív tartalmú életcélját.
Bizsereg valakiben a vér, ha ‘alig érezhető, finom remegéssel pezsdítő, enyhén izgató, kellemes érzés hat’ benne, vagy buzog valakinek a vére, ha ‘heves, kellemes érzés hat’ benne. Az ember által átélt érzés tovább fokozódhat: az, aki ‘nagyon örül valaminek’, általában úszik a boldogságban, vagy olyanná válik, akivel nyulat [v. madarat] lehetne fogatni, illetve olyanná, aki a földhöz veri a fenekét örömében. A boldogság olyan érzelem, amely ‘hirtelen kellemes lelki élmény hatására’ elönti az embert: nagyot dobban [v. megdobban] valakinek a szíve, a boldogság betölti valakinek a szívét, elönt valakit a boldogság, árad valakiben a boldogság (mintha a víz, vagyis inkább a hullám metaforán alapulna: elönti az embert, és aztán elfolyik: elúszik a boldogság). Érdemes észrevenni, hogy a szív olyan testrésznek érvényesül, ahol kibontakozik a boldogság, hiszen arról, aki ‘nagyon boldog’, vagy akit ‘boldogság tölt el’, azt szoktuk mondani, hogy dagad a szíve, vagy megmelegedik a szíve. Annak, aki ‘boldog’, repes a szíve [v. lelke] örömében, vagy csordultig van a szíve boldogsággal, azaz ‘tele van boldogsággal’. Ezenkívül az, aki ‘nagyon boldog’, vagy ‘nagy boldogságot érez’, a hetedik mennyországban érzi magát, vagy azt sem tudja, hová legyen boldogságában.
A boldogság univerzális kifejezése az ember külsejében mutatkozik meg. Elolvad a boldogságtól, aki ‘szemmel láthatóan nagy boldogságot érez’, illetve sugárzik róla a boldogság. Minden ember arcán mindig tükröződik az általa épp átélt érzelem, vagyis az arcára van írva pl. a boldogság, sugárzik valakinek az arca a boldogságtól. A boldog ember ‘arckifejezése derűssé válik’, azaz felderül [v. felragyog] az arca. A szemnek is jelentős szerepe van a boldogság kifejezésében: árad valakinek a szeméből a boldogság, kigyúl valakinek a szeme, illetve kigyúl a fény valakinek a szemében azt jelenti, hogy ‘ragyogni, csillogni kezd valakinek a szeme’, vagyis ‘boldogság fejeződik ki a tekintetében’. A fenti példák arra utalnak, hogy a fény metaforája alapvető szerepet játszik a boldogság konceptualizációjában, hiszen a szem úgy mutatkozik meg, mint csillogó, ragyogó tárgy, amelyből sugárzik a fény.
Ha ‘valami nagyon jól esett valakinek’, vagy ‘valami jó van kilátásban’, ‘valamivel nagyon elégedettek lehetünk’, illetve ‘gondolatban nagy kedvvel és örömmel készülődünk valamire’, az ember általában (meg)nyal(hat)ja a száját [v. a szája szélét]. Ezenkívül a szájon vehető leginkább észre a boldogság egyik legalapvetőbb és legjelentősebb kifejezése, azaz a mosoly és nevetés: fülig szalad a szája annak, aki ‘örömében hangosan nevet’. Jelentős, hogy aki ‘erősen, jóízűen nevet’, úgy nevet, hogy a könnyei potyognak. A boldogság átélése meghatottságot is okozhat, ekkor megjelenhetnek az öröm- vagy a boldog könnyek is. De van olyan is, aki nem sír, hanem inkább ordít, sőt sikít is a boldogságtól, valamint olyan, aki ‘jókedvében kezd énekelni’, azaz dalra fakad.
Párhuzamosan az egész test is részt vehet a boldogságban bizonyos mozgáskényszer formájában: a hasát fogja nevettében az, aki ‘jóízűen nevet’, kánkánt táncol örömében, illetve majd kibújik [v. kiugrik] a bőréből, aki ‘féktelen jókedvében azt sem tudja, mit csináljon’. Van, aki majd a plafonig ugrik örömében, azaz olyan, aki ‘nagyon örül, és örömében ugrál’. Elégedettség esetén, amikor az ember nagyon örül valaminek, dörzsöl(het)i a kezét.
A boldogság jelenségének az ember általi felfogásában, a gondolatok létrejöttében, és ezt követően a beszéd produkciójában nagy szerepet játszanak a metaforák, amelyek a tudatunkban gyökereznek. Egyértelmű, hogy a boldogság mindenkinek valami mást jelent, tehát a boldogság mindig egyéni dimenziójú, így a nyelvben is minden esetben az objektív valóság alanyi interpretációja, amelynek a nyelvi kifejezésekor nagyrészt „másoljuk” a kész nyelvi mintákat, az állandósult nyelvi formákat.
FELHASZNÁLT IRODALOM:
Bańczerowski Janusz (2005): „A pozitív érzelmek konceptualizalásának néhány kérdése” In. Magyar Nyelvőr 129. évf. 1. szám., 71 - 77.
Bárdosi Vilmos (2012): Magyar szólások, közmondások adatbázisa. 14000 szólás, közmondás, helyzetmondat magyarázata stilisztikai jelzéssel, a típus feltüntetésével, fogalomköri szómutatóval, Tinta Könyvkiadó, Budapest.
Bárdosi Vilmos (főszerk.) (2003): Magyar szólástár. Szólások, helyzetmondatok, közmondások értelmező és fogalomköri szótára, Tinta Könyvkiadó, Budapest.
Koutny Ilona (2012): Metakommunikáció és frazeológia. In. Koutny Ilona et al. (szerk.) Magyar-lengyel kapcsolatok: kontrasztív nyelvészeti, irodalmi és kulturális kutatás. Kontakty węgiersko-polskie: kontrastywne badania językoznawcze, literackie i kulturalne, I. kötet – Tom 1., ProDruk, Poznań, 46-54.
.jpg)
