Ennek a rendellenességnek az oka lehet a hasnyálmirigy bizonyos sejtjeiben történő inzulin nevű hormon hiánya vagy pedig a szervezet csökkent érzékenysége az inzulinnal szemben. A betegség fő tünete a megemelkedett vércukorszint, ami annak köszönhető, hogy a sejtek nem képesek a glükóz felvételére a vérből.
A betegség kialakulásának okától függően a rendellenesség két fő típusát különböztetjük meg. Az egyes típusú diabétesz hátterében az inzulin abszolút hiánya áll. Ez egy autoimmun betegség, amely következtében a szervezet bizonyos sejtjeit idegenként ismeri fel és gyulladásos reakciót indít el, amely bizonyos sejtek (inzulint termelő beta-sejtek) pusztulásához vezet. A cukorbetegség ezen típusa bármely életkorban előfrdulhat, de gyakrabban érinti a gyerekeket és fiatal felnőtteket. A kettes típusú diabétesz fő jellemzője az inzulinrezisztencia, amely társulhat csökkent inzulintermeléssel is. Ennek a rendellenességnek az elsődleges okaként a genetika és az életmódbeli tényezők (elhízás, mozgáshiány, stressz) nevezhetők meg. Hogyha az említett tényezők és a fokozott cukorbevitel hosszú időn keresztül jelen vannak, a szervezet védekezni kezd a túlzott glükózfelvétellel szemben a sejtek inzulinérzékenységének a csökkenésével, és íly módon alakul ki az inzulinrezisztencia.
A betegség legfőbb tünetei közé a fáradtság, fejfájás, izzadás, éhség, gyakori szomjúságérzet, nagy mennyiségű víz ivása és a testsúlycsökkenés sorolhatók. A folyadék és elektrolitháztartási zavarok miatt gyakran látászavar és izomgörcsök és felléphetnek.
A betegség diagnosztizálásához elengedhetetlen bizonyos laborvizsgálatok elvégzése. Elsősorban a megemelkedett vércukorszint bizonyítása szükséges – az éhgyomri tesztelés során a vércukorszint 7,0 mmol/l feletti értéke, valamint a nem-éhgyomri tesztelés alkalmával a 11,1 mmol/l feletti értékek tekinthetők a diabétesz jelének. Emellett, a cukor megjelenése a vizeletben (15 mg/dl felett) szintén a cukorbetegség fennállására utal. Kiemekedően fontos diagnosztikai tesztnek számít a cukorterhelési teszt, amely során a beteg tíz órás koplalás és az éhgyomri vércukorszint megállapítása után 75 g cukrot tartalmazó folyadékot iszik meg. Ezt a vércukorszint újbóli mérése követi két órával az intervenció után. Normális esetben a vércukorszint nem marad magas, vagyis megfelelő inzulintermelés mellett a sejtek felveszik a bevitt glükóz jelentős részét, azonban kóros elváltozás alkalmával a vércukorszint emelkedett marad.
Rendkívül fontos a cukorbetegség korai diagnosztizálása, mivel a kezelés elmaradásának következtében súlyos szövődmények léphetnek fel. Ezek a szövődmények elsősorban a vérereket érintik, ugyanis a hosszútávú magas vércukorszint jelentős mértékben károsítja a vérerek falát. Azoknál a betegeknél, akik évek/évtizedek óta cukorbetegségben szenvednek gyakran lép fel vesekárosodás, látási zavarok, azaz a retina károsodása, neuropátia, vagyis az idegek és idegvégződések sérülése.
A cukorbetegség típusától függően a kezelési eljárás is különbözhet. Az egyes típusú diabétesz esetében a kezelés már korai fázisban inzulinnal kezdődik. Ebben az esetben elengedhetetlen a rendszeres vércukorszint-mérés (napi 4-14 alkalommal). A kettes típusú cukorbetegség kezdeti fázisában életmódváltás és diéta javasolt. Ajánlott a gyakori, kis mennyiségű étel fogyasztása. A betegség előrehaladtával szükségessé válik a szájon át adható antidiabetikus gyógyszerek bevonása, majd az inzulinrezisztencia fokozódásával ezeknek a gyógyszercsoportoknak a kombinálására kerül sor. Az inzulint termelő sejtek kimerülésével inzulinterápia válik indokolttá.
A betegség kórélettanából eredően azokat a személyeket, akik hajlamosak a cukorbetegségre, sajnos nem lehetséges megóvni a betegség kialakulásától, azonban mindenképp szükséges a rizikófaktorok csökkentése. A diagnózis korai felállítása és a gyógykezelés mielőbbi megkezdése kulcsfontosságú a szövődmények elkerülése érdekében.
.jpg)
