Az antibiotikumok megjelenését követően a tüdőgyulladás áldozatainak a száma jelentősen csökkent, azonban teljes háttérbe szorítása a legszakszerűbb gyógyszerek alkalmazása mellett sem lehetséges.
A tüdőgyulladás a légzőszervrendszer gyulladásos megbetegedését jelöli, amelynek hátterében leggyakrabban bakteriális vagy vírusos fertőzés áll. Ez a kóros állapot évente kb. 450 millió embert érint, a halálos kimenetelek száma pedig akár a 4 milliót is elérheti. A tüdőgyulladás legjellemzőbb tünetei közé a köhögés, mellkasi fájdalom, láz és a légzési nehézségek sorolhatók. A diagnózis felállításának leggyakoribb módja a mellkasi röntgen és a köpet-tenyészet elemzése.
A gyógykezelés elősorban a kiváltó októl függ, így bakteriális megbetegedés esetében az antibiotikumok használatától várható számottevő javulás. A vírusok által okozott tüdőgyulladás ellen egyelőre nincs ismert hatékony gyógymód, így ebben az esetben a legfőbb cél az immunrendszer erősítése. Leggyakrabban oxigénterápiát, folyadékkezelést és vírusellenes gyógyszereket alkalmaznak a gyógykezelés során, azonban súlyos esetekben elengedhetetlen a légút mesterséges biztosítása és támogatása.
A betegség alapvető kórélettani hátterében az exudatum-képződés áll, vagyis a tüdő érintett területein lévő léghólyagocskák (alveolusok) megtelnek gyulladásos izzadmánnyal (exudatum) és így csökken az a felület, ahol a gázcsere megtörténhet a tüdőben. Ennek következtében különböző klinikai tünetek jelentkeznek, mint a váladékos köhögés, láz, hidegrázás, nehéz légzés, légszomj, belégzéskor jelentkező szúrós fájdalom vagy szapora légzés. A tüdőgyulladás súlyos formái szapora pulzushoz, alacsony vérnyomáshoz, kapkodó, felületes légzéshez vezetnek. Jelentős diagnosztikai kritériumként említhető a vérképben megemelkedett fehérvérsejtszám. Emellett, további laboratóriumi vizsgálatok utalhatnak a szervezetben jelen levő gyulladásra – emelkedett CRP, magas szedimentáció.
A diagnosztikai folyamat elengedhetetlen részét képezi a beteg fizikai vizsgálata – mindenek előtt a mellkas (tüdő) sztetoszkópos meghallgatása. Gyulladásos megbetegedés alkalmával belégzéskor ún. ropogásra, szörtyögésre emlékeztető hang ismerhető fel. A diagnózis felállításához gyakran mellkasröntgen végzése szükséges, habár a betegség klinikai súlyossága nem mindig áll összefüggésben a röntgen segítségével felismert elváltozások súlyosságával. Továbbá, a betegség korai fázisaiban a röntgenvizsgálat által nem mindig mutatható ki a tüdőt érintő komoly elváltozás. A köpetvizsgálat rutinszerű alkalmazása nem indokolt, azonban súlyos esetekben - kórházban kezelt betegeknél ajánlott a köpetvizsgálat mellett a vértenyészet- és a vizeletvizsgálat elvégzése is.
A tüdőgyulladás megelőzése céljából ajánlott a rendszeres vakcináció, főleg a gyermekek, idősek és különösen veszélyeztetett személyek esetében. Megbízható és hatékony gyógymód hiányában a megelőzésnek jut a legjelentősebb szerep, így nem szabad elhanyagolni a mindenki számára elérhető influenza védőoltás felvételét és kiemelkedő hangsúlyt kell fektetni a jelentkező klinikai tünetek korai felismerésére.
.jpg)
