Nyelvem határai világom határait jelentik.
Ludwig Wittgenstein[1]
Úgy tűnik, értelemszerű, ha valaki Vajdaságban nemzeti kisebbségként él és anyanyelve nem a szerb nyelv, annak nem kell kifejteni a többnyelvűség értelmét, értékét és előnyeit. Viszont, az utóbbi időben észrevehető egy tendencia, amely arra az álláspontra buzdítja az embereket, hogy felesleges, sőt, káros is lehet egy idegen nyelvet anyanyelvi szintre emelni, mivel az identitászavarhoz vezet [2]. Ha ilyen módon fogalmazunk, nem vitatható a kifejezés negatív konnotációja.
A mai napig filozófiai vita folyik a nyelv, a valóság és a gondolkodás viszonyáról. Egyes gondolkodók úgy vélik, hogy a nyelv nem feltétele a gondolkodásnak, és a gondolkodás minden esetben a nyelv előtt halad egy lépéssel. Mások szerint a gondolkodás nyelvi természetű, vagy azonos a nyelvvel, a nyelv mintegy meghatározza azt. A fent említett identitászavar-elmélet képviselői a második feltevés téves interpretációjából indulnak ki.
E feltevés megalapozója a XVIII. és XIX. században élő és alkotó Wilhelm von Humboldt volt, aki szerint a nyelvek közötti különbözőség nem a hangok és a jelek különféleségében, hanem a világnézetek különbözőségében rejlik, mivel minden természetes nyelv csak a rá jellemző világnézetet (gondolkodásmódot) tartalmazza. Más szóval, a nyelv a nemzetjellem kifejeződése [3]. Ebből az következik, hogy a világ nyelvi képe nem más, mint ennek a világnak a megértése és értelmezése a józan ész, illetve a mindennapi tapasztalatoknak megfelelően, valamint az adott kommunikációs közösség által létrehozott és átvett normák, értékek és elképzelések módjainak az összegzése.
Ezt a nézetet fejleszti tovább az úgynevezett Sapir-Whorf hipotézis, amely szerint a nyelv, mint a megismerési folyamatok eredménye, magában foglalja a világképet, és ez a nyelvi világkép döntő módon befolyásolja, alakítja és meghatározza a világ ember által történő megismerését, azt a módot, ahogyan megtapasztaljuk és értjük ezt a világot. Vagyis, az anyanyelv nem csupán a gondolataink formába öntésére szolgáló eszköz, hanem azt is alapvetően meghatározza, hogy milyenné válik a gondolkodásunk. Ezek szerint a más-más anyanyelvűek másképp szemlélik a világot: mást vesznek észre belőle, másképp elemzik a jelenségeket, másképp érvelnek, egyáltalán más alapokra épül a tudatuk. Ez a nézet akkor válik károssá, ha magával vonja azt a felfogást, hogy a nyelv ráerőlteti a használóira saját kategóriáit, struktúráit, és ily módon determinálja az emberi gondolkodást, a világnézet kialakítását. Ebben az értelemben a valóság csak a nyelvnek köszönhetően lenne adott az ember számára, és csak a nyelven, valamint a nyelvhasználókon keresztül lenne tapasztalható. Ezek szerint, ahány különböző nyelv létezne, valamilyen módon annyi valóság is létezne, és nem csak egy valóság különböző interpretációiról lenne szó. Így a valóság a megismerés határain kívülre esne, mivel csak a nyelv által alkotott világ létezne, és az ember nem léphetné át „a nyelv határait”, mert mögöttük már semmi sem létezne. Tehát, ha gondolkodásunkban ez a felfogás dominál, valójában lemondunk a valóságról, mint a megismerés objektivitásának mércéjéről, és kizárjuk mások megértésének lehetőségét is. Csak ilyen interpretációkban nyerhet érvényt az identitászavarról szóló elmélkedés.
Ezzel ellentétben érvényt lehet adni annak a felfogásnak, hogy ha az ember magas szinten beszél egy vagy több idegen nyelvet, akkor minden valószínűség szerint az idegen nyelvi közeg gondolkodásmódját, értékeit, viselkedési normáit is ismeri, tehát ilyen értelemben megsokszorozódik, egyszerre több nézőpontból is közelíthet ugyanahhoz a valósághoz. Ilyen módon több lesz, mint az, aki csak és kizárólag saját beidegződött és meghatározott gondolatmenete mentén képes a világra tekinteni. Ez a többlet, a többnyelvűség és a többkultúrájú lét nem csak a kevés kiválasztottnak adatik meg, aki ebbe a helyzetbe beleszületett [4], hanem tanulható is.
Vajdaság olyan környezet, ahol ehhez az előnyhöz könnyebben juthatunk hozzá.
[1] Wittgenstein, Ludwig: Tractatus Logico-Philosophicus, 147. oldal, 5.6 tétel. Veselin Masleša, Sarajevo, 1987.
[2] Dr Rabec István tanulmánya a szlovák fiatalok körében tapasztalható nyelvleépülésről csak az egyik a számos szociológiai, pszichológiai és lingvisztikai tanulmány közül e témában.
[3] Humboldt, Wilhelm: Az emberi nyelvek szerkezetének különbözőségéről és ennek az emberi nem szellemi fejlődésére gyakorolt hatásáról, 79. oldal, Európa, Budapest, 1985.
[4] Vegyes házasságban élő vagy bevándorló szülők gyermekei.
.jpg)
