A nyelvhelyesség szociológiája

A nyelvszociológia azt vizsgálja, milyen hatással van az egyén nyelvi viselkedésére a környezete, a beszédhelyzet és a vele kapcsolatos körülmények, mozzanatok, a beszéd témája, a beszélgetők egymáshoz való viszonya, korkülönbsége, rangja, tekintélye stb. A beszélő ugyanis alkalmazkodik a külső tényezőkhöz, amikor kódot választ. Másképpen beszél az ember a bíróságon és másképpen baráti társaságban, nem úgy szól a főnökéhez, mint a fiához, más módon számol be szomszédjának egy labdarúgó mérkőzésről, mint egy temetésről, megvan egy tanteremnek, egy ülésteremnek, egy gyárcsarnoknak, egy sportpályának a nyelvi légköre.

Gombocz Zoltán szerint a nyelvhelyesség a nyelvszociológia (nem pedig a nyelvtudomány) problémája. A nyelvhelyesség szociológiájának azt kell tanulmányoznia, hogy miért jelentkeznek bizonyos nyelvhelyességi hibák adott környezetben, másutt viszont nem, vagy hogy mennyiben ellenőrzi beszédének helyességét az egyén, amikor megszokott beszédpartnerrel társalog, vagy amikor ismeretlen emberrel elegyedik szóba. Vajon egy-egy nyelvhelyességi hiba hogyan függ a külső tényezőktől?

Előfordul, hogy ugyanaz a személy az ülésteremben nyakatekert mondatokkal, idegen-szerűen fejezi ki magát, otthon pedig, a családja körében egészen más nyelvezetet használ: mondatai világosak, érthetőek, összhangban vannak a magyar nyelvszokással. Az ismert, megszokott beszédpartnerrel való társalgás általában nem készteti az egyént arra, hogy különösebben ellenőrizze és szabályozza beszédmódját, ha viszont ismeretlen személyhez szól, igyekszik választékosabb stílusban, ellenőrzöttebb formában beszélni.

Vannak olyan emberek, akik szinte a modorosságig ismételgetnek meghatározott nyelvhelyességi hibákat: valaki például minduntalan határozói igeneves szerkezetet használ állítmány gyanánt (meg lett neki mondva, el lesz intézve, ki lett játszva stb.); egy másik megnyújtja a mássalhangzókat (szalag helyett szallagot mond, órakor helyett órakkort, szívesen helyett szívessent, utána helyett utánnát stb.); egy harmadik a határozott névelő zéjét szinte következetesen a főnévhez csapja (a zemeleten, a ziskola, a zegész, a zidő stb). Van-e olyan szituáció, amelyben sűrűsödnek az egyén jellegzetes hibázásai, amikor egy-egy hiba szinte törvényszerűen jelentkezik minden olyan helyzetben, amelyben sor kerülhet rá. Van-e továbbá olyan szituáció, amelyben teljesen eltűnnek ezek a tipikus hibák, amikor az egyénnek sikerül túltennie magát rajtuk.

Az is érdekes probléma lehet, hogy megállapítsuk, egy-egy alkalmi nyelvhelyességi hiba felbukkanásában milyen szerepük van külső tényezőknek, objektív mozzanatoknak. Lehet, hogy némelyik hiba elsősorban ilyen tényezők következtében alakul ki, az egyén ilyenkor segítség híján tehetetlen és szánalmas figura. Miért vált ki hibát az egyik beszédhelyzet, és miért nem a másik? A hibát kiváltó beszédhelyzet szinte kínálja a különféle lehetőségeket, amelyek hozzájárulnak az egyén hibagyakorisági mutatójának a növekedéséhez.

Másrészt az a kérdés is felvetődik, hogy vannak-e olyan nyelvhelyességi hibák, amelyeknek úgyszólván nincsenek is környezeti okai, hanem csak magából a nyelvből magyarázhatók? Lehetséges, hogy éppen akkor válik lehetővé az ilyen hibák leküzdése, amikor a beszélő felismeri nyelvének gyengeségeit, amikor egybeveti más nyelveknek a megoldásaival. Az egyén nemigen teheti meg azt, hogy változtasson magán a nyelven, ezért csupán úgy orvosolhatja a dolgot, hogy elkerüli nyelvhasználatában azokat a megoldásokat, formákat, amelyek hibalehetőségként jelentkeznek. A nyelvhelyesség szociológiai megközelítése nyilván a problémák megértéséhez és leküzdéséhez is közelebb visz bennünket.