Tudta-e?
Hogy mik a gleccserek? A gleccserek tulajdonképpen óriási jégfolyók. A hófödte, magas hegyekben sok év alatt összegyűlik a hó, a völgyek felé csúszik, összetömörödik és jéggé válik. Azután a jégár lassan ledfelé csúszik a hegyoldalak között. Szemmel alig észrevehetõen, de állandóan mozog a roppant jégtömeg. Ahogy lejjebb ér, közben olvad is. A jég alatt apró kis patakok vize csobog. A vastag jégpáncél csak lassan olvad meg és mire leér a hegyekbõl, mély árkokat vág még a legkeményebb sziklavölgyekben is.

162. szám - 2018. március

A magázás eredete

A régi világban, a középkorban a magyar nyelven beszélők mindig tegezték egymást, a magázás nem volt szokásban. A tiszteletadás bizonyos szavak használatával jutott kifejezésre: kegyelmed, nagyságod, maga. Idővel a második személyű igealakokat fokozatosan felváltották a harmadik személyűek...
Dr. MOLNÁR CSIKÓS László | a szerző cikkei

7

Ha valakit hajdan meg akartak tisztelni, akkor a személyes névmás helyett (vagy vele együtt) a kegyelmed, nagyságod második személyű szóalakot használták, azzal, hogy az állítmányt egyes szám harmadik személybe tették: Kegyelmed semmit sem izent.; Parancsoljon nagyságod! Olykor többes számú szóalakkal éltek: Egyék, uram, kegyelmetek!; Rajtatok lesznek, azért ti nagyságtok adja tudtára! Ezekben is egyes szám harmadik személyben van az állítmány, mégpedig azért, mert egyes szám harmadik személyű birtokos rejlik bennük. Az efféle megtisztelő fordulatok Klemm Antal szerint gyűjtőnév számba mennek, és mint ilyenekkel alak szerint egyezik az állítmány: Azt nem tudja kigyelmetek.; Nem tréfálna kendtek velem ily vastagon. Az is megtörténik azonban, hogy a többség képzetének hatására értelmi egyezéssel többes számba kerül az állítmány: Tudják-e kigyelmetek?; Nálam teremjenek kendtek teljes számmal!; Országgyűlését ő kelmök itt tartanak.

Érdekes, hogy a hajdani beszélők és írók rendszerint csupán egyszer tették ki az ilyen megszólítást, és ragozták egyes szám harmadik személyben az állítmányt, másodszorra már második személyt említettek: Essék térdre kegyelmed, és számláld elő bűneidet! A magázás tehát nem volt folyamatos, csupán a megszólítással együtt járó gesztusnak számított. A beszélő, miután megadta a tiszteletet, visszatért a tegezéshez. Idővel a megtisztelő megszólítást a következő mondatokba is odaértették, az állítmány igéje harmadik személybe került akkor is, amikor már közvetlenül nem vonatkozott a kegyelmed, nagyságod, uraságod stb. birtokos személyraggal ellátott szavak valamelyikére. A beszélő megtisztelő szándékát a harmadik személyű igealak is kezdte kifejezni. A nyelvérzék lassan függetlenítette a harmadik személyű igealakot a megtisztelő megszólítástól, úgyhogy nélküle is funkcionált mint udvariassági eszköz. A XVIII. század elején már a kegyelmed, nagyságod megszólítás nélkül is előfordul az efféle állítmány.

Ebben az időszakban kezdi megszólításként való pályafutását a maga névmás. Eredetileg visszaható névmási szerepű, és mint ilyen, alanyként nem használatos. A visszaható jelentés háttérbe szorulásával ragtalan tárgy, illetve nyomatékos birtokos jelző funkcióját veszi fel. Az alany nyomatékosabbá tételére is alkalmasnak bizonyult, így személyes névmássá vált. A kegyelmed-féle megszólítás után olykor nyomatékosító elemként alkalmazták. A kegyelmed szót általában nem ismételték meg a többi mondatban, hanem a maga névmással utaltak rá: Kegyelmed engem ne fenyegessen, mert én bizony olyan embertől, mint maga, meg nem ijedek. Később a maga személyes névmás önállóan is szerepel megszólításként. Napjainkban kevésbé udvarias, leereszkedő, sőt olykor udvariatlan formának számít.

A kegyelmed szóból a rövidítés igényével már elég régen létrejött a kelmed és a kend. A XVIII. század végéig rangosabb személyek közt is járta a kend megszólítás, a tizenkilencedik században a tisztek hivatalosan így szólították a kiskatonákat. Idővel népies, illetve lenéző szó lett belőle. A kegyed is a kegyelmed származéka, de nem természetes úton jött létre, hanem mesterségesen. Szemere Pál alkotta a XIX. század elején a maga helyettesítésére, Döbrentei Gábor pedig elterjesztette. Ma már kiveszőfélben van. Az ön személyes névmás szintén mesterséges képződmény. Sándor István vonta el az önként-féle szavakból, és Széchenyi István hozta forgalomba a reformkorban. Eleinte magában nem is használták, de később igen, a német Sie, a francia vous, a szláv vi mintájára. Többnyire a tartózkodóan udvarias beszédben fordul elő.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor