Tudta-e?
Az első hálószövő pókok 250 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön.

206. szám - 2021. november

A selypesség és a dadogás

Némelyik embernek az a rossz szokása van, hogy kisgyerekhez, babához beszélve selypesnek tetteti magát. A kedveskedésnek ez a módja nemcsak lélektani szempontból helyteleníthető, hanem amiatt is, hogy károsan hat a beszédelsajátításra.
Dr. MOLNÁR CSIKÓS László | a szerző cikkei

6

A csecsemő már életének első heteiben gyűjteni kezdi az információkat a környező világról, és tanulja a beszédet. Még mielőtt bármiféle artikulált hangot kiejtene a száján, már szorgalmasan figyeli a környezetében levők beszédét. Pszichofizikai fejlődésével párhuzamosan a beszédhangok kiejtését is fokról fokra elsajátítja. Mivel azt utánozza, amit hall, könnyen megtörténhet, hogy egyes hangokat hibásan ejt ki, noha semmilyen szervi rendellenesség (ajakelváltozás, szabálytalanul nőtt fog, nagyothallás stb.) nem tapasztalható nála.

A selypesség egyre jobban terjedő beszédhiba. Abban nyilvánul meg, hogy bizonyos réshangot (z, sz, zs, vagy s) előrébb képezünk a szokásosnál. Pl. zeb = zseb, kiszbaba = kisbaba, keszerű = keserű stb. A beszédhangok selypes ejtésekor a nyelv hegye nem az alsó fogsor tövéhez támaszkodik, hanem a fogmedren fölemelkedve a két fogsor közt hoz létre rést. Az így képzett hangokat rendszerint csúnya mellékzörej kíséri.

A gyerek annyira hozzászokhat a selypességhez, hogy még akkor is kitartóan selypít, amikor már nem így beszélnek hozzá, sőt a többi gyerek csúfolja. Ha szülei erőszakosan le akarják szoktatni a selypességről, úgy, hogy bizonyos szavak ismételgetését követelik meg tőle, még a tetejében dadogóssá is válhat.

A bajt legjobb megelőzni. A szülők, nagyszülők ne azzal kényeztessék a család kedvencét, hogy selypítve beszélnek hozzá! Még az egészen pici babához sem kell selypítve szólni, mert megfosztjuk annak a lehetőségétől, hogy a beszédhangokat szabályos alakban ismerje és szokja meg.

A dadogásról is ejtsünk néhány szót! Számos felnőttnek, de még több iskolás gyereknek keseríti meg az életét, hogy bizonyos szavakat képtelenek folyamatosan kimondani, mert valamelyik hangképző szervük: nyelvük, ajkuk, ínyük, hangszalagjuk görcsbe rándul. A dadogás mögött rendszerint semmiféle szervi elváltozás nem mutatható ki. Funkcionális jelenségről van szó, úgyhogy kifejlődését eredményesen megelőzhetjük, ha előjeleit idejében sikerül felismernünk.

Több jelenség, mozzanat árulkodhat arról, hogy a kisgyermeknek hajlama van a dadogásra: gyakran nyel; beszéd közben köhécsel; feltűnően nagyot szippant a levegőből, mielőtt belekezdene egy mondatba; megakad valamely szón, és többszöri nekifutásra sem tudja befejezni a mondatot; erőlködve mond ki bizonyos szavakat; nem eléggé tisztán képezi a beszédhangokat stb. Ha csupán egyikét-másikát észleljük ezeknek a tüneteknek, akkor is indokolt az óvatosság, mivel jelentéktelennek látszó külső hatások (dorgálás, ijedtséget kiváltó helyzet, hirtelen figyelmeztetés) is dadogást válthatnak ki.

Azok, akik dadogásra hajlamosak, egyúttal ingerlékenyebbek is a többi gyereknél: túlzottan érzékenyek, gyorsan változik a hangulatuk, bátortalanok, félősek, könnyen dühbe gurulnak stb. Annak érdekében, hogy a gyermek beszédében észlelhető zavarok ne alakuljanak át dadogássá, elsősorban nyugodt környezetet kell biztosítani számára. Beszéljünk hozzá kedvesen, fölösleges hangoskodás és ingerültség nélkül, határozottan és érthetően! Fordítsunk elegendő időt arra, hogy megmagyarázzuk neki azokat a szavakat, amelyeket nem ért. És ne figyelmeztessük minduntalan a beszédzavaraira, mert ez is dadogásba kergetheti!

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor