A tegezés és a magázás

A tegezés a magyar nyelvben egyes szám második személyű névmásnak, illetve második személyű igealaknak a használatát jelenti, a magázás pedig egyes szám harmadik személyű igealaknak és a maga, az ön, a kegyed stb. szónak az alkalmazását. Számos nyelvben, mint például az angolban, a franciában, az oroszban, a szerbben a többes második személyű névmás a magázó forma, némelyikben viszont a többes harmadik személyű (a németben).

A tegezés rendszerint hasonló korúak és egyenlő rangúak között dívik. A magázás elsősorban ismeretlen személyeknek, idegeneknek a megszólításában jut kifejezésre, továbbá idősebbeknek és rangosabbaknak szól. Ezek a tegezés és a magázás alapszabályai. Számos esetben viszont eltérnek tőlük a beszélők. Gyakran például egyoldalú a tegezés: a tanító tegezi a kis diákot, a diák magázza tanítóját. Az azonos foglalkozásúak, helyzetűek, rangúak akkor is tegeződhetnek, ha nem ismerik egymást, vagy ha eltérő korosztályhoz tartoznak. Például az országúton összetalálkozó kamionsofőrök, a börtönben levő elítéltek, a terepen dolgozó pénzügyőrök, a versenyen részt vevő sportolók stb.

Régen a gyerekek magázták szüleiket, ma viszont gyakran még a nagyszülőket is tegezik. Megtörténik, hogy az unokák tegezik a nagymamát és a nagytatát, a szülők pedig magázzák. Ma természetesnek tartjuk, hogy a házastársak tegezik egymást, régen viszont gyakran magázták. Falun szokásban volt, hogy az asszony magázta férjét, az viszont tegezte őt.

A tegezés olykor sértő lehet, amikor például valaki ismeretlennel vagy idősebbel szemben alkalmazza. Különösen sértő a dolog, ha egyéb durvasággal párosul. Mire vársz, te majom! – mondja az egyik türelmetlen autós a másiknak az útkereszteződésnél. Bizonyos szitkozódások csak második személyben használatosak: Menj a francba! Derültséget keltene, ha valaki így mondaná: Tessék elmenni a francba!

Az is letegezésnek számít, ha munkahelyen a fiatal munkatársat, az ifjú dolgozót rögtön tegezni kezdik az alkalmazottak, a munkások. Ez egyébként bátorításul is szolgálhat a fiatalnak, hogy az idősebbeket visszategezze. Egy hozzánk hasonló korú hivatalnokot sem illik tegező formában megszólítani, hiszen elsősorban az intézményt képviseli, és csak másodlagosan kortársunk.

Az is meglehetősen furcsa dolog, amikor némelyek gyűlésen, értekezleten, kongresszuson tegeződnek, ha felszólalnak, hiszen a jelen levők többségének nem puszipajtásuk az ember vitapartnere, nem Pityu vagy Manci. Az, hogy személyes ismeretségben vagyunk valakivel, még nem jelenti azt, hogy a nagy nyilvánosság előtt bizalmas társalgást folytathatunk.

Általános iskolában nem szokás magázni a diákokat, középiskolában lehet, az egyetemen pedig kívánatos (hiszen már felnőttekről van szó). Ha a tanár és a diák személyes ismerősök, és tegeződnek a magánéletben, a tanteremben illik magázódniuk.

A tegezésnek tiszteletadó kifejezésformái is lehetségesek, ha például a megszólításban jelezzük a beszédpartnerünkhöz fűződő viszonyunkat: Hidd el, Feri bácsi!, Látod, kedves bátyám!, Légy szíves, Rózsi néni! stb.

Az is előfordul, hogy a maga névmás használatát valamely esetben túlságosan ridegnek tartanánk, de tegezni sem szeretné a másikat. Ilyenkor közvetett formában szólunk hozzá: Azt szeretném mondani Ferinek, hogy több időre lenne szükség.; Mi a véleménye erről a titkár úrnak?; Sándor megjelenésére is számítunk.

A legudvariasabb forma a tetszikelés: Le tetszik szállni?, Tessék választani!, Ne tessék haragudni! Vigyázzunk azonban, hogy ne vigyük túlzásba (pl. El tetszett esni?, Meg tetszett fázni?)! Az ilyesmi rosszul eshet az illetőnek, meg komikus is.