Tudta-e?
Melyik állat építi a legnagyobb települést? A prérikutyák. Az eddigi legnagyobb "városuk" akkora volt mint Bajorország.

207. - 208. szám - 2021. december - 2022. január

Nyelvjárási vagy regionális?

Mind jelentősebb szerepet töltenek be a magyar nyelv vízszintes tagolódásában a regionális köznyelvek. Noha sok érintkezési pontjuk van a nyelvjárásokkal, mégis alapvetően különböznek tőlük. A nyelvjárások kihalófélben vannak, a regionális köznyelvek kialakulóban, az előbbiek a falvak, a tanyák, a puszták népének ajkán élnek, az utóbbiak viszont inkább a városi lakosság beszédében élő nyelvváltozatok.
Dr. MOLNÁR CSIKÓS László | a szerző cikkei

4

A nyelvjárások is és a regionális köznyelvek is többé-kevésbé eltérnek a standard nyelvváltozattól. A közlés hatékonysága szempontjából a jelentésbeli különbségek a legfontosabbak. Például a "Tavaly jobban fizetett a törökbuza” mondat nyelvjárásias, mert a köznyelvi normától eltérően törökbuza néven szól a kukoricáról. Regionális köznyelvinek számít viszont a következő mondat: "A cukrászdában samrolnit és baklavát ettünk, aztán pedig bozát ittunk." Ebben a mondatban olyan szavak vannak, amelyek csak a vajdasági magyarok beszédében használatosak: a samrolni fehér krémes tekercs, a baklava dióval vagy mandulával töltött mézes rétes, a boza erjesztett kukoricalisztből készült ital neve.

Ahogyan az erdélyi magyarok nem értik meg ezt a mondatot, ugyanúgy mi sem tudunk mit kezdeni az alábbi közlésükkel: „A gyár valamennyi részlegén immár ötödik éve globális akkordban dolgoznak.”  Sokan nyilván nem is sejtik, hogy a globális akkord egyféle javadalmazási forma. Az akkord szónak a régi magyar köznyelvben volt 'teljesítménybérezési rendszer', 'teljesítménybérben végzett munka' jelentése is, de ma már sem Magyarországon, sem Szerbiában nem használják. Az erdélyiek körében viszont élő forma. Itt is a regionális köznyelv megnyilvánulásáról van szó.

Olykor nehéz elkülöníteni a nyelvjárásiasságot a regionalizmustól. Például a borvíz székely nyelvjárási szó, de az erdélyi regionális köznyelvben is széltében használják a szénsavas ásványvíz megjelölésére. Nálunk többek között a bara víznév áll a nyelvjárásiasság és a regionális köznyelviség határán.

A regionális köznyelvek nem csupán szóhasználatukban térnek el az egységes köznyelvtől és az irodalmi nyelvi normától, hanem bizonyos hangtani, alaktani és mondattani sajátságokban is. Az ö-zés például Szeged vidékén regionális köznyelvi sajátságnak számít, mivel a városi munkásság és az értelmiség beszédében is föllelhető, az illabiális ȧ használata (ȧpȧm, kȧnȧl stb.) viszont a szlovákiai magyarok beszédében van elterjedve.

A nyelvjárásiasság és a regionalitás problémája nemcsak a magyar nyelvterületen jelentkezik, hanem más nyelvekén is. A szerb nyelv viszonylatában a Boszniában használatos pendžer (= ablak), a mehana (= kocsma), az avlija (udvar), a hamam (= fürdő) és más szavak jelzik a vagylagos szerepet, a horvát nyelv dalmáciai változatában pedig a barba (= bácsi), a nona (= nagymama), a riva (= part) stb. Velük szemben a hleb – kruh, a supa – juha, a voz – vlak, az ugao – kut, a sprat – kat stb. párhuzam esetében a mai helyzet szerint nem egy nyelven belüli regionális köznyelvi, hanem a szerb és a horvát közötti nyelvi eltérésről van szó

A nyelvjárásiasság és a regionalitás önmagában nem jelent nyelvhelyességi kérdést, csak akkor, ha nem a megfelelő stílusrétegben alkalmazzuk. Stílustalanság például, ha valaki az önkiszolgálóban megkérdezi, hogy kaptak-e tarhót, pedig aludttejet szeretne venni. A tarhó nyelvjárási szó, nem biztos, hogy megértik a boltosok. Az sem jár el helyesen, aki magyarországi ismerősétől penkalát kér töltőtoll helyett, mert az illető nyilván nem ismeri regionális köznyelvünknek ezt a szavát.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor