Ékesszólással való meggyőzés

A régi görögöknél önálló tudományág volt, fénykora az időszámításunk előtti V. századra esett. Az első teljes szónoklattani munka Arisztotelésztől származik. A retorika megnevezés alapja az ógörög rhétoriké tekhné szókapcsolat (magyarul szónoklási művészet), ez rhetorica ars alakban bekerült a latinba. Idővel a jelző önállósodott, a rhetorica főnév lett. Másképpen ékesszólásnak vagy szónoklattannak is mondják. A szónoklatban a meggyőzés három elemének az egyensúlyára van szükség, mégpedig az értelemre való hatásnak (a logosznak), az erkölcsre való hatásnak (az ethosznak), és az érzelemre való hatásnak (a pátosznak).

A szónoklat rendszerint hosszabb előkészületeket igényel, nem rögtönzés eredménye. A szónok különböző feladatokat végez, mielőtt megtartja szónoklatát: tényanyagot, adatokat gyűjt; elrendezi az összegyűjtött anyagot; kidolgozza, megfogalmazza szónoklatának szövegét; megtervezi az előadásmódot; emlékezetbe vési a szöveget. Tiszteletben tartja a szónoki beszéd szerkezeti egységeit: a bevezetést (a hallgatóság megnyerése), az elbeszélést (a téma kifejtése), az érvelést (bizonyítás, cáfolat) és a befejezést (célkitűzések). A tehetséges szónok a hallgatóság lélektani megfigyelésére, a hatáskeltő eszközök kiválasztására, a hangzásra, a gesztusokra, az arcjátékra, valamint öltözékének összhangjára is gondot fordít. Nem olvassa a szónoklatot, hanem szabadon adja elő mondanivalóját. Állandó kapcsolatban van közönségével, a hallgatóság reakcióinak megfelelően képes változtatni a mondókáján, tud rögtönözni.

A szónoklattal realizálandó meggyőzés eszközei az érvek. Az érv olyan megállapítás vagy körülmény, amely a szónok igazságát kívánja bizonyítani. Az érv lehet meghatározásból levezetett, ok-okozati összefüggésből származó, körülményekből levezetett, összehasonlításon alapuló, ellentéten alapuló, az általános-egyes elvén alapuló, valószínűségen alapuló, bizonyítékból származtatott stb. Az érvelő szöveg legfontosabb része a bizonyítás. Elemei közé tartozik a bizonyítandó állítás (a tétel), a bizonyíték, valamint a tétel és a bizonyíték kapcsolata. A bizonyítás történhet indukciós és dedukciós módszerrel. Az első esetben az egyes, konkrét esetből halad az általános felé, a második esetben pedig az egyesre vonatkozóan az általánosból von le következtetést. A szónoklat cáfolatot (kritikát) is tartalmazhat, ez voltaképpen annak bebizonyítása, hogy az ellenfél érvei hamisak. A cáfolat eszközei közé tartozik a kisebbítés és a lefokozás, a kételkedés (a hitelesség kétségbe vonása), a tagadás, a hibás részekre való rámutatás, továbbá az elmésség, élc, gúny.

A retorikának kapcsolatteremtő, kapcsolattartó és kapcsolatzáró szerepe is lehet: a hallgatóság megszólítása, jóindulatuk megnyerése (kapcsolatteremtés), beszéd közben kérdéseket tehet fel a szónok a hallgatóságnak, visszajelzést is kérhet azzal, hogy értik-e a mondanivalóját, vagy egyetértenek-e vele (kapcsolattartás), a végén megköszöni a figyelmet, a jóindulatot, kijelöli a célokat, ha megnyerte a hallgatóság egyetértését (kapcsolatzárás).

A szónoki beszéd fajtái közé tartozik a törvényszéki beszéd (vádbeszéd, védőbeszéd), a tanácskozó beszéd (politikai beszéd, egyházi szónoki beszéd vagy prédikáció), az alkalmi beszéd (évnyitó, évzáró beszéd, ünnepi beszéd, emlékbeszéd, dicsőítő beszéd, székfoglaló, pohárköszöntő) stb.