Téves alakban állandósult szavak

A szó elsődleges alakjának szándékosan való megváltoztatása leginkább idegen szavakkal történik meg, és népetimológiaként jut kifejezésre. Így keletkezett például a kárókatona madárnév. Eredetileg ez is idegen szó volt, ugyanúgy, mint az azonos jelentésű kormorán. A kárókatonának nem sok köze van a hadseregben szolgálatot teljesítő személyekhez, ugyanis a török qara qatna szókapcsolat származéka. Ez 'fekete madár' jelentést fejez ki. Van, aki a qara qotan szókapcsolatból eredezteti, ennek 'fekete gödény' az értelme. A nyílpuska régi magyar neve, a számszeríj szintén idegen szónak népetimológiás változata. A szláv samostrel (azaz magától lövő) szót a magyarok addig-addig alakítgatták, míg teljesen "magyar" szó lett belőle, tehát csak látszólag a szám, a szer és az íj főnév összetétele. Eleinte szamosztrel íjként emlegethették a különleges vadászó eszközt, később a magyarok által nehezen kimondható sztrelt felcserélték a szerrel (szamoszer íj), végül pedig létrejött a számszeríj összetétel (amely ma már csupán történelmi fogalom neveként használatos).

A golyóbis szó is ide tartozik, ugyanis nincs összefüggésben a golyó főnévvel. Voltaképpen a 'gömb' jelentésű latin globus átformálásával keletkezett még a tizenötödik században. Ma már régies szónak számít a tizenkilencedik század első felében jelentkező vetélytársa, a golyó szorította háttérbe. A magyar glóbusz is a latin globusnak a származéka, 'földgömb' jelentésben szerepel, ez azonban több mint háromszáz évvel később bukkant fel. A mérföld nincs kapcsolatban a méréssel, nem mért földre vonatkozik. Régen még mély föld alakban használták, de ez sem az eredeti alakja volt. A mély földet megelőzte a milly föld, ez az 'ezer lépés' jelentésű ófelnémet milla és a fold szó kapcsolata. Az ófelnémet milla és a mai német Meile a latin milia származéka.

Az, hogy feledésbe merül a szó eredete, rendszerint magyar szavakkal fordul elő. Leginkább valamelyik mássalhangzó időtartamának a jelölése válik így fölöslegessé, vagy pedig valamely mássalhangzónak zöngés, illetve zöngétlen párja állandósul a szóban. Például a hanyatlik igének a hanyatt határozószó az alapszava, de a beszélők tudatában már elhomályosult ez a kapcsolat, ezért a kiejtés elvét követve nem kettőzzük benne a t-t. A vajon szót azelőtt két jével írták, mivel eredetileg a létigének felszólító módú alakja (valjon, azaz kiejtve vajjon), utóbb azonban általánossá vált rövid jével való ejtése, úgyhogy szükségtelen lett kettőzni benne a jét. Az orr főnévből keletkezett ormány szóban is hasonló rövidülés játszódott le, ma a kiejtésnek megfelelően egy r-rel írjuk.

A fullánk szó viszont hosszabbodásról tanúskodik, senki sem érzi benne a fúr igének régibb fúl alakját (tehát fúlánk lenne a szabályos írásképe). Z helyett sz-t mondunk és írunk a kesztyű, a keszkenő és a motoszkál szóban, noha az első kettő a kéz főnév származéka, a harmadik pedig a motoz igéé. A keszkenőt ma egyszerű szónak véljük, pedig összetétel. A kéz szónak kez alakjából és a régen 'töröl' értelemben szereplő ken ige folyamatos cselekvésű melléknévi igenevéből jött létre. A keszkenő eleinte kéztörlőre vonatkozott, később viszont elszigetelődött a kéztől, mivel inkább vállra, fejre téve használták. K helyett g-vel írjuk a lélegzik, a lagzi, az aggat és a menyegző szót, habár alapszavuk k-val szerepel: lélek, lakik, akad, menyekezik. A lélegzik igét és a lagzi főnevet a huszadik század harmincas éveiben még k-val írták, az aggat és a menyegző pedig a tizenkilencedik században akgat, illetve menyekző alakban élt. A szitkozódik igében d-t helyettesít a t, ugyanis a szid származéka (nem pedig a szitok főnévé).