Kérdő szállóigék

A szállóige olyan szólás, kifejezés, fogalommá kristályosodott név stb., amelynek történelmi forrását vagy irodalmi, művelődéstörténeti eredetét általában névhez köthetjük, vagy esetleg valamely meghatározott időszak eseményeinek keretében rögzíthetjük. Békési István szerint egy közszólásként használt formula esetében nem szubjektív mozzanatok döntik el, hogy szállóigéről van-e szó, hanem az az objektív tényező, hogy meghatározható-e a használt állandó szókapcsolatforrása, eredete.

Alakja szerint a szállóige lehet kijelentő mondat (pl. Az emberek szívesen hiszik, amit kívánnak!), kifejezés (pl. messzire ér a keze), szókapcsolat (pl. hit, remény, szeretet), szó (hintapolitika), felszólító mondat (pl. Asszonykám, adj egy kis kimenőt!), kérdő mondat (Mit susog a fehér akác?) stb.

A Mit susog a fehér akác? Balázs Árpád nótaköltő soraiból csonkult szárnyasszóvá; titkolózásra, pletykára, kósza hírre utalnak vele. További mit kérdőszavas szállóigék: Mit búsulsz, kenyeres, midőn semmid sincsen? (Szegénylegény dala a XVII. sz. végéről). A szállóigét olyan személyeknek vetik oda vigaszul, akik lecsúsztak a társadalmi ranglétrán, próbálkozásaikban pórul jártak; Mit ér az ember, ha magyar? (Adynak Az ős Kaján című verséből); Mit háborgattok? Takarodjatok innen! (Petőfi: Az őrült. A közhasználatban parodizálva jelenik meg.); Mit keres Saul a próféták között? (A bibliai példabeszéd a be nem avatott, az illetéktelen, a hozzá nem értő embert bírálja.); Mit késem ennyit? Fel, munkára fel! (– biztatjuk magunkat Madách nyomán Lucifer fogadkozásának első sorával.); Mit törődöm a hazával? A hazának száz bajával? (Petőfi: A magyar nemes. Csúfondáros hangsúllyal manapság is vonatkoztatható az érdektelenekre, közömbösekre).

A kérdés formájú szállóigék közül számosnak tréfássá vagy gúnyossá vált a hangvétele az eredetihez képest: Ki áll amott a szirttetőn? (Czuczor Gergely: Hunyadi); Ki az, ki jobbra lépeget? (Majakovszkij: Induló balra); Ki kopog? Mi kopog? (Arany János: Mátyás anyja. Nemcsak kopogásra reagálunk vele, hanem meglepő, szokatlan zajokra is, akár élőlénytől, akár elromlott szerkezettől, akár természeti jelenségtől származnak); Ki vagy te, márványkeblű szűz? (Vörösmarty: Az úri hölgyhöz); Kell galuska, Peti fiam? (Vörösmarty: Petike. Általában a finnyáskodóknak, viszolygóknak, kényeskedőknek tesszük fel ezt a kérdést, olykor pedig a munkától, balsikerű ügyektől, az élet zűrzavaraitól megcsömörlött embereknek, vagy annak, akit bosszantani akarunk); Melyiket szeressem? (Gyulai Pál: Pókainé. Az anya csupán egyik fiának szerezhet kegyelmet a költeményben. A szállóige mai használója ínyencfalatok, ajándékok, táncpartnerek közt választhat.); Tudja ön már, mi a Lysoform? (Egy huszadik század eleji reklám nyomán mondják, ha valaki nem tud valamit, amit tudnia kell.); Ellopta már az e hetit? (A hatvanas évekből való Megvette már az e hetit? lottónépszerűsítő szöveg parafrázisa, korrupciós cselekedetet, közvagyon elleni büntettet pellengérez ki.)

Néha az eredetiben is vicces kérdésről van szó: Hát maga megbolondult, hát maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond? (Karinthy Frigyes: Törpe-fejűek). A szállóigévé vált kérdő mondatok némelyike már eleve tagadó választ feltételez: A nő szívét ki ismeri? (A Mágnás Miska című operettből); Vajon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? (A bibliai bölcsességet napjainkban kriminális esetekre, mások balsikerének, felsülésének, veszteségének, kudarcának, bukásának kiderültére vonatkoztatják.); Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél? (Balassi Bálint: A végek dicsérete. Nemcsak lelkesítő újonc-jelszónak számít, hanem természetbarátokat buzdító idézetnek is.)