Szerb szóalakok hatása a magyar beszédre

Az idegen szavaknak egy jó része eltérő módon idomult a magyar és a szerb nyelvhez, ugyanaz az idegen szó egyféleképp hangzik a szerbben és másféleképp a magyarban. Például szerbül pansion, magyarul panzió az olyan kisebb, családias szálló neve, amely lakást és ellátást is nyújt. Hozzá hasonló pár még a kolektiv és a kollektíva, az arhiv és az archívum, a referat és a referátum, a dokumenat és a dokumentum, a jubilej és a jubileum, a dijalog és a dialógus, a fotelja és a fotel, a viza és a vízum, a piramida és a piramis, a pacijent és a páciens, és így tovább. Látjuk tehát, hogy egyszer a magyar szóalak a bővebb, másszor pedig a szerb, az egyiknek -at, -ej, -a, -da stb. a végződése, a másiknak -um, -us, -is stb.

A vajdasági magyar beszélők némelyike nem is igen tudja megkülönböztetni egymástól egyes idegen szavaknak szerb és magyar alakját. Ez főleg azokra jellemző, akik nem olvasnak rendszeresen magyar sajtóterméket, és általában inkább szerb nyelven tájékozódnak, vagy akik nem magyar nyelven végezték tanulmányaikat.

A két nyelv közös idegen szavai közt olyanok is vannak, amelyek nem végződésükben térnek el egymástól, hanem egyik-másik hangjukban. Azokat az idegen szavakat tudniillik, amelyekben ö v. ü van, a szerb e-vel, illetve i-vel használja, mivel fonémarendszerében nincsenek meg ezek a hangok. A magyar nyelvben nincs szükség erre a hangcserére, megmaradnak az eredeti hangok: manevar – manőver, ekonomija – ökonómia, bife – büfé stb. Egyes idegen szavak szerb változatában a található, magyar változatában pedig e (például amblem – embléma). Az is előfordul, hogy a szerb és a magyar szó valamelyik mássalhangzójában különbözik egymástól: a szerb szóban h van, a magyarban k (hemija – kémia, hlor – klór), a szerb sz-t s váltja fel a magyarban (statistika – statisztika, spontan – spontán), továbbá párban lehet a ž és a z (buldožer – buldózer), az sz és a z (servis – szerviz) stb.

A szerb szóalakoknak a magyar beszédre való hatása főleg azoknak a szavaknak az esetében szembetűnő, amelyeket a szerbben sz-szel ejtenek. Sokan nem azt mondják, hogy statika, ha-nem sztatika, szpeciálist mondanak speciális helyett, sztabilt stabil helyett, szpontánt spontán he-lyett, szterilt steril helyett, sztátuszt státus helyett. Számukra a csavar alakú rugó nem spirális, ha-nem szpirál, a színkép nem spektrum, hanem szpektrum, a standard szót sztandardnak, a stadiont sztadionnak, a statisztát sztatisztának, a stilisztikát sztilisztikának ejtik. Ezek a szavak a magyarban rendre s-sel honosodtak meg, tehát ne sz-szel mondjuk őket, mint ahogyan a szerbben hangzanak.

Nálunk nem úgy honosodtak meg a latin műveltségszavak, mint a szerbben. A magyar nyelv a latin eredetű szavak sz hangját általában s-re módosította, így a latin scala-ból a magyarban skála lett, a szerbben skala (szkala). Bántó hiba, ha valaki összetéveszti a két alakot. Az efféle különbségek ismerete ugyanúgy hozzátartozik a nyelvi tudathoz, mint mondjuk annak a számontartása, hogy például a kutya hangsor magyarul háziállatot, ebet jelent, szerbül pedig házat. (Nem beszélve arról, hogy a magyar kutya szó hangtani szempontból sem teljesen azonosítható a szerb kuća szóval.)

Az említett szavaknak eredeti sz-szes formáját csak rendkívüli esetben lehet meghagyni, mégpedig akkor, ha latin szókapcsolatba vagy mondatba ágyazva, tehát latin szóként használjuk őket. Magyar beszédben viszont lehetőleg ne szerb minta szerint éljünk velük és a többi idegen szóval, hanem nyelvünk szellemében, azon a módon és abban az alakban, amely a magyarban szokásos!