Eredetinek látszó német jövevényszavak

Német jövevényszavak közé tartozik a csap, a pék, a láda, a cérna, a szoba, a torony, a zsák, a pánt, a sín, a hám, a csűr, a fánk, a cél, a márvány, a gallér, a rajzol, a kóborol, a hódol stb.

A csap főnév a középnémet zappe származékának látszik. Az átvétel még a XI-XII, században megtörténhetett, amikor a magyarban még nem használtak c hangot. Az idegen szavakban levő c-t más hanggal helyettesítették, rendszerint cs-vel. A pék bajor-osztrák eredetű, ott Becknek hangzik. Német iparosok révén honosodott meg Magyarországon. Egyúttal a szerbbe, a horvátba, a szlovénba és a románba is bekerült. A láda szóra vonatkozó első adat 1499-ből való, akkor a ladathartowas összetételben szerepel. Nyilván ennél korábbi átvétele a német Lade főnévnek. A cérna számos változatban felbukkan nyelvemlékeinkben és nyelvjárásainkban. Eredetije a német Zwirne. Mind középnémet (szász), mind felnémet (bajor-osztrák) nyelvterületről átkerült, azzal, hogy a magyarban kiküszöbölték az elején levő mássalhangzó-torlódást. A szoba is német eredetű szó, csakhogy nem a mai Zimmer származéka, hanem az ónémet stuba szóé, amely 'fűthető helyiséget, fürdőszobát' jelölt. A torony szó már a XIII. században felbukkan, közvetlen forrása a bajor-osztrák turn és a szász torn is lehetett.

A zsák voltaképpen vándorszó. Végső forrása az asszír šakku. Ez föníciai közvetítéssel a görögbe jutott, onnan pedig a latinba, majd számos európai nyelvbe. A németből a magyarba került Sack kezdetben durva vászonra vonatkozott, majd ilyen anyagból készült ruhadarabra, tarisznyára, ill. hosszúkás tartóra. Ebből az utóbbiból fejlődött ki a mai értelemben vett zsák. A pánt főnév a bajor-osztrák Band, Pand származéka, amely jelenthet szalagot, kötést, abroncsot, keresztben vagy átlósan elhelyezett tartólécet stb. Többszörös átvétellel került a magyarba, alapjelentésének megfelelően már a XV. században. A sín szót sem egyszerre vette át a magyar a németből minden jelentésében. Először a XIV. század végén fordul elő magyar forrásban, mégpedig 'laposra nyújtott vagy vert vasrúd, vaslemez' jelentésben, illetőleg 'abroncs, vaspánt' értelemben és színvas alakban.

A lószerszámot jelölő hám szónak a hazája Alsó- vagy Közép-Németország. A magyarban 'nadrágtartó' jelentése is kifejlődött. Nyelvünkből vette át a bolgár, a szerb, a horvát, a szlovén, a szlovák, és minden bizonnyal a román is. Bajor-osztrák vagy szász eredetű a csűr főnév, a középfelnémet korban, a XV. században került a magyarba, azzal, hogy a német sch-bő1 cs lett. Mindkét nyelvben 'pajta, fedett szérű' a jelentése.

A fánk egyrészt az erdélyi szász pankox ('tojásrántotta, serpenyőben kisütött tészta') származéka, másrészt a közfelnémet pfankouche szóé (amely tojásrántottára vonatkozik). Az elsőből lett a székelyföldi pánkó, a másodikból pedig a köznyelvivé vált fánk. A cél a lovagi tornajátékok, a lövészet, a pénzgazdálkodás szavaként került a magyarba. A márvány a bajor-osztrák marwel származékaként vált magyar szóvá a XV. században. A felnémet goller, koller nyomán jött létre a magyar gallér; kezdetben páncél nyakrészére vonatkozott, nem pedig ruha gallérjára.

Német eredetű igéink közül a rajzol a felnémet reissen származékának látszik, amelynek 'vonalat húz, karcol, körvonalaz, ír, kifarag' az alapjelentése; a kóborol a 'megszerez, gyűjt, keres' értelmű közfelnémet koberen, kobern igére vezethető vissza, a hódol pedig a holden, hulden származéka, amely 'hűséget fogad, hajlandóságot mutat, nyájaskodik' jelentést hordozott a középkorban.