Köszönést helyettesítő mondatok

A kapcsolat felvételére való készséget, embertársunk felismerését, a megszólított iránti tiszteletet stb. fejezhetjük ki vele. Egyes esetekben nem a bejáródott köszönő formulákat alkalmazzák a beszélők, hanem a beszédhelyzetnek megfelelő mondattal szólítják meg embertársaikat.

A köszönés leginkább meghatározott nyelvi formát öltve jut kifejezésre: jó napot, jó estét, a viszontlátásra, Isten áldja, csókolom, szervusz, szia stb. Az emberek olykor nyelven kívüli eszközöket is felhasználnak köszönésre, általában a nyelvi üdvözléshez kapcsolva, néha pedig önmagukban: gesztusokat (kézemelés, integetés, karlendítés), arcjátékot (mosoly, kacsintás, hunyorítás), egyéb kifejező mozdulatokat (fejbólintás, meghajlás, kézcsók, kalapemelés, ölelés, vállveregetés) stb.

Az üdvözlő mozdulatoknak régen gyakorlati jelentőségük volt. A kalapemelés szokása a rabszolgatartó korból származik, az ókori Rómában azért kellett az embernek levenni a fejfedőjét, hogy kiderüljön, szabad ember-e vagy pedig rabszolga (a rabszolgáknak ugyanis kopaszra nyírták a fejüket). A fegyvertelenül kinyújtott kéz már ősidők óta a békés közeledés jele. A szalutálás, a katonák tisztelgése középkori eredetű, arra a kézmozdulatra vezethető vissza, amellyel a páncélos vitéz sisakrostélyát emelte fel, hogy látható legyen az arca. A kézcsókkal régente az alárendelt személy kedveskedett urának, jelezte hozzá való hűségét.

A bejáródott köszönésformákon kívül bizonyos helyzetekben alkalmibb, egyénibb fordulatot, mondatot is használnak az emberek üdvözlés, köszönés gyanánt. Faluhelyen például (ahol a ráérő emberek délutánonként kiülnek a ház elé beszélgetni) az arra menő imígyen is helyettesítheti a köszönést: Kiültek, Maris néném? – Erre a megszólított azt válaszolja: Beszélgetünk egy kicsit. Vagy: Pihengetünk. Esetleg: Már elvégeztünk a ház körül. Ha valamelyik ház előtt dolgoznak (például kapálnak a virágoskertben, hordják be a tüzelőt, söprögetnek, havat lapátolnak), az arra járó köszönés gyanánt odaszólhat: Van-e még? Vagy: Kell-e a segítség? Vagy: Jó munkát! Erre a háziak a helyzettől és hangulatuktól függőn felelnek valamit: Már csak ezt a kicsit; Estéig meggyőzzük!; Nem ártana egy kis segítség!; Ha ráérsz, kerítünk még egy lapátot!; Tartson velünk!, Legyen része benne!; Ezt is valakinek el kell végeznie. Stb.

Van, akinek az a szokása, hogy Jó reggelt! helyett így üdvözli ismerőseit: Felébredtünk? Erre az ember azt feleli, hogy: Fel bizony! Vagy: Már egy órája! Ha a kérdezett rossz hangulatban van, ilyesféléket válaszol: Nagy nehezen! Vagy: Jobb lett volna még az ágyban maradni! Ha viszont jókedvében találja az illető, tréfás feleletet ad: Fel, de nem bal lábbal!; Nem, mert még le sem feküdtem!

A hagyományos értelemben vett köszönés elmaradhat buszban, vonaton, étteremben, amikor helyet keresünk. Ilyenkor elegendő lehet a puszta kérdés: Szabad ez a hely?; Van itt egy szabad hely?; Szabad?, Leülhetek? A kérdezett igenlő válasz esetén azt mondja: Szabad.; Igen, van szabad hely.; Foglaljon helyet!; Tessék leülni! A nemleges válasz rendszerint csupán a következő: Foglalt. Udvariasan pedig: Sajnos, már foglalt! Arra is hivatkozhatunk, hogy kinek a helyéről van szó: Az öcsémnek a helye.; A barátnőmre várok.; Egy asszony ül itt. Természetesen egy-egy udvariassági fordulattal együtt mind a kérdés, mind a felelet még inkább köszönés-értékű lesz (Bocsánat, tessék mondani; sajnos, nagyon sajnálom).

Az utazáskor, étkezéskor véletlenül összekerülő emberek távozáskor is szükségét érezhetik annak, hogy búcsúzóul mondjanak valamit egymásnak. Pl. További jó utat!, További jó étvágyat kívánok! Az efféle személyes jellegű jókívánságok is helyettesíthetik a köszönést, sőt még őszintébben hangzanak, mint az olykor illuzórikus A viszontlátásra! köszönés.