„A jövőnek vagy a múltnak, egy olyan kornak, amelyben szabad gondolkozni, amelyben az emberek nem egyformák, és nem kell magányosan élni - egy olyan kornak, amelyben van igazság, s ami történt, nem lehet meg nem történtté tenni:
üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, Nagy Testvér korából, a dupla¬gondol korából!” 1
Eric Arthur Blair 1948-ban, nem sokkal halála előtt, tuberkulózisban szenvedve írta meg főművét, az 1984-et, amely halhatatlanná tette a művésznevét: George Orwell. A regény főhőse Winston Smith, aki az elveszett személyi szabadság eszméjét hirdetve, látszólag egyedül áll világa megromlott valóságával szemben. Erre utalt az Orwell által eredetileg adott cím is: Az utolsó ember Európában, amelyet csak később változtatott meg, kiadója javaslatára.
A cím
Hogy az új cím miért pontosan 1984 lett, rejtély maradt. Lehet hogy a brit szocialista szervezet 100. évfordulójára akart vele utalni, vagy G. K. Chesterton 1904-ben írt The Napoleon of Notting Hill című futurisztikus fantáziaregénye ihlette, amely cselekménye szintén 1984-ben zajlik, esetleg felesége, Eileen O’Shaughnessy 1934-es End of the Century, 1984 című verse, de olyan elképzelés is van, hogy félreértésről van szó, mivel a szerző megjegyzése alapján Winston egyáltalán nem volt bizonyos abban, hogy valóban 1984 van; 1984 május másodikát vasárnapként említi a műben, pedig az a valóságban szerdára esett, és így a megfelelő év 1982 lenne. Mégis, a legtöbben úgy vélik, hogy a cím a megírás évéből alakult ki - az utolsó két számjegy felcserélésével. Ez a vélemény azért is valószínű, mert a hasonlóság az 1984-ben leírt személyi kultuszra épülő totalitárius rendszer és a sztálini Szovjetunió (1924-1953) között vitathatatlan. A könyvbéli valóság borzalmai - a háború, a nincstelenség, az extrém társadalmi rétegződés, az állandó propaganda, megfigyelés, a „Két Perc Gyűlölet” és a titkosrendőrség bevetése, a politikai ellenfelek eliminálása – nem annyira Orwell fantáziájának szüleményei, mint inkább az akkori szovjet realitás. Ugyanígy, a „Nagy Testvér” nem csak tulajdonságaiban, hanem egyes fizikai jegyeiben is Joszif Visszarionovics (Dzsugasvili) Sztálin-ra; a „Párt” (és ezáltal a nép) proklamált ellensége: Emmanuel Goldstein pedig Lev Davidovics Trocki-ra emlékeztet. Ha ezeket a tényeket figyelembe vesszük, nem meglepő hogy az 1984 a tiltott könyvek listáján szerepelt az úgynevezett Keleti Blokk-ban, vagyis a Varsói Szerződés2 és Jugoszlávia tagállamaiban, egészen 1989-ig. Egyértelmű, hogy a modern demokratikus elveken alapuló társadalmakban nem létezhet cenzúra3 vagy „tiltott könyvek listája” – hisz az nem lenne „demokratikus”. Pontosan ez a nézet felelős azért, hogy könnyen szem elől téveszthetők a cenzúra és manipuláció mára kidolgozott, sokkal nehezebben átlátható, kifinomultabb módszerei.
A politikai hatalomra és az aktuális rendszerre veszélyt jelentő, kritikai nézeteket terjesztő könyveket manapság nem nevezik meg, mint „nem kívánatosat” – hisz, ismerve az emberek természetét, ilyesmi érdeklődést válthat ki – inkább közzéteszik valamilyen formában, alapötletüket kiforgatva, tartalmukat banalizálva és trivializálva.
Torz tükörkép
Habár a regény több mint 65 nyelvre lett lefordítva, számos dalt ihletett és film is készült belőle, alapötletének köztudatba jutását mégis egy sokkal banálisabb dolognak köszönheti. „Olyan arckép volt, amelyet úgy rajzolnak meg, hogy a tekintete mindenhová követi az embert, akárhonnan nézi. NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART - hirdette az arc alatt a felírás"4 . A láthatatlan, titokzatos kilétű, mindent látó, és a nap 24 órájában felügyelő Nagy Testvér (Big Brother) alakja azoknak is ismerős, akik sosem hallottak Orwellről vagy munkásságáról, hiszen már több mint egy évtizede, világszerte több millió nézőt köt a képernyők elé nap mint nap. A Big Brother világhírű valóságshow John de Mol-nak köszönhető, aki ötletét előterjesztette az Endemol nevű televíziós műsorokat gyártó cég 1997-es gyűlésén. Az első Big Brothert 1999-ben láthatta a holland közönség, majd a nagy sikert követően több országban is debütált, köztük Magyarországon: 2002-ben, Szerbiában: 2006-ban, és mint sok más országban, TV csatornáinkon máig figyelemmel kísérhetjük. A műsorban meghatározott számú versenyző él egy kamerákkal teli házban, és életük minden pillanatát, a legmélyebb intimitásokig, közvetítik a televízióban és az Interneten. A show ideje alatt, a napi több órás „kukkolástól” szinte függővé vált közönség szavazással nyilvánít véleményt a játékosokról, míg az utolsó bennmaradó versenyző megnyeri a nem csekély összegű fődíjat. Viszont, a valóságshow által közvetített kép – a bölcs tanácsokat osztogató és konfliktusokat megoldó Nagy Testvérről – inkább gátolja, mint lehetővé teszi az Orwell által megalkotott fogalmának megértését.
Disztópia és/vagy annál sokkal több?
Habár az 1984-et általában a disztópikus sci-fi műfajba sorolják, az olvasónak rögtön feltűnik, hogy egyes elemeiben mintha a 21. század valóságát írná le. A disztópia vagy antiutópia kifejezés az utópia fogalmának ellentétpárjaként jött létre, olyan elméletek jelölésére, amelyek a jövőbeli elképzelt társadalmakat negatív tulajdonságokkal (erőszak, elnyomás, járványok, szegénység) ruházzák fel. Ha ehhez hozzáadjuk a sci-fi (vagyis: tudományos-fantasztikus) jelzőt, biztosak lehetünk benne, hogy az adott mű csak a szerző fantáziájának szüleménye. Viszont, ha az Orwell által megalkotott fogalmakat ilyen módon egy kosárba tesszük a mesterséges intelligenciával rendelkező robotokkal, vagy zöld színű űrlényekkel, amelyek az emberiségre támadnak, szemet hunyunk egy igenis valóságos probléma felett. Vegyük például a telekép fogalmát. „A készüléket (teleképnek nevezték) le lehetett halkítani, de teljesen kikapcsolni sohasem lehetett... A telekép egyszerre volt vevő- és adókészülék. Akármilyen hangot idézett elő Winston - az egészen halk suttogáson kívül - a készülék felvette. Sőt: ameddig a fémlap látómezején belül tartózkodott, nemcsak hallhatták, hanem láthatták is. Azt persze nem lehetett tudni, hogy egy adott pillanatban éppen megfigyelik-e az embert. Még az is elképzelhető volt, hogy mindenkit állandóan figyelnek. Mindenesetre akkor kapcsolódhattak be akárkinek a készülé¬kébe, amikor csak akartak”5. Nyilvánvaló hogy itt nem csak egy disztópikus rémképről van szó. Orwell mintha a jövőbe látott volna, sőt, a 21. századi valóság még ijesztőbb. Telefonok, érzékelők, térfigyelő kamerák, műholdas nyomkövetők (GPS), PIN – kódok, Chipek, e-posták és internetes keresők, vagyis, pontosan azok az eszközök teszik lehetővé, hogy megfigyelhetők legyünk, amelyek nélkül már nem tudjuk elképzelni életünket. A személyes adatok megosztása az Interneten is egyre inkább mindennapjaink része. Gyanútlanul veszünk részt saját magunk kiszolgáltatásában, míg napról napra fejlődnek a legújabb technológiák6, amelyek segítségével az emberek megfigyelhetővé válnak – tudtukon és beleegyezésükön kívül. Mikor elő-elő bukkan egy-egy hír arról, hogy a tömeges információgyűjtés esetleg a polgárok személyi jogait sérti, mindég ott a számunkra megfoghatatlan hatalom elfogadható érve, hogy az egész biztonságunk megteremtése és a terrorizmus elleni védelem érdekében történik.
De a 21. század embere nem csak megfigyelt ... ő maga is megízlelheti a megfigyelés hatalmának bódító mámorát. Orwell „teleképe” és egy (jó) pár hírnévre vágyó fiatal emberek millióinak nyújt ilyen jellegű felhőtlen szórakozást. Cirkuszt és kenyeret! A római közmondás sosem volt érvényesebb, mint manapság. És ezt nem úgy kell érteni, hogy az emberiség végre elérte azt az állapotot, és az ipari fejlődésnek köszönhető anyagi jólétet, hogy szabadon érvényt adhat „homo ludens7” lényegének, hanem pontosan úgy, ahogy megalkotója, Iuvenalis fogalmazott: „ A nép, amely régen népgyűléseken döntött afelől, kik legyenek az állam elöljárói, legfőbb tisztségviselői, ... a nép, amely háborúk felől határozott, ma lapít, és csak kenyeret és cirkuszi játékokat áhít”8. Viszont, az ilyen és hasonló tartalmaktól elvakított közönségnek nem csak az nem feltűnő, hogy ilyen módon vonják el figyelmüket a komoly társadalmi, gazdasági és politikai problémákról, hanem az sem, hogy az oly sokat proklamált emberi jogok védelme is ellentmondásba keveredik. A valóságshow-ok világa a voyeur9 igények kielégítésében odáig evoluált, hogy a legújabb műsorok kizárólag 18+ tartalmúak, a jelentkezőkkel pedig olyan szerződést íratnak alá, amely a készítőket feljogosítja a magántitok, magántulajdon és méltóság jogának megsértésére10, és mentesíti őket a felelősség alól HÍV fertőzés, egyéb sérülés vagy halál esetén. Mondhatnánk, hogy a mai ember tudtán kívül is igen ügyesen alkalmazza az 1984-ben leírt duplagondol technikáját: „ ... egyidejűleg két egymást kizáró vélemény birtokában lenni, tudva, hogy ellentmondanak egymásnak, és mégis hinni mindkettőben, logikát alkalmazni logikával szemben, elutasítani az erkölcs fogalmát s közben mégis igényt tartani rá ...”11
Időtlen témák
Láthattuk hogy Orwell a jelenből merített és a jövőbe látott; közben olyan fogalmakat alkotott meg, mint a fent említett Big Brother, telekép, duplagondol, vagy a 101-es szoba, amely az individuális félelmek megtestesítőjének jelképévé vált; viszont, két örökzöld témája, név szerint - az újbeszél és a történelem átírása - említése nélkül az 1984-ről nem kaphatunk teljes képet.
Newspeak, azaz az Újbeszél nyelv
A nyelv és a gondolkodás viszonya egy olyan téma, amely már az ókorban is foglalkoztatta a filozófusokat12... Vajon a gondolat időben megelőzi a nyelvet? vagy, a nyelv határozza meg, miként gondolkodunk? Melyik lenne elsődleges? – a nyelv, vagy a gondolkodás? Esetleg egyidejű, egymást feltételező jelenségek? A filozófia történelme folyamán bőven akadt képviselője mindhárom nézetnek. Mégis, a modern filozófia legelterjedtebb álláspontja szerint a nyelv és a gondolkodás között olyan szoros kapcsolat van, hogy voltaképpen határaik is azonosak13. „A nyelvem határai a világom határai. A logika kitölti a világot. Se a logika nem juthat túl a világon, sem a világ a logikán. Amit nem tudunk mondani, azt gondolni se tudjuk... Én vagyok a világom; a világom határai a nyelv, amelyen értek”14 – mondja Ludvig von Wittgenstein 20. századi osztrák filozófus korai művében, a Tractatus -ban, de a kijelentés akár Orwell tollából is származhatna. Az 1984 akadémikus stílusban írt függeléke az “Újbeszél” nyelv alapelveit fekteti le. Az újbeszél regénybeli funkciója az, hogy ne lehessen megérteni az irányadótól eltérő véleményeket, hogy eltávolítsa azokat a szavakat (gondolatokat), amelyek a nézetkülönbségek kifejezésére használhatók lennének. “Ezt részben új szavak kitalálásával érik el, főleg azonban azzal, hogy a nemkívánatos szavakat kiküszöbölik15, illetőleg megfosztják maradék, nem pártszerű jelentéseiktől, sőt, amennyire lehetséges, minden másodlagos jelentésüktől. Nézzünk egy példát. A szabad szó még megvan az újbeszélben, de csak az ilyen megállapításokban használható: „Ez a kutya szabad (mentes) a tetűtől”, vagy „Ez a rét szabad (mentes) a gyomtól”. Nem használható azonban régi, „politikailag szabad” vagy „szellemileg szabad” értelmében, mivel a politikai és szellemi szabadság fogalomként sem létezik többé, tehát szükségszerűen névtelen”16. Ez felveti azt a kérdést, hogy érezhetünk-e szabadság utáni vágyat, el tudjuk-e mondani a szabadság utáni szükséget, esetleg tudunk-e felkelést szítani, vagy éppen az aktuális rendszer ellen mozgósítani, ha egyikre sincs szavunk? Az újbeszélt, tehát nem arra szánják, hogy kiterjessze, hanem arra, hogy a szóválasztéknak a minimumra való csökkentése által szűkítse a gondolkodás területét. Nem csak a szabadság, hanem számtalan más szó válik „feleslegessé”, mint például a: becsület, demokrácia, tudomány, az egyenlőség és a vallás. Az újbeszél a szópusztítás, és ezáltal a gondolatirtás nyelve. A célja nem az élet egyszerűsítése, hanem hogy végül annyira kiirtsa a „káros” szavakat, hogy az emberek már ki se tudják fejezni az elégedetlenségüket. Vagy ha mégis, akkor ne tudják bizonyítani, mert nincs mivel. „Mert ugyan miféle létjogosultsága van egy olyan szónak, amelyik pusztán csak egy másik szónak az ellentéte? Hiszen minden szó magában hordja az ellentétét is. Vegyük például a „jó” szót. Ha egyszer van egy olyan szavunk, mint a „jó”, ugyan mi szükség olyan szóra is, hogy „rossz”? A „nemjó” éppolyan megfelelő, sőt megfelelőbb, mert a „jó” tökéletes ellentéte, míg a másik szó nem az. Ha pedig a „jó” nyomatékosabb kifejezésére van szükség, mi értelme annak, hogy egész csomó olyan, teljesen haszontalan szót használjunk, mint például a „kitűnő, a „ragyogó” meg a többi hasonló? Ezeknek a jelentését tökéletesen fedi a „pluszjó”, vagy a „duplapluszjó”, ha még fokozottabb értelmére van szükségünk”17. Az újbeszél lényege, hogy eltávolítsa a nyelv minden jelentésárnyalatát a kettősségek meghagyásával, és ilyen módon, teljesen megfeleljen a duplagondol ötletének. E két fogalom érthetővé teszi az 1984-es világ különös logikáját, amelyben minden szó (fogalom) majdnem pontosan az ellenkezőjét jelenti annak, amit jelenteni látszik: „A Béke-minisztérium (Minipax) háborúval foglalkozik, az Igazság-minisztérium (Minigaz) hazugságokkal, a Szeretet-minisztérium (Miniszer) kínzással, s a Bőség-minisztérium (Minibő) éheztetéssel”18. Így, akármennyire furcsa, mégis logikailag ellentmondásmentes a Párt három jelmondata is: „ A háború béke; a szabadság szolgaság; a tudatlanság erő”19.
Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is;
aki uralja a jelent, az uralja a múltat is20
Igaz, ez a kijelentés a Napóleonnak, de Winston Churchillnek is tulajdonított híres közmondásra emlékeztet, miszerint a történelmet mindig a győztesek írják, de, érdemes megvizsgálni azokat a filozófiai előfeltevéseket, amelyek alapjául szolgálnak. E témával, Orwell valójában egy évszázadokra visszanyúló, a megismerés természetéről és objektivitásáról szóló filozófiai vita középpontjába helyez bennünket - amelyben Winston a naiv realizmus, míg a Párt a transzcendentális idealizmus21 álláspontját képviselné. „Te azt hiszed, hogy a valóság valami objektív, külső, önmagában létező dolog. Azt is hiszed, hogy a valóság természete magától értetődő. Mikor becsapod önmagad, azt gondolva, hogy látsz valamit, feltételezed, hogy mindenki más is ugyanazt látja, mint te. Én azonban azt mondom, Winston, hogy a valóság nem külső dolog. A valóság az emberi agyban létezik, és sehol másutt. Nem az egyének agyában, amely tévedhet, és minden esetben hamar el is pusztul, hanem a Párt agyában, amely kollektív és halhatatlan. Bármi is az, amit a Párt igaznak tart, az igaz. Lehetetlen a valóságot látni, ha nem a Párt szemével néz az ember...”22.
A regényben Winston a tények elferdítéséért és elhallgatásáért felelős hivatalban, az Igazság-minisztériumban végzi mindennapi feladatát. A feladata az, hogy a világból érkező híreket a Párt nézeteinek megfelelő módon tálalja. Ha egy újság „tévesen” közölt le valamit, vagy valaki kegyvesztett lett, akkor a szükséges dokumentumokat, iratokat bevonják, ő segít a kérdéses részek átírásában, majd újra kibocsátják a megváltoztatott példányokat, az eredetieket pedig elégetik. Ezt az állandó változtatási eljárást alkalmazzák nemcsak az újságokban, hanem a könyvekben, folyóiratokban, filmeken, hanglemezeken, karikatúrákon és fényképeken is - azaz minden olyan irodalmi vagy dokumentációs anyag esetében, amelynek politikai vagy ideológiai szempontból jelentősége lehet. A múltat napról napra, sőt szinte percről percre a jelenhez igazítják. Ily módon bizonyítékok támasztják alá minden olyan jóslatnak a helyességét, amelyet a Párt kinyilatkoztatott. Az egész történelem egy tábla, amelyet annyiszor törölnek tisztára és írnak újra tele, ahányszor csak szükségessé válik. Ha egyszer már megtörtént, soha többé nem lehet bebizonyítani, hogy hamisítottak.
A Times egy-egy számát - a politikai vonalvezetés változása vagy a Nagy Testvér rosszul sikerült jóslatai miatt akár tucatszor is újraírták, s mégis az eredeti keltezés volt rajta; egyetlen olyan példány sem maradt belőle, amely ellentmondhatott volna az újraírt példánynak. A könyveket is újra meg újra bevonták, átírták, s megint kiadták anélkül, hogy utaltak volna rá, hogy valamilyen változtatás történt. Még azok az írott utasítások, amelyeket Winston kapott, s végrehajtásuk után mindig megsemmisített, sem állították soha, hogy hamisítani kell, mindig csak tévedésekre, elírásokra, nyomdahibákra vagy téves idézésekre hivatkoztak, amelyeket a pontosság érdekében kell helyesbíteni. A múlt megváltoztatása egyrészt azt a célt szolgálja, hogy a polgároknak jelenlegi életüket ne legyen mivel összehasonlítaniuk, ezáltal tévhitben tartsa őket, hogy valójában jól élnek; másrészt pedig őrzi a Párt csalhatatlanságát. Mert aki megváltoztatja véleményét, vagy éppen a politikáját, gyengeségről tesz tanúságot. Ezért, ha a tények mást mondanak, akkor a tényeket kell megváltoztatni. Ilyenformán állandóan újraírják a történelmet. És ha a múlt eseményeinek nincs objektív létük, csak az írásos emlékekben és az emberek emlékezetében élnek tovább, akkor a múlt az, amit a feljegyzések és az emlékezet megőriznek. „S mivel teljesen a Párt szabályozza tanainak gondolatait, következésképpen a múlt az, amit a Párt annak szán. S ugyancsak a fentiekből következik, hogy jóllehet a múlt változtatható, soha egyetlen konkrét esetben sem változott meg. Mert ha a pillanatnyi szükségletnek megfelelően akármilyen új formát adtak is neki, akkor ez az új változat lett a múlt, és másféle múlt soha nem létezhetett”23. Jobban mondva, a kiválasztott hazugságból maradandó tény lesz, igazsággá válik24. „A végén a Párt ki fogja jelenteni, hogy kettő meg kettő öt, s mindenki el fogja hinni... Egyáltalán, honnan tudhatjuk, hogy kettő meg kettő valóban négy? Vagy hogy a múlt megváltoztathatatlan? Ha mind a múlt, mind pedig a külső világ csak tudatunkban létezik, s ha tudatunk maga szabályozható - akkor mi a helyzet?”25. És ha ez a tétel már valóban a fantázia szüleményének tűnik, vonatkoztassunk el a „Párt” elnevezéstől, és tegyük fel, egy gondolati kísérlet erejéig, hogy nem minden esetben nyilvánvaló és tudatos folyamatról van szó.
1. George Orwell, 1984, 18. oldal
2. A Varsói Szerződés a közép- és kelet-európai szocialista országok (Szovjetunió, Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Románia) katonai - politikai szervezete.
3. Információk és nézetek hozzáférhetőségének és terjesztésének felügyelete.
4. G.Orwell 1984, 4. oldal
5. G. Orwell, 1984, 4. és 5. oldal
6. Például a biometrikus azonosítók (ujjlenyomat- és íriszleolvasók), vagy a Radio-frequency identification (RFID) automatikus azonosító és adatközlő technológia, amely tárgyak vagy élőlények azonosítóját továbbítja vezeték nélkül, rádióhullámok segítségével egy leolvasóhoz, emberi beavatkozás nélkül. Az adatok könnyen, gyorsan és teljesen automatikusan jutnak el a feldolgozó számítógépre, illetve manapság egyre inkább az Internetre. Az RFID a korszerű helymeghatározó rendszerekkel (GPS) kombinálva lehetővé teszi akárminek és akárkinek a nyomon követését.
7. Játékos ember, Johan Huizinga holland filozófus elmélete, amely szerint az emberre még a gondolkodásnál is jellemzőbb tulajdonság a játékosság.
8. Iuvenalis, X Szatíra
9. A francia eredetű voyeur (voajőr) kifejezés szó szerint nézőt jelent; kukkolót: az illető rendszeresen meglesi mások intim pillanatait.
10. Elolvashatják a játékosok levelezését, bármikor bemehetnek a házukba, és onnan bármit elhozhatnak, valótlanságokat állíthatnak róluk.
11. G.Orwell 1984, 22. oldal
12. Platón Kratülosz című dialógusa talán a leghíresebb, de a témát érintik a Szofista, és Arisztotelész Hermeneutika valamint Poétika című művei is.
13. Ezt a nézetet képviselik, többek között: Babits Mihály, Jean-Jaques Rousseau, Wilhelm von Humboldt, Ludvig von Wittgenstein korai korszaka.
14. Wittgenstein, Ludwig: Logikai-filozófiai értekezés (Tractatus logico-philosophicus), Budapest, 2004, par. 5.6, 81oldal.
15. “ Persze azt hiszed, fogadni mernék rá, hogy a mi fő feladatunk az, hogy új szavakat találjunk ki. Pedig szó sincs róla! Mi pusztítjuk a szavakat - mindennap tömegével, százszámra. Letisztítjuk a nyelvet a csontjáig. A tizenegyedik kiadásban egyetlen olyan szó sem lesz, amelynek 2050-ig el kell avulnia”. G. Orwell 1984, 131. oldal
16. G. Orwell 1984, 177. oldal17. G.Orwell 1984, 31. oldal
18.Ibid. 127. oldal
19. Ibid. 5. oldal
20. Ibid. 146. oldal
21. A nézet lényege Immanuel Kant A Tiszta Ész Kritikája című művéből ered, amely szerint a megismerésben nem hanyagolható el a megismerő alany (szubjektum) szerepe. És, mivel a szubjektum konstitutív a megismerés szempontjából, feltételei objektív jelentőséggel bírnak. Tehát, a megismerés szubjektív feltételei teszik lehetővé hogy egyáltalán valami tárgyá váljék számunkra. A tapasztalás valójában egy, a szubjektum által konstituált folyamat.
22. G.Orwell 1984, 147. oldal
23. G. Orwell 1984, 125. oldal
24. „Ogilvy elvtárs, aki sohasem létezett a jelenben, most létezik a múltban, s ha egyszer a hamisítás ténye feledésbe merül, éppoly hitelesen s éppolyan bizonyítékok alapján fog létezni, mint Nagy Károly vagy Julius Caesar”. G. Orwell 1984, 29. oldal
25. G. Orwell 1984, 48. oldal
.jpg)
