A figyelem

Különböző elméletek képviselői, modelleket alkotnak e célból, de egyik sem tudja egészében feltárni. A figyelemmel kapcsolatos tények, lassan de biztosan, puzzle módjára egészítik ki a nagy színes képet.

A figyelem is, mint olyan sok más folyamat, sajátos fejlődésen megy keresztül. Az élőlények, érzékelő-rendszereik segítségével szereznek információt a környezetükről, a figyelmi folyamatok közbenjárásával, így az újszülött is, akinek minden érzékszerve működik, de ezek nem egyformán érettek. Például, már az egy perce született csecsemő is összerezzen, sőt akár sírni kezd, a hangos zajra. Sőt a fejét is a zaj forrása felé fordítja, jelezve, hogy észleli a hang térbeli elhelyezkedését. Születésünk pillanatától kezdve az önkéntelen, spontán figyelem jellemzi az észlelésünket. Ennek alapja az ún. „mi ez” reflex (új ingerekre automatikusan megjelenő feltétlen reflexfolyamat). Az idegrendszer alapbeállítódása, hogy figyelmünk hirtelen, önkéntelenül egy ingerre irányul. Önkéntelen figyelmet váltanak ki a szokatlan, vagy erős ingerek, mozgó tárgyak, élőlények. A spontán figyelem nem igényel figyelmi energiát, erősen érzelemvezérelt. Még óvodás korban is a gyerek csak arra figyel, ami felkeltette az érdeklődését, ami őt érzelmileg megragadta. Az óvodáskorúak figyelmére jellemző, hogy az könnyen elterelődik, fluktuál (vándorol). A figyelem megosztása eleinte gyenge, jellemző rá az ún. perszeveráció, az ismételgetés, a leragadás. A figyelem terjedelme 1-2 tárgyról fokozatosan 2-3 tárgyra bővül. 6-7 éves korban, ugrásszerű változás jön létre a figyelem fejlődésében, és mire iskolába indulnak a gyerekek, általában képesek a tartós figyelemre is. A figyelem terjedelme 6-7 tárgyra bővül, valamint a tartós figyelem mellett, a szándékos, akaratlagos figyelem is jelen van. Ezért, általában, 6-7 éves korban a gyermek figyelmét tartósan le lehet kötni, képes legalább 10-15 percig aktívan folyamatosan figyelni. A figyelem szabályozása fokozatosan javul az életkor növekedésével.

Tehát, a szándékos (akaratlagos) figyelem, olyan figyelmi tevékenység, amely tudatosan tervezett és mentális erőfeszítést igényel, mert törekedni kell rá. Az akaratlagos figyelmet a feladattudat, a személyes szükséglet, érdek, stb. biztosítja. A figyelem kontrollálását a tervszerűség, az önkontroll, a (külső-belső) motiváció és az érdeklődés is segíti.

Az önkéntelen és szándékos figyelem mellett beszélünk még automatikus figyelemről is, amely nem igényel tudatosságot és külön erőfeszítést sem. Ez a fajta figyelem gyakorlással alakul ki. Ez az, amikor a figyelmünket megosztjuk, és egyidejűleg más párhuzamosan folyó tevékenységet is nyomon követünk. 

Például, amikor egyszerre több dolgot csinálunk. Amikor viszont valamilyen problémát tárunk fel, oldunk meg, vagy igyekszünk megérteni, akkor kitartó figyelemre van szükségünk. A kitartó figyelem, a figyelemnek azon formája, amely hosszú ideig fennálló, nagyobb mértékű mentális erőfeszítést igényel, és amelyet nagyban befolyásolják, a motiváció, az elvárások, az egyén érdeklődése, az előzetes ismeretek és a tapasztalat is.

Hogy a figyelem mennyire fontos megismerő folyamat, akkor döbbenünk rá, amikor a figyelem zavaraival szembesülünk, vagy mint szülők, vagy mint családtagok, barátok, ismerősök, tanügyi munkások, stb. vagy éppen, mint a szenvedő alany, akinek gondja van a figyelmével. Figyelemzavarról akkor beszélünk, „ha a figyelmi problémák oka többnyire a működést megalapozó pszichikus funkciók gyengesége, zavara vagy kiesése. A figyelem elégtelensége már korai életkortól tapasztalható, és tartósan fennmarad, és minden élethelyzetben megfigyelhető, írja jegyzetében Fazekasné dr. Fenyvesi Margit. Ugyanakkor vannak bizonyos átmeneti figyelmi problémák, amelyeknek hátterében az aktuális környezeti vagy pszichés ártalmak bújnak meg, ezeket viszont nem tekintik figyelemzavarnak. Amikor a pszichopatológia szemszögből vizsgáljuk, akkor figyelemzavarnak minősül az, amikor ”a figyelem minősége tartósan és kiterjedten eltér a környezeti követelményektől, zavarja a beteg életvezetését, beilleszkedését. A figyelem zavara általában valamilyen pszichiátriai szindróma, vagy valamelyik neurológiai tünetek között található.

De alapvetően, a következő figyelemzavarok különböztethetőek meg: a figyelemfáradás, a figyelem koncentrációjának és intenzitásának zavara, a figyelem terjedelmének zavara, a figyelem tartósságának zavara, a figyelem megoszthatóságának zavara, a figyelem átvitelének zavara, a figyelem impulzivitásának zavara (ami a hiperkinetikus figyelemzavar jellemzője).

Az első rész itt olvasható.

Felhasznált irodalom:

1. http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/A_pedaggiai_diagnosztika_elmleti_s_gyakorlati_tartalmi_megjtsaV2/921_a_figyelem_tpusai_a_tudatos_rirnyultsg_s_az_erfeszts_alapjn.html

2. Centrális zavarok Részletesen: Juhász Pál - Pethő Bertalan (1983): Általános pszichiátria l. Pszichopatológia.Medicina Könyvkiadó http://slideplayer.hu/slide/2855622/