Tudta-e?
Miért szúrósak a kaktuszok? Leveleik szúrós tövisekké alakultak, mert ez kedvezõbb a száraz területeken élõ növények számára. Így kisebb felületrõl kevesebb nedvességet kell elpárologtatniuk, ez pedig a sivatagban, ahol forrón tűz a nap, és ritkán esik az esõ fontos számukra.

159-160. szám - 2017. december - 2018. január

A mobiltelefon-kor hátulütői

Manapság többen mobiltelefon-függőségben szenvednek, vagy az újabb keletű szakkifejezéssel élve nomofóbiásak.
BORI Mária | a szerző cikkei

5

Nemegyszer megtörtént már, hogy az utcán járva-kelve, olyan emberekkel találkozunk, akik mobiltelefonjukat fontoskodóan a kezükbe tartva, mennek az utcán, vagy éppen arra leszünk figyelmesek, hogy magukban beszélő fiatalok és felnőttek járnak kelnek. Én általában megmosolygom őket magamban, de biztosan vannak olyan időskorúak, akik valamilyen betegséget vélnek látni náluk. Abban az iskolában se, ahol dolgozom, a tanulóink semmiben sem maradnak el a felnőttektől. Sajnos, állandó harcban vagyunk velük, nem azért, hogy van mobiltelefonjuk, hanem azért mert olyankor használják azt, amikor nem kellene, és nem egyszer mások személyes jogait tiporják azzal, hogy kérdés nélkül fényképeznek, vagy éppen a digitális erőszak valamelyikét gyakorolják. Az utóbbi években azt látjuk, hogy egyre több olyan elsős-másodikos elemista van, aki telefonnal jön iskolába, és szinte nincs is már olyan felsős tanulónk, akinek ne lenne okostelefonja is. Régebbről tudjuk, hogy a technikai eszközök, így a mobiltelefon is, státuszszimbólumnak számít a felnőtteknél, de a gyerekeknél, fiataloknál is, és manapság ahhoz, hogy a kortársak elfogadjanak, nem szabad lemaradni tőlük ezen a téren se. Számomra legjobban az a tény aggasztó, hogy már az általános iskola első osztályosainak is ott van a kezében a mobiltelefon, és a nagyobbakat majmolva zenét engednek, vagy játékot játszanak, képeket mutogatnak egymásnak a szünetekben, ahelyett hogy kinn szaladgálnának és játszanának az iskolaudvarban.

Azt hiszem, mindenkinek el kell gondolkodnia a mobil- és okostelefonok használatáról, mert aggasztó kutatási tények kerültek napvilágra, egy 2014-ben végzett kutatás eredményeként. Erről a kutatásról és eredményeiről, jómagam, a Prosvetni pregled - tanügyi lapból értesültem. Egy oktatáskutató, 1000 felsős tanulót, fiúkat és lányokat kérdőívezett meg a mobiltelefonnal kapcsolatos véleményükről és szokásaikról. A tanulók 97,3 százalékának van már okostelefonja, sőt vannak, akiknek két, sőt több készüléke is van. Az iskolai szabályok és a tiltás ellenére, minden második tanuló használja a telefonját az órák alatt, többségük fiú. Káros sugárzás ide, egészségkárosító hatás oda, amikor lefekszenek aludni, a megkérdezettek 24,1 százaléka a párnája, a feje mellett tartja telefonját. 24%-nak elérhető távolságon van az ágyában, és minden második tanulónak a telefonja ott van a szobájában, alvás közben is. Ebből a kutató azt a következtetést vonta le, hogy majdnem minden második tanuló a telefonjával alszik, és 24 órán át magánál tartja. Arra a kérdésre, hogy mennyi ideig tudna meglenni a mobiltelefonja nélkül, a tanulók 19 százaléka azt nyilatkozta, hogy egy napot se, de egy órát sem bírna ki nélküle. Ezekre a gyerekek, nyugodtan mondhatjuk, hogy mobiltelefon-függőségben szenvednek, vagy az újabb keletű szakkifejezéssel élve nomofóbiásak.

A nomofóbia egy nem olyan régóta jelentkező betegség. A kifejezés, az angol nyelvből ered: „no mobil phobia”. A nomofóbiás kényszeresen ragaszkodik a mobiltelefonjához és a készüléket mindig biztonságban akarja tudni, amiért igen gyakran ránéz. A nomofóbiás személy retteg attól, hogy elveszítheti készülékét, és ne adj Isten, esetleg a kütyüje nélkül kell léteznie. Ha pedig az adott helyszínen nincs térerő, vagy lemerül az akku, ez komoly szorongást vált ki bennük. Megdöbbentő kutatási tény, hogy a tanulók majdnem 12 százaléka előbb mondana le a barátjáról, barátnőjéről, mint a mobiltelefonjáról, ami inkább a lányokra jellemző. Feltehető a kérdés, hogy mi lesz pár esztendő múlva, ha már ilyen rövid idő alatt ennyi fiatal lény érez és gondolkodik ilyen módon a barátokról?! Milyen lesz a helyzet néhány év múlva, amikor még jobban elterjed a gyerekek világában ez, vagy éppen egy másik, újabb technikai eszköz?! Ez azért aggasztó, mert már most ismert tény hogy minél jobban kötődnek a technikai eszközhöz, annál jobban nő közöttük a szociális távolság, és egyre jobban eltávolodnak egymástól az emberek. Például, manapság, ha az anyja megáll beszélgetni az utcán egy ismerősével, a gyerek nem rángatja anyukáját zavarva a beszélgetést, hanem egyből a telefonjáért nyúl, és elkezdi a billentyűket nyomkodni, vagy érintgetni.

Egy gyerekekkel foglalkozó szakember írta le a következőket: „A mai fiatalok szinte képtelenek kezelni egy valós körülmények között történő konfliktushelyzetet, mivel gyakorlatilag nem is érintkeznek egymással fizikailag, csak a telefonon, neten keresztül, ahol nem is mindig láthatják egymást,…Első kézből tapasztalom a jelenséget, azok a középiskolás fiatalok, akikre ránézek szemkontaktust keresve, egyből a telefonjukat kezdik el bámulni, mintegy elkerülési stratégiát alkalmazva. Szinte percenként ránéznek a telefonjukra, ellenőrzik, hogy jött-e új üzenet és közben nem foglalkoznak a velük szemben álló emberrel.” A szemkontaktus pedig elengedhetetlen az eredményes, emberi kommunikációhoz, az élő beszédhez, aminek elsajátításához gyakorlatra van szükség. Viszont, ha függünk a technikától, a „kütyüktől”, igen nehézkessé válik az élő beszéd, a kommunikáció, különösen a gyerekek esetében, kiváltképp azoknak, akik különben is szocializációs problémákkal küszködnek, beilleszkedési nehézségeik vannak, képtelenek bármiféle beszélgetés kezdeményezésére, akik egyébként se túl gyakorlottak, otthonosak az ismerkedés, közösségi életben való jártasság terén. Számukra egy kényelmes, egyszerű és viszonylag biztonságos megoldás a technikai eszközökön keresztül történő ismerkedés, kapcsolatkeresés/tartás, interakciók gyakorlása. És ez egy ördögi kör! Folyton hárítanak vagy kitérnek az egyes szituációk elől és inkább elmerülnek a telefonjukkal, számítógépükkel történő foglalatoskodásba, ami viszont azzal jár, hogy a való életben, a szemtől-szemben történő érintkezések terén semmi tapasztalatuk sincs, és még jobban lemaradnak, még jobban szélesedik a szakadék a szociálisan eltérő gyerekcsoportok között. A kommunikációs készségek hiánya pedig igen sok problémát fog szülni, pl. az álláskereséskor a felvételi beszélgetéseken való helytállásnál, vagy a team-munka területén, ahol létfontosságú a kommunikáció, az együttműködés és az egymáshoz való alkalmazkodás.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor