Tudta-e?
hogy kiterjesztett napelemtábláival jelenleg a Nemzetközi Űrállomás az éjszakai égbolt legfényesesbb "csillaga", ennek következtében a Vénusz a második helyre szorult?

219. szám - 2022. december

Mindig és mindenkor, játszani jó!

A téli időszak, amikor korán sötétedik, és többet tartózkodunk benn, a meleg helységekben, megadja azt a lehetőséget nemcsak a gyerekeknek, akiknek a kedvenc időtöltése, hanem egész családoknak, baráti társaságoknak, hogy játszanak.
BORI Mária | a szerző cikkei

3

A játék, az az időtöltés, ami a mai világban is, minőséges időtöltésnek számít, amelyben átélhetjük a flow-élményt is, ami kiteljesedéshez is vezethet. Igaz, hogy a játék nemcsak emberi jellegzetesség, megtalálható az állatvilágban is, de biztos, hogy nem hiába született meg a latin „Homo Ludens” kifejezés is, amely játszó, a játékra kész embert jelöli.

Hogy a játék, korábbi az emberi kultúránál, mondhatjuk úgy is, hogy „öregebb az embernél”, Johan Huizinga holland történész, hívta fel a figyelmet, a Homo Ludens (A játékos ember) c. művében, amelyben kifejtette elméletét, hogy az embernél veleszületett ösztön a játékösztön, és a játékra épülő kultúra-elméletének fő tézise is, hogy a „kultúra eredetében és létmódjában egyaránt a játékhoz kapcsolódik, ezért a kultúrák megértéséhez vezető legmegfelelőbb módszer az adott kultúra egyes szektorainak játékanalízise. Központi állítása, hogy az emberi kultúra a játékban, játékként kezdődik és bontakozik ki” (Huizinga, 1990).”

Az utóbbi időben, mind több és több hír és beszámoló hallható arról, hogy újra divatba jött a társasjátékok játszása. És ez nem csak családi körben, a gyerekekkel, hanem a felnőttek körében is igen gyakori. Arról értesülhettünk, hogy nem egy vajdasági településen alakultak társasjáték klubok, ahol heti rendszerességgel találkoznak és játsszák a kedvenc társasjátékaikat kicsik és nagyok egyaránt. Vannak a jól ismert régi, és újabb társasjátékok is, vannak olyan családok, ahol gyűjtik és rendszeresen játsszák ezeket a játékokat. A téli időszak pedig ideális, a különböző társasjátékok játszására. Arról nem is szólva, hogy nagyon jó ajándéknak is számít, amely megörvendezteti azt is aki kapja és azt is aki adjа az ajándékot, hisz rögtön neki is lehet ülni, játszani. A társasjátékok, „megannyi izgalmat, szórakozást, kihívást és csatározást tartogatnak számunkra, mindamellett kikapcsolnak és egy varázslatos univerzumba repítenek át, kb. olyan lendülettel, mint ahogy Judy Garland Dorothyként összeütötte a piros cipellői sarkát az Óz a csodák csodájában.”- írja az egyik internetes oldalon2.

Ha a társasjátékok jelentőségéről szólunk, azoknak a szerepéről és fontosságáról, óhatatlanul ki kell emelni azt a tényt, hogy bármelyik társasjátékról is legyen szó, még a legegyszerűbb „Ember ne mérgelődj!” - esetében is, rengeteg dolgot lehet elsajátítani és fejleszteni velük. Ha gyerekekről van szó, tudjuk, hogy esetükben, a játék alapvető tanulási forma, sőt a felnőttek számára is jótékony hatással van. Nemcsak tudás, gondolkodás, problémamegoldás fejleszthető, hanem készségeket, attitűdöket, kommunikációs és konfliktusmegoldó viselkedési formákat is magáévá teheti a gyerek, persze, ha megfelelő modellt nyújt neki a felnőtt, aki bevezeti a játék rejtelmeibe, vagyis a szabályokba, ami a társasjáték alapja. Tudnunk kell azt is, hogy minél többféle játékot ismer meg egy gyermek, minél több játékhelyzetben próbálja ki magát, a későbbiekben könnyebben tudja majd kezelni a különböző helyzeteket és problémákat. Amikor közösségben játszik valaki, egyszerre kell figyelni magára a játékra és egymásra is. Fejlődhet az egészséges versenyszellem, az empátia (együttérzés), a beleélés képessége a kompromisszumkészség, a koncentráció. Fejlődik, ami az életben nagyon fontos, a kudarctűrés, hisz a játékban, mind az életben is, nem történik mindig minden úgy, ahogyan szeretné valaki, és megtanulja azt is, hogy ha nem is alakulnak mindig tökéletesen a dolgok, a hiszti és a harag nem jó válaszreakció, hanem inkább az újrakezdés. Játék közben tanuljuk meg azt is, hogyan kell a győzelmet kezelni, és azt is, hogy néha a siker érdekében együtt kell működni, csapajátékosnak kell lenni, és kockáztatni. Megtanuljuk követni a szabályokat, amire az életben, a munka világában igencsak szükség van, mert a dolgok sokszor keretrendszerben működnek, és nem lehet és kell megkérdőjelezni a szabályok létjogosultságát. Ha pedig a család tagjai játszanak együtt, ez minőségi együtt töltött idő, amikor egymásra figyelnek kicsik a nagyokra, nagyok a kicsikre és közben jól szórakoznak.

Hogy miért is szeretünk lényegében játszani, fiziológiai alapja van. A  játszás endorfint termel a szervezetünkben, valamint stresszoldó hatású, fejleszt minket és javítja a szocializációs képességeinket is. 

Ha a felnőtt játékokat figyeljük meg, azt tapasztalhatjuk, hogy számos élethelyzetben használhatóak, legyen szó logikai társasjátékokról, ivós társasjátékokról, vicces játékokról. Házibulin party játékok játszhatóak, de egy feszült, túlterhelt hét után, stresszoldó társasjátékok is bevethetőek, amivel szintén a felüdülés és a kikapcsolódás kerül előtérbe, azáltal, hogy kizökkenünk kicsit a mindennapi mókuskerékből. A felnőtt társasjátékok ismerői szerint, ha a klasszikus táblajátékokat nézzük, vannak fantasy, sci-fi, mitológiai, regény alapú, háborús, nyomozós, történelmi, misztikus, gazdasági játékok. De válogathatunk a logikai és ügyességi, beszélgetős, önismereti stresszoldó játékok között is3. Nem marad más hátra, mint: Játékra fel!

1. Marksz Levente: Ecce Homo Ludens. A közösségi társasjátékos felnőttek jellemzői, https://www.kulturalisszemle.hu/18-szam/nemzetkozi-kitekintes/marksz-levente-ecce-homo-ludens-kozossegi-tarsasjatekos-felnottek-jellemzoi, 2021-04-05.

2. https://reflexshop.hu/jatekok-tarsasjatekok-programotletek-felnotteknek

3. Felnőtt társasjátékok: a páros, vicces és stresszoldó társasjátékoktól az önismereti játékokig, https://reflexshop.hu/jatekok-tarsasjatekok-programotletek-felnotteknek

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor