Tudta-e?
A legnagyobb ismert csillag 2.9 milliárd kilométer átmérőjű, a Napnál 2000-szer nagyobb.

145. szám - 2016. október 1.

A konfliktusok világában

Okok és megoldások

Ha átgondoljuk azokat a konfliktushelyzeteket, amelyekkel eddigi életünk folyamán szembesültünk, számos okot fedezünk fel ezeknek a hátterében.
BORI Mária | a szerző cikkei

4

Voltak olyanok, amelyek az emberi kapcsolatainkat érintették. Ezeket nevezik a konfliktusokkal foglalkozó szakemberek „kapcsolatalapú”-nak. Ezeket erős érzelmek, kommunikációs zavar, érzelmek által vezérelt téves észlelés vagy éppen sorozatos negatív viselkedés okozhat. Vannak „értékalapú” konfliktusok is, amelyek azon alapszanak, hogy a konfliktushelyzet szereplői egy adott dolgot, vagy gondolatokat, viselkedéseket más kritériumok alapján ítélik meg, pl. életfelfogásuk, vagy éppen vallásuk mássága miatt, de ide tartoznak azok a konfliktusok is, amelyek akkor keletkeznek, amikor az elérendő célhoz eltérő érdekek kapcsolódnak. A harmadik konfliktusgerjesztő a „strukturális alapú” ok. Ezek a konfliktusok az egyenlőtlen hatalmi viszonyok, kontrollálási lehetőségek miatt alakulhatnak ki, vagy éppen a források egyenlőtlen elosztása okozza őket. De strukturális alapú konfliktusok azok is, amelyek az egyének közötti együttműködést (vagy éppen érzelmi viszonyt) gátolják, földrajzi, fizikai vagy más környezeti tényezők miatt. Sőt, az időhiány okozta konfliktusok is ide sorolhatóak. Az „információs alapú” konfliktusok sem számítanak ritkaságnak. Ezek általában eltitkolt vagy éppen téves információkból eredhetnek, de az információhiány, valamint maga az információnak, vagy az információ fontosságának eltérő értelmezése is élesbe hozhatja a kapcsolatainkat. A „szituatív” konfliktusok sem ritkák, annak ellenére, hogy az érintettek nem ismerik egymást, de egy adott élethelyzetben találkoznak és sokszor heves és indokolatlan érzelmi reakciót vált ki bennük. Pl. a közlekedésben. Ilyen „szituatív” konfliktus áll gyakran egyes bűncselekmények hátterében. „Érdekalapú” az a konfliktus, amelynek oka az érdekek valós-, vagy vélt, látszólagos ütközése, az egymással ténylegesen szembenálló, vagy a szereplők felfogása szerint ellentétben álló érdekek miatt. Én, a gyerekekkel való munkám során leggyakrabban a „szükségletalapú” konfliktusokkal találkoztam.

Szükségletalapú konfliktusról pedig akkor beszélünk, amikor a gyermekek vagy más személyek, valamely jogos szükségletük kielégítése közben kerülnek szembe egymással. A szükségletalapú konfliktusoknak az az érdekessége, hogy szükségletei mindenkinek vannak, méghozzá minden embernek ugyanazok, amit univerzális szükségletnek nevezünk, mint amilyenek az önfenntartás, egészség, szeretet, autonómia, biztonság, valahova tartozás, hogy fontos legyen, stb. Minden ember minden tettének, megnyilvánulásának jó oka van, mégpedig az, hogy a legfeltűnőbb, legfontosabb szükségletét akarja kielégíteni vele. A szükségletek soha nincsenek konfliktusban egymással, a konfliktus a megoldási stratégia szintjén jelentkezik.

A konfliktusaink okainak feltárása azért fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő, és lehetőleg kielégítő, eredményes konfliktusmegoldó eszközt, vagy éppen konfliktus megelőző stratégiát. Amikor konfliktus megoldásról van szó, soha nem azt kell keresni, hogy ki a bűnös, hisz minden résztvevőt egyenlő felelősség terheli. Nem véletlenül fogalmazódott meg a mondás, hogy „Kettőn áll a vásár!”. Az sokkal fontosabb és érdekesebb, hogy mi az oka, mit szerettek volna elérni, amiben a másik megakadályozta. Az egyéni konfliktuskezelési stratégiákat az önérvényesítés és az együttműködés kombinációiként lehet leírni, amit Kenneth L. Thomas és Ralph H. Kilmann, ötféle stratégia kategóriába sorolt: 1. Elkerülő stratégia: amelyet alacsony önérvényesítés, és alacsony együttműködés jellemzi. (Nincs, vagy alacsony a nyeresége az egyénnek a helyzetben.). Az egyén magát a konfliktushelyzetet igyekszik kikerülni. 2. a versengő/önérvényesítő stratégia, amelyet magas önérvényesítés, alacsony együttműködés jellemzi. A személy a konfliktust harcként értelmezi, és a másik legyőzésére törekszik, és megegyezésről szó sem lehet. 3. az alkalmazkodó/önalávető: alacsony önérvényesítés, magas együttműködés jellemzi. Ezt a stratégiát a lemondás jellemzi. Nyeresége a partnernek van. Félelemből, kényszerből vagy hosszabb távú érdekek miatt lemond az érdekek, vágyak érvényesítéséről. 4. a kompromisszum kereső stratégia, amit az önérvényesítés, együttműködés jellemzi. Célja, a közösen elfogadható megoldás keresése, amely mindkét fél számára kielégítő, noha gyakran mindkettejük számára rosszabb, mint amit eredetileg szerettek volna. 5. pedig a problémamegoldó stratégia, amit magas önérvényesítés, magas együttműködés jellemez. A résztvevők, a probléma olyan megoldására törekednek, amelyben mindkét fél érdekei, szükségletei, meggyőződései érvényesülnek. Kölcsönösen elfogadják a másik fél önérvényesítését. Készen állnak az együttműködésre, empatikusan viselkednek a legjobb megoldási alternatívák megtalálása érdekében. Mivel közösen elfogadott a megoldás, mindkét fél elkötelezett. Hogy melyik stratégiát alkalmazzuk, az a helyzettől, a konfliktus tárgyától és a másik fél viselkedésétől is függ. És segítséget is kérhetünk. Mind gyakrabban alkalmazzák a mediációt (közvetítést) egy speciális konfliktusmegelőző, kezelő módszert, folyamatot, amely mediátorok közbenjárásával történik, úgy a bírósági, mind a munkahelyi viták, konfliktusok megoldására.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor