Tudta-e?
hogy az egész naprendszerünkben a leghidegebb pont a Hold jeges pólusán található, ahol a hőmérséklet -240 Celsius.

241. szám - 2024. október

Szárazon maradhatunk

A klímaváltozás miatt akár aggasztónak is nevezhető a helyzet szűkebb pátriánkban. De az egész Kárpát-medencében érezhetőek a hatások.
TÓTH Péter | a szerző cikkei

1

Az éghajlatváltozás bolygónkon valójában egy állandó folyamat. Azt is szokták mondani, hogy van a klímaváltozékonyság, ami akkor is jellemezte a bolygót, mikor ember még nem élt rajta. A klímaváltozás pedig az, amit mi idézünk elő a tevékenységünkkel. Nem tudjuk azonban meghatározni, hogy az emberi tevékenységnek ebben milyen szerepe van, ténykedésünk mennyit nyom a latban. Meglepő, de sokan vannak azonban olyanok is, akik a „tetten érhető” folyamatok, a „száraz tények” ellenére tagadják, hogy létezne bármiféle klímaváltozás a Földön. Esetenként azt is mondják, hogy ez manipuláció, kitaláció, valakik így akarnak eladni valamit, ezzel „butítják” a népet.

Valóban voltak mindig is melegebb nyarak, enyhébb telek. Nem kell azonban nagy tudásúnak lenni, nem kell sok ismerettel rendelkezni ahhoz, hogy belássuk, amikor a folyamat az egész bolygót érinti, csekély az esélye annak, hogy belátható időn belül minden „visszaálljon”. A klímaváltozás hatásait ugyanis már a bolygó minden pontján érezni lehet. A jelentések szerint a sarkkörökhöz közel is riasztóvá vált a helyzet. Grönlandon 1000 éve nem volt olyan meleg, mint tavaly. A Nature tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint a hőmérséklet már másfél fokot emelkedett a 20. század átlagához képest. Különféle őshonosnak mondott növény- és állatfajok, gombák, rovarok tűnhetnek el, amelyek valaha jól érezték magukat a térségben, most viszont már nem megfelelő a klíma számukra. Mindközben olyan fajok megjelenésének vagyunk szemtanúi, melyek korábban nem jellemeztek egy-egy térséget. Szűkebb környezetünkben például már a hagyományos szántóföldi kultúrák, vagy a málna is alig terem, ugyanakkor a fügével, kivivel, citrusfélékkel, valamint egyes banánfajtákkal is egyre gyakrabban találkozhatunk a még szabadban is. Sokatmondóak az adatok is. A feljegyzések kezdete óta az idei nyár volt a legmelegebb az északi féltekén – közölte a napokban a Copernicus, az uniós klímafigyelő szolgálata. Hozzátették, nagy a valószínűsége, hogy ez az év a valaha mért legmelegebb év lesz. De olyat is közzétettek valahol, hogy az idei nyár volt az elkövetkező évtized leghidegebb nyara, ami azt jelenti, a jövőben még melegebb lesz majd. Az idei nyár azonban nem mindenhol volt aszályos. Európa nyugati és északi részén a szokásosnál több esőt hozott, a kontinens déli és keleti részén ezzel egyidőben aszályokkal járó szárazság alakult ki. Az is olvasható a közleményben, hogy az idei nyár szélsőséges időjárási jelenségei vélhetően a jövőben csak erősödnek, egyre súlyosabb hatást gyakorolva az emberekre és a bolygóra.

Változó világban élünk. Minden iparág többé-kevésbé ki van téve a klímaváltozás hatásainak. Leginkább a mezőgazdaság, hiszen annak egyik jelentős szektora, a szántóföldi növénytermesztés még mindig csupán „üzem a szabad ég alatt”. Ebben a gyárban azonban a termelékenység, a termelési eredmények romlása tapasztalható, ami egyértelműen jórészt a klímaváltozásnak tudható be. Jórészt, de nyilván nem csak annak. Vannak olyan vélemények, hogy az utóbbi évtizedekben alkalmazott agrotechnikai eljárások is hozzájárultak a romláshoz. Termőföldjeink átlagos humusztartalma jelentősen csökkent, ezt elemzésekkel támasztották alá. Sok szakember úgy véli, drámai változtatásokra lenne szükség, így például a szántást egyre több esetben el kellene hagyni. Szántással ugyanis olyan károkat okozunk a talajban, annyi nedvességet pazarolunk el, és annyi szerves anyagot égetünk el, amivel hosszú távon elpusztítjuk a termőtalajunkat. Számos gyakorlati példa igazolja, hogy a kívánt talajállapotot ma már korszerűbb technológiákkal (és szemlélettel), szántás nélküli eszközökkel is el lehet érni. A témakör másik buktatója a földekben hasznosuló víz mennyisége. Az adatok azt mutatják, nem a lehulló csapadék mennyisége csökken radikálisan, hanem annak eloszlása vált egyenetlenné, kedvezőtlenné. Emellett az egyre emelkedő hőmérséklet és az általa okozott párolgás miatt jóval kevesebb hasznosul a talajban. Az időjárási szélsőségek miatt sokkal nagyobb az aránya az intenzív csapadékhullásnak, amikor rövid idő alatt esik le nagy mennyiségű csapadék.

A megváltozott időjárási feltételekhez kellene igazítanunk, amennyiben 21. század mezőgazdaságáról kívánunk gondolkodni a jövőben. Szűkebb környezetünk klímája sokkal inkább hasonlít az 1950-1960–as évek Dél-Európájára, semmint a korábbi Kárpát-medencére. A növények termesztését és az állattartást is valószínűleg ehhez kellene igazítanunk. Az alkalmazott technológiákon túl azonban nyilván a teljes területhasználatot is újra kell gondolnunk. Nem lehet büntetlenül, következmények nélkül mindent felszántani. A klímaváltozással egyre bizonytalanabbá válik a különféle, vetéstől az aratásig tartó munkafázisok eddig naptárban rögzített optimális időpontja. Az adatok azt jelzik, hogy kukoricából például azoknak termett idén több, akik a szokásosnál korábban, március végén, április elején vetettek. A napraforgó esetében is hasonló a helyzet. A növekvő hőmérsékletek, a kiszámíthatatlan időjárási események megváltoztatják a mezőgazdaság keretfeltételeit. Ez jelentősen csökkenő terméshozamokhoz és a növények erősödő sérülékenységéhez vezetett. Az éghajlatváltozás miatt arra kell számítani és felkészülni, hogy az időjárási szélsőségek, anomáliák gyakorisága nőhet. A változások nemcsak a termények mennyiségét és minőségét befolyásolják, hanem a gazdák jövedelmét is. Megint egy olyan gazdasági ciklust zárnak sokan a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozók közül, melyben reális jövedelmet nemigen sikerült megvalósítani.

A klímaváltozás nem ismer országhatárokat. Kiváltó okai ellen globálisan lehet a leghatékonyabban harcolni, a hatásai ellen pedig helyben kellene védekezni. Önmagában már ez is ellentmondásokat tükröz. Eretnek gondolatnak tűnhet, de talán mind több helyen érdemes lenne megfontolni a rosszabb adottságú termőföldek természetes állapotának visszaállítását. Ha ezt nem tesszük meg szándékosan, a folyamatok nagy valószínűséggel egyébként is azt eredményezik majd a nem is olyan távoli jövőben. Komoly szakemberek állítják, hogy a klímaváltozásnak kitett termőterületek mikroklímája jelentős mértékben javítható lenne a természetes flóra és fauna biológiai egyensúlyának biztosításával.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor