Berlin, 2021. aug. 30. 7 fiatal ember tábort üt a parlament előtt és éhségsztrájkba kezd. „Mi vagyunk az első generáció, amely a klímakollapszust érzi és az utolsó, amely tehet valamit ellene.” A csoport követeli, hogy vállalja a nyilvános vitát Armin Laschet (CDU), Olaf Scholz (SPD) és Annalena Baerbock (Grüne). Csak az utóbbi jelentkezik telefonon, röviden. 4 hét múlva két ember marad, egyikük a 21 éves Henning Jeschke, aki az italt is visszautasítja. Végül Scholz – a választások után – vállalja a szembenézést.
Egy évre rá Jeschke a vádlottak padján ül, kényszerítés kísérlete miatt, egy útblokád útján. Ez az első eljárás a Letzte Generation ellen, több tucat követi. Az aktivisták a bíróságot színpadként akarják használni. J. önmagát védi, társaival jogi szövegeket tanulmányoz. A BTK 34. cikkelyére hivatkozik, a „jogos önvédelemre” (Rechtfertigende Notstand). A klímaveszély olyan nagy, hogy nem marad más eszköz, csak a civil engedetlenség. J. a bírónő fejéhez vágja: „A gyermekeink le fogják köpni sírjainkat. Döntse el, melyik oldalon áll!” A bírónő Jeschke-t 20x10€ pénzbírságra ítéli. „Nem hiszem, hogy az útlezárásokkal elérik, amit akarnak.”
Amit kétségkívül elértek: a figyelemkeltés. Ám ha megáll, hogy minden államerőszak a népből indul ki, a figyelem nem elegendő a politikai célok eléréséhez. A polgárok megértése és rokonszenve is kell hozzá. A Fridays for Future békés fölvonulásaival megnyerte a német lakosság szimpátiáját. A Letzte Generation azonban ellenszenvet kelt, nem utolsó sorban egy kerékpáros halála miatt. A Civey szerint 86% véli úgy, hogy az ilyen akciók csak ártanak. Christian Volk, tiltakozás-kutató, Berliner Humboldt-Universität: A klímapolitika helyett sokan arról beszélnek, mennyire idegesítők az ilyen akciók.”
Michael Brüggemann, Uni Hamburg: „Az ilyen akciók miatt a tiltakozók kriminalizálása történik.” Ockenfels, gazdaságkutató Köln: „Aki krumplipürével önt le festményeket, a kínai vagy amerikai szövetségeseit riasztja el. Csak nemzeti célokat követ (9€-Ticket), nemzetközi kompromisszumok helyett, melyek a világ nemzeteit közös szabályok felé vinné.
Nov. 7-én, Sarm-el-Sejkben (Egyiptom) tartották az ENSZ klímakonferenciáját. A németek elvárják a kínaiaktól, hogy engedjenek, a kínaiak a németeket szorongatják. A klímakonferencián minden állam egyenlő. A kis szigetállam, Tuvalu, ugyanolyan súlyú, mint az USA. A klímavédelemben viszont gigantikusak az eltérések. Az éves ühg-emisszióért főleg 3 állam felel: Kína (33%), USA (13%), India (7%): Németország a 7. helyen áll, 2%-kal. Mit ér, ha Németország szigorít, de Kína, USA, India nem tesz semmit? A helyzet bonyolultabb. Egy átlagos német négyszer több kibocsátásért felelős, mint egy átlagos indiai. Így Indiát ösztökélni furcsa. Kína fejenkénti emissziója meghaladja a világátlagot, de kevesebb, mint az USA-ban. Mint állam, az USA kibocsátása fele annyi, mint Kínáé. Ezzel Kínát erősebb klímavédelemre lehet ösztökélni.
Ezek a számháborúk már évek óta folynak. Ha Németország semmit nem tesz, mi lehet? Akkor Kína és India is tétlen. Potyautasok további potyautasokat generálnak. Ha viszont Németország klímasemleges lesz, az üzenet más államoknak: Ti is meg tudjátok csinálni. A német megújuló-energiatörvény kiváló exportpélda lett. Nap- és széltechnikáit is az egész világ átveszi. Az Agora Energiewende világszerte keresett. Ha a németek csökkentik emissziójukat, az a világklímára alig hat valamit. De a követők jelentős hatást érhetnek el. Sarm-el-Sejk-ben nemcsak tárgyalások folytak, zöld technikák is terjesztésre kerültek. A Letzte Generation már 500 tagot számlál. Lakásokat bérelnek Berlinben. Kiadásaik vannak: fölszerelés, perköltségek, büntetések. BILD-Zeitung: „Olaj-örökösök pénzelik a radikális klíma-kaótákat”. Aileen Getty, az 1976-ban elhunyt olajmágnás, Jean Paul Getty unokája, a Climate Emergency Fund egyik alapítója, egy millió dollárt adott, Adam McKay, a klímapolitika-szatíra, Don’t Look Up, rendezője 4 M $-t.
ZEIT, 17. 11. 2022
Was nützt der Klima-Aktivismus?
ÉRTELMET AZ ÉLETNEK – T. Schnell, STANDARD/RózsaS
Tatjana Schnell, az Innsbruck-i egyetem pszichológiai intézetének professzora. Kutatási témája az értelemkeresés.
STANDARD: A vélt biztonságunk megingott. Akinek megmaradt a munkahelye, az is aggódik. Az értelemkeresés új korszaka köszön be?
Schnell: A kérdés dominánssá lett. Az embereket nyomasztja, hogy nem látnak értelmet életükben. Gyakran a világmentéssel keverik össze. Valójában cselekvésünk miértjéről van szó, nem arról, hogy még perfektebbek legyünk. Az értelemkeresés mindig az objektív kényszerek és szükségességek megkérdőjelezése is. Munkánkat értelmesnek tudni egészséges.
St: Minél jobban keressük, annál nehezebben találunk rá...
S: A hatékonyság maximalizálása háttérbe szorította a munka miértjét. Csak a perfekcióra gondolunk, listákat pipálunk ki. Ezt látjuk minden ágazatban: hatékonyság, mennyiség, profit.
St: Zsákutca? Az értelemhiány visszaüt a turbokapitalizmusra?
S: Szeretném így látni! A legtöbbeknek ez a status quo csak árt – életüket nem tölti ki. Alternatívákat keresnek.
St: Az eliteknek könnyebb dolguk van...
S: Igen. Nekik kevesebbet kell dolgozni, nem hajtja őket a pénzkeresés. Más foglalatosságokban kereshetnek kielégülést. Az alapjövedelem biztosítaná mindenkinek az értelmes munkát. A polgárok egyik fele lát értelmet életében, másik fele azt mondja, erre nincs is szükség. Tehetetlennek érzik magukat, hisznek a tudományban és a technikában, de felelősséget alig vállalnak. Az iskolázatlanok megbélyegzettek, ahogy a bevándorlók is. Nem vesznek részt a társadalom alakításában. Nincs helyük, nem hallgatják meg őket. Csak az elitek beszélnek.
St: A munkanélküliség szégyellni való?
S: Igen. Akik a járvány miatt vesztették el munkájukat, könnyebben elviselik, mert a kovidot okolják. Ám az értelemkeresés nem lesz kevésbé fájdalmas. Nyomaszt a kérdés: ki vagyok én, mint ember? Ha nincs munkám, mi az életem értelme? Elméletileg ez jó alkalom ezeket a kérdéseket megválaszolni, ha nem éreznénk magunkat fogságban. Ami hordozott bennünket, eltűnt, de jött valami új. Akik ezt végigcsinálták, ezt mondják: „Eddig éltetve voltam, most élek.” Ez jó félelem. Azt sem hihetjük többé, csak rajtunk múlik, eröltessük meg magunkat. Ezek a rendszer lényeges kérdései. Az értelemhez jelentőség, hovatartozás, irányultság és koherencia kell. Az értelemkeresés fájdalmas.
St: Sok cég ettől akar megkímélni. Igen népszerű a munkatársaknak „értelmet adni” vagy ezt reklámozni.
S: A menedzserek nem adhatnak értelmet az alkalmazottaknak. Ez önhittség és arrogancia. Az értelmes munka önkizsákmányolásba is ácsaphat. Ezt persze sok vállalat ismeri és kisebb fizetést ad. Vállalati értelemdogmát vetnek be. Ez történik a rendszerreleváns ágazatokban, ahol sok a nő. Ha engem, mint munkatársnőt igazán komolyan vesznek és értékelnek, az egy jó kezdete az értelemkeresésnek.
St: Ön négy „purpose”-t, értelemérzetet sorol föl.
S: A jelentőséget az angolok „mattering”-nek mondják. Amit teszek, annak van rezonanciája, relevanciája. Sokan – stigmatizáltak, sérültek – ezt nem élik át. A hovatartozást nem csak barátaink számával mérjük. Ez az a bizonyosság, hogy érzem, jó, hogy itt vagyok, van helyem a világban. Aki ezt nem érzi, kiabálni kezd, konteógyártók és gyűlöletpostázók viselkednek így. Az orientáltság mutatja, hogy valami felé megyünk, nem hánykódunk. Ez ebben az opciókkal teli világban nagyon nehéz. Akinek nincs irányultsága, nehezen mond nemet, ez még több orientáltság-hiányhoz vezet. Végül sérülhet a koherencia is, ha a munkahely ellentmondásos. Olyat kérnek tőlem, aminek nem látom értelmét.
St: Termékek, melyek ártanak nekünk és a bolygónknak? Olyan utasításokat adnak, melyeket nem akarunk vagy nem tudunk teljesíteni?
S: Ilyen is előfordulhat. Ez lehet egy előírt dresszkód is, amikor olyan ruhákat vetetnek velem, amilyeneket nem akarok. Vagy olyanokat, amelyeket embertelen módon gyártottak.
St: Nyilván nem lehetséges az összes ilyen visszásságot megszüntetni. Tegyünk le erről az illúzióról?
S: Könnyít, ha belátjuk, mindent nem tudunk kijavítani.
STANDARD, 25. 10. 2020
Arbeit in der Krise
.jpg)
