A kontroll helye

De ugyanez a helyzet áll fönn felnőtteknél is, általában valamilyen feladatvégzés során, amikor óhatatlanul éri az embert siker vagy éppen kudarc. Az a tény, hogy az emberek, hogyan élik meg, hogyan küzdenek meg u kudarccal, de a sikerrel is, hogyan észlelik itt, az ok-okozati viszonyok összefüggését, nem is olyan nagyon régóta foglalkoztatja a pszichológusokat. Az amerikai biheviorista pszichológia, majd idővel a szocializáció folyamatával, a tanulással foglalkozó pszichológusok, és ma a teljesítménymotiváció kutatók is foglalkoznak vele. 1950-ben látott napvilágot Julian Bernard Rotter (1916–2014) amerikai pszichológus személyiség elmélete, aki a humanisztikus irányzat képviselőjeként olyan dichotomikus tipológiát alkotott, amelynek központi kritériuma az egyéni ellenőrzés, a locus of controll, vagyis a kontroll helye. Gyakorló pszichológusként a kontroll hely kutatására mérőeszközt is kidolgozott, amely Rotter IE–skálája (1966.) néven ma is alkalmazásban van.

Manapság úgy tartják, hogy a „kontroll helye” a személyiségnek egy fontos dimenziója, amely jelentősen meghatározza a viselkedésünket és a gondolkodásunkat. A személyiségnek eme dimenziója lényegében attitűd (beállítódottság, hozzáállás, viszonyulás), amelyik erősen befolyásolja a környezethez való viszonyunkat, mégpedig olyan értelemben, „hogy mennyire érezzük hatékonynak, környezet-átalakításra képesnek a saját aktivitásunkat”- írja a Sulinet Tudásbázisában. Egyes kutatók szerint „tartós személyiségjegyről van szó, amely befolyásolja szociális viselkedésünket„.  Rotter, abból a feltevésből indul ki, hogy az emberek életsorsát több tényező határozza meg: a saját döntések, és a külső körülmények. Ebből kifolyólag fontos, hogy az emberek tevékenységük sikerét vagy kudarcát, a velük történt dolgokat úgy tekintik-e, hogy azok a saját ellenőrzésük és befolyásuk alatt állnak, vagy úgy, hogy valamilyen kívülről érkező tényező vagy erő (sors, hatalom, véletlen stb.) alakítja azokat, írja Dr. Fodor László, Nevezetes személyiségtipológiák című írásában. Már Rotter felhívja a figyelmet arra, hogy a két attitűd, nevelés eredményeképpen alakul ki, tehát tanult, a szocializáció folyamatában formálódik. Mai ismeretek szerint, a kontroll hely attitűd, a gyermekkori szociális tapasztalatok összegezéséből jön létre kondicionálás útján (leképezett események + szülői irányítás), és az énképnek fontos része is, amely nagyban függ a szülői nevelési magatartásától, hogy végül is a gyerek kompetensnek éli-e meg magát. Fontos tudni, hogy a siker vagy a kudarc okának önmaguk cselekedeteiben való keresését a gyerekek úgy képesek elsajátítani, ha felismerik a viselkedésük és annak következményei közötti ok-okozati kapcsolatot, vagyis a cselekedeteik következményeiért vállalt felelősségen keresztül (Judge és mtsai, 2003).

A belső kontrollos személyek azok, akik hisznek abban, hogy a dolgok kimenetelét - azaz a megerősítők előfordulását - saját maguk befolyásolhatják a viselkedésükkel, hogy ha valamit el akar érni vagy ha meg akarja változtatni környezetét, ez kizárólag tőle függ. Úgy tartja, hogy sorsának alakulása kizáróan önnön sajátosságainak és döntéseinek függvénye. A belső kontrollos személyek jellemzői többek között: felelősséget vállalnak tetteikért, képességeiknek megfelelő feladatot választanak, sikerorientáltak, jobban alkalmazkodnak a különböző helyzetekhez, magasabb a frusztrációs toleranciájuk, jobban tűrik az akadályokat, kitartóbbak a feladatvégzésben, kevesebbet szoronganak, és a szorongásuk serkentő jellegű. Érdekes tény, hogy a belső kontrollosok siker után emelik, kudarc után csökkentik az elvárásaikat (aspiráció). Ezeknek a személyeknek a családi hátterük következetes (pozitív megerősítés, autonómia, szükségletelv).                                                                                                        

A dimenzió másik végén lévő külső kontrollosnak nevezett személyek úgy gondolják, hogy a dolgok mindig valami rajtuk kívülálló tényező miatt történnek úgy, ahogy történnek. Úgy észlelik, hogy az események következményei nem teljesen a saját cselekedetétől függenek, inkább a  szerencse, a véletlen, a sors, a befolyásos személyek vagy épp a kiszámíthatatlanság határozzák meg a történéseket. Ezeknél a külső kontrollos személyeknél a következő jellemvonásokat találták: feladatválasztáskor vagy nagyon könnyű, vagy nagyon nehéz feladatot választanak, igényszintjüket (aspirációjukat) a „szerencse forgandó” elve alapján siker után csökkentik, kudarc után növelik. Többet szoronganak, és a szorongás náluk inkább bénítóan hat, „debilizáló”. A családi, szocializációs hátterük általában elutasító vagy túlóvó és ismeretink alapján mindkettő gátlón hat  a kompetencia kialakulására.

Hogy mennyire fontos személyiség dimenzióról van szó, alátámasztja az a tény is, hogy milyen területeken foglalkoznak vele az utóbbi évtizedekben: a pedagógiai pszichológiában (pl. az iskolai és egyetemi sikerességnél), a neveléslélektanban, a marketing és a menedzsment területén, az egészségmagatartás kialakításában, pl. dohányzásról való leszokás, a coping (a megbirkózás) erőforrásaként, a pszichológiai immunrendszer kialakításában, és még sorolhatnánk.