A viselkedés

De ha beírjuk a „viselkedés” kulcsszót az Intrenetes keresőbe, a legkülönbözőbb kifejezések ugranak ki. Van: furcsa, agresszív, kényszeres, problémás, nemkívánatos, deviáns, megbotránkoztató, önpusztító, aszociális, állati, emberi, jellegzetes, felnőtt és gyerekes… Szembeötlő, hogy sokkal számosabb azoknak a kifejezéseknek a száma, amelyek inkább a problémás, zavaró viselkedésre utalnak. Úgy tűnik, ezek sokkal jobban foglalkoztatnak bennünket, mint a pozitív, elfogadható viselkedési formák. De azt hiszem, hogy érdemes ezzel a jelenséggel is foglalkozni, mert minél több ismeretünk van, az emberi, de az állati viselkedéssel kapcsolatosan, annál jobban megértjük a körülöttünk lévő társas világot. Azért is jó beszélni róla, mert ez az, az emberre, de állatra is, jellemző jelenség, amivel nap mint nap szembesülünk, néha nagyon sokat beszélünk róla, de valójában nagyon keveset tudunk róla. Érdemben, csak akkor gondolkodunk el róla, foglalkozunk vele, amikor problémát okoz nekünk magunknak, vagy más személyeknek, otthon a családban, a játszótéren, az óvodában, iskolában, az utcán, a közlekedésben, a munkahelyünkön, stb. A viselkedéssel, elsősorban az etológia, a viselkedéstan foglalkozik, de lényegében a pszichológia többi ágazata is tüzetesen górcső alá veszi.

A pszichológiai értelmező szótár meghatározása szerint, a „viselkedés az élőlény mindazon megnyilvánulása, akciója vagy reakciója, amely a környezethez való viszonyának megváltoztatásra vagy a környezet átalakítására irányul”. Ha az emberi viselkedésre szűkítjük a meghatározást, a Wikipédia szerint, az emberi viselkedés „az ember látható és hosszabb ideig észlelhető megnyilvánulásainak jellemzése”. Ma már az anyaméhben megfogant magzat viselkedéséről is beszélünk. Ezt a korszerű klinikai vizsgálatoknak köszönhetjük, mert megfigyelték, hogy a magzat, már a terhesség korai szakaszától kezdve, kommunikál az anyával. Az őt ért ingerekre sokféleképpen reagál, amit pl. a magzati szívműködés és a magzati mozgásmintázat megfigyelésével állapítottak meg. Ezek a kutatások azért is fontosak, mert rámutatnak a magzat jólétének mutatóira. A fizikai állapot mellett, a magzat szívműködése és a spontán jelentkező magzatmozgások, amelyek a kedvező vagy a kedvezőtlen külső ingerekre adott magzati válaszreakciók. Többek között az anyai érzelmekre és a kötődésre is. Mindezek hatással vannak a magzati viselkedésre, és a későbbi fejlődésre is. Rámutattak, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a várandós anya testi-lelki kiegyensúlyozottságát, a káros ingerektől való tartózkodását, hogy a „más állapot” örömmel vállalt esemény legyen, és ne „terhesség”.

A „viselkedés” nagyon sok mindentől függ: pl. az egyén testi és lelki adottságaitól. A testi adottságokat biológiai örökléssel kapjuk és ezek az életünk folyamán szinte alig módosulnak. Ilyenek az idegrendszer szerkezeti és működési sajátosságai, a velünk született feltétlen reflexek, pl. a légzés, a fogóreflex, az érzékszervek érzékenysége, az általános testi fejlettség, a testalkat, a csontosodás, az egészségre, betegségre való hajlam, a vérmérséklet, stb. Mindezek alkalmassá teszik az embert, mint rendszert, hogy bizonyos átélési, cselekvési és viselkedésmódok, képességek és készségek fejlődjenek ki nála, tulajdonságok, amelyek miatt bizonyos helyzetekre, a személyre jellemző módon reagál. A viselkedést, a testi állapot (kialvatlanság, éhség, fáradtság, fájdalomérzet, stb.), valamint a pszichés állapot, vagyis a személy belső világának minőségi helyzete is meghatározza. A környezeti hatások is (pl. az inger szegénység vagy bőség, a szülők szocioökonómiai státusa, stb.), a környezet elvárásai is, meghatározott cselekvésmódokat váltanak ki, attól függően, hogy milyen válasz követte ezt a környezet részéről, pozitív vagy negatív megerősítés (jutalmazás vagy éppen büntetés). A felsorolt tényezők, egy-egy viselkedési helyzetben összeadódnak, kölcsönhatásba kerülnek és átszűrődnek a személyiségen, az „egyén lelki életének sajátos őszjellegén”, „az egyénre jellemző gondolkodási, érzési és viselkedésmintán”. A viselkedést az énkép is alakítja, hisz a személyiség alapját az énkép, „önmagáról kialakított állandósult mentális kép” képezi, amely lehet pozitív és negatív énkép. Persze nem mindegy, hogy a világot, a környezetet, az embertársainkat, negatív vagy pozitív szűrőn keresztül látjuk és éljük meg, és ezek határozzák meg a viselkedésünket. Az énképhez szorosan kapcsolódik az énideál, az az önmagunkban, önmagunkról kialakított kép, hogy milyenné szeretnék válni, milyenek szeretnénk lenni, valamint a sajátos személyiségvonások (nyílt vagy zárkózott személyiség) is, és az érzelmi-akarati jellemzők is, mint a személyiséget meghatározó tényezők. Ez a különleges „szűrő”, nagyon fontos a viselkedés szempontjából, mert óriási hatással van a helyzet becslésére és a kiváltott reakciókra, a viselkedésre, hisz bizonyos elvárásokat, jellemzőket felnagyíthat, torzíthat, vagy éppen el is rejthet.

Amikor megtörtént a „szűrés”, a következő lépés a helyzet értékelése, hogy az adott helyzet számunkra pozitív vagy negatív hatással bír majd, és ennek megfelelően történik meg a viselkedés megtervezése, és legvégül a viselkedés kivitelezése, ami megfelelhet, vagy nem felel meg a környezet elvárásainak, és ennek megfelelő válaszreakciót kapunk a környezettől. Az utóbbi konfliktusokat (amiről már a korábbi írások már szóltak), nem megfelelő magatartást, problematikus viselkedést eredményezhet. Ezért ismerjük meg a saját és mások viselkedését is, hogy észlelni és értelmezni tudjuk mások viselkedését. Mindez a hatékony kommunikáció érdekében.

Irodalom:
1. Bartha Lajos: Pszichológiai értelmező szótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981.
2. hu.wikipedia.org/wiki/Viselkedés