A szociális háló eszköze - a beszélgetés

Csak emberi környezetben tudjuk kielégíteni a szükségleteinket is, függetlenül attól, hogy alapvető fiziológiai szükségletekről, vagy a biztonság-, a társas szükségletekről, az önbecsülés- vagy éppen a megvalósítás szükségletéről is van szó, mindenhez szükséges a másik ember, illetve emberek. Lásd, Maslow elméletét és a szükségletek piramisát. A szűkebb és tágabb család, a barátok, ismerősök, munkatársak, szomszédok, és sorban szélesíthetnénk a köröket, amelyek körülvesznek bennünket. Hogy mennyire fontos a szociális érintkezés, a Covid járvány időszaka világított rá, amikor aránylag hosszú időre el voltunk zárva egymástól, korlátozva volt az emberi érintkezés. Leszögezhetjük, hogy a legegyszerűbb alapvető szükségletünk a szociális, vagyis társas érintkezésre, a barátokra, a családra vagy egyszerűen emberi interakciókra, érintkezésre irányuló vágyunk. Persze, ezt is embere válogatja, kinek többre, kinek kevesebbre van ebből szüksége.

A Covid időszak bizonyította be azt a tényt is, hogy mennyire fontos az emberi, segítő, társas háló, amelyik körülvesz bennünket, azok az emberek, akik segítséget, támogatást, társaságot, stb. nyújtanak, akikkel megoszthatjuk gondolatainkat, érzelmeinket, örömünket, bánatunkat. Ebben az emberi kommunikációban, alapvető eszköz a beszéd, a beszélgetés. Az értelmező szótár[1] szerint, a beszélgetés, igével kifejezett tevékenység. Mondjuk még társalgásnak, csevegésnek, eszmecserének. Gazdag a szinonimák köre is: „megbeszélés, tanácskozás, diskurzus, diskurálás, terefere, traccsolás, beszéd, társalgás, dialógus, eszmecsere, szövegelés, párbeszéd, fecsegés, duma, dumálás, szóváltás, dumcsi, csevegés, véleménycsere, kommunikáció, trécselés, információcsere, konzultáció, smúzolás, csacsogás, csevej”[2].

Tudjuk, hogy a beszélgetés a közvetlen kommunikáció leggyakoribb formája és nem csak a társas kapcsolatoknál fontos, de az ismeretszerzési, tanulási folyamatban is. Beszélgetéshez, legalább két emberre van szükség, „feladóra” és „címzettre”, akik között az információ ide-oda áramlik, és váltakoznak a beszélgetőtársak között ezek a szerepek is. Hol feladó, hol címzett az ember. Az, aki gyerekekkel foglalkozik, szembesül gyakran azzal a problémával, hogy gond van a beszéddel, a beszélgetéssel. Megemelkedett az óvodáskorúak és iskolába indulók körében a beszéd- vagy nyelvi zavart mutató (beszédfogyatékos) gyermekek száma. Kisebb-nagyobb, vagy nagyfokú beszédbeli akadályozottság esetében, ez gátolja a gyermek beilleszkedését és az ismeretszerzést. Amikor az iskolába induló nebulókat felméri az iskola pszichológusa vagy pedagógusa találkozunk egyebek között, diszgrammatikus, nyelvtanilag helytelen, és/vagy nehezen érthető beszéddel, a beszéd folyamatosságának zavaraival (dadogás, hadarás), de az egyszerűbbnek tűnő selypítéssel, a pöszeséggel vagy egyéb beszédhibával.

A beszélgetéssel érdemes foglalkozni, mert mind jobban és jobban kiszorul az életünkből, és helyét más kommunikációs médiumok veszik át, mint amilyen a Facebook, a Messenger, a WhatsUpp, Instagram, stb. A gyerekeknek hiányzik a szabad beszélgetés tapasztalata, amit elsősorban a családban élhetnének meg. Hiányzik a beszélgetés kultúrája, a beszélgetés-hallgatás, meghallgatás kultúrája. Mind nagyobb és nagyobb gondot jelent a gyerekek, de lassan a felnőttek számára is, ez az egzisztenciálisan fontos létforma.

A beszélgetés, nem csak szavakból áll. Az információk ide-oda áramlása közben kijelentések, kérdések, válaszok hangzanak el, a beszélgetés gyakran megszakad, amikor is a feladó a hallottakat kiegészíti, a címzett pedig rákérdez, visszakérdez a hallottakra, és e folyamatban számos verbális és nem verbális jelek is részt vesznek. A hangerő, hangsúly, a mondatok hosszabb rövidebb szakaszokra bontása, a hanglejtés, az élő beszéd dallama, de ott van a mimika, a vokális kommunikáció, a tekintet, a mozgásos kommunikáció, a testtartás, a térköz, és még sorolhatnánk, ami rámutat az érzelmekre, az érzelmi állapotra is.

A családokban gyakran hiányzik a szemtől szembeni, közvetlen interakcióban történő kommunikáció, az otthoni beszélgetés. A család, mind több és több időt tölt az okos telefon, és a televízió ekránja előtt. Szótlanságban töltik az időt a család tagjai, vagy a beszélgetés pár mondatos kommunikációban zajlik, ill. abban merül ki, hogy szituációhoz kötötten, szükségleteiket egyszerűen megfogalmazzák. Az együtt töltött idő nem kínál lehetőséget élményeik, érzelmeik, gondolataik kontextusos beszédmódban való kifejezésére. Mindez nehézséget okozhat úgy gyermekkorban, mind felnőttkorban is, az emberi lét különböző színterein. Ezért, építgessük, ápoljuk a körülöttünk lévő szociális háló tagjaival a kapcsolatainkat. Biztosítsunk az „én-idő mellett, a családnak „mi-időt”, amikor mellőzve az információs technológia eszközeit együtt vagyunk, szemtől szembe, megosztva az aznapi élményeinket, érzelmeinket, gondolatainkat, teát, kávét, süteményt fogyasztva, társasjátékozva, stb.

És, ha eddig nem tettük meg, hívjuk fel a rég nem hallott barátot, rokont, szomszédot, és telefonon, de sokkal jobb élőben, a szociális hálónkat erősítve, beszélgessünk.