Az I. rész itt olvasható.
Két Árpád-házi hercegnő Szerbia trónján
Történt, hogy a Nemanjić-házból való, Ragyásnak is nevezett I. Uroš szerb király (ur. 1243–1276) több bizánci terület sikeres meghódítása után 1268-ban Magyarország déli bánságai ellen is hadat szervezett, de alaposan elszámította magát. Az idős IV. Béla király István pozsonyi ispán vezetésével jól szervezett hadat küldött ellene, és szétszórták a szerb sereget, sőt Csák Péter fia, Mihály magát a szerb uralkodót is fogságba ejtette. A legyőzött Uroš kénytelen volt a magyar királyt hűbérurának elfogadni, majd az így helyreállított békét Uroš fiának, Stefan Dragutin koronahercegnek (1252–1316) és a magyar trónörökös (a későbbi V. István király) lányának, Katalin hercegnőnek (1256–1314) a házassága pecsételte meg.
A későbbiekben I. Urošt a trónról saját fia, Stefan Dragutin taszította le. Öt év uralkodás után azonban Dragutin király olyan szerencsétlenül esett le a lováról, hogy súlyos combcsonttörést szenvedett. Nyomorékká, illetve a korabeli felfogás által hadvezérré alkalmatlanná válva fivére, Milutin (ur. 1282–1321) javára lemondott a trónról.
Dragutin a trónt Milutinnak eredetileg csak mint régensnek adta át abban a hiszemben, hogy később a trónutódlás mindenképpen az ő vérvonalában folytatódjon, azaz fiai, Vladislav és Urošica örököljék meg azt, ám terveit a későbbi történések keresztülhúzták. A két testvér viszonya megromlott, Dragutinnak és családjának távoznia kellett a Stari Ras-i (a korabeli szerb főváros) udvarból.
Az 1284-es esztendőben IV. László magyar király ezt követően sógorának jelentős földterületeket juttatott hűbérbirokul Északkelet-Boszniában (Ozora [Usor] és Só [Sol]), valamint megkapta Szerémséget, a Macsói Bánságot és Nándorfehérvárt is. Ezáltal az említett területek először kerültek a történelem során szerb közigazgatás alá, noha formailag nem váltak ki a Magyar Királyság területéből. Egyes források szerint Kun Erzsébet anyakirálynő vejének adományozta a korábban általa uralt Kucsói Bánságot (a mai Szerbia északkeleti része) is. Minthogy a szerb trónról korábban lemondott, felvette hát helyette a „Szerémség királya” címet. Önhatalmúlag kikiáltott királysága – hiszen az továbbra is magyar felségterületnek számított – székhelye Debrecen (szerbül: Debrc) vára volt, Szabácstól (szerbül: Šabac) 25 km-re délkeletre a Száva jobb partján, a folyó nagy kanyarulatában (jelenleg Vladimirci településhez tartozik).
Katalin királyné mindenben férje támasza volt, és követte őt a „száműzetésbe” is. Uralkodófeleségként anyósához, Jelena királynéhoz hasonlóan (akit a szerb történészek nagy része tévesen Anjou-hercegnőnek tart) ő is sokat jótékonykodott, emellett egy kolostor, a Loznica közelében máig fennmaradt Tronoša alapítása is az ő nevéhez fűződik. Erkölcsös életéről és hitvesi erélyeiről a korabeli szerb egyházi források többször is említést tesznek. Ezzel szemben például az a kevés szerb nyelvű internetes honlap némelyike, amely a nevét megemlíti, a szilaj ázsiai vérmérsékletéről és az útközben ráragadt európai kultúráról „tájékoztat”, valamint arról, hogy valójában ő tehet arról, hogy férje megdöntötte a saját apja uralmát, valamint a későbbiekben a két fivér, Dragutin és Milutin viszonyának az elmérgesedéséről is.
Katalin a királynéi címéről férje trónfosztását követően sem mondott le, és levelezéseiben is megadták neki ezt a titulust, amit az a máig fennmaradt levél is bizonyít, amit II. Károly nápolyi király 1300. január 12-én intézett hozzá „Catarine Illustri Regine Servie, carissime sorori nostre” megszólítással.
Az utolsó írásos információnk Katalinról 1314-ből való, amikor sógornője, Szimóna királyné, Milutin király 4. felesége látogatásra hívta őt a szerb királyi udvarba, ahonnan gazdag ajándékokkal tért haza Magyarországra.
A szerb királyi párnak hét gyermeke született: öt lány és két fiú. Az idősebb fiú Ulászló (†1326) II. Vladislavként szerb trónkövetelő nagybátyjával Milutinnal, majd később unokafivérével, Stefan Dečanskival szemben. Apja halálakor, 1316-ban Ulászló megörökölte a magyar rokonoktól korábban kapott birtokokat, azonban még az év folyamán nagybátyja e területeket is elfoglalta tőle. Ez magyar–szerb háborúhoz vezetett. Károly Róbert királynak azonban hamarosan sikerült kiűznie a betolakodókat.
A kisebb királyfi, Stefan Urošic Nemanjić szerzetesként hunyt el Ariljében, a Szent Akhilleusz kolostorban, ahol sírja ma is látogatható. Mivel a legenda szerint halála után a sírjából „mirha folyt ki”, így a Szerb Pravoszláv Egyház szentté avatta.
Katalin és Dragutin legidősebb lánya, Jelisaveta (1270–1331) 14 évesen I. Stefan Kotromanić bosnyák bán felesége lett.
A magyar történelmi források, köztük a katolikus egyház szentek és boldogok életrajzával foglalkozó forrásai sem említik, hogy Katalin királyné Erzsébet (1262–1326) nevű húga, akit a katolikus egyház Árpád-házi Boldog Erzsébet özvegy néven tart számon, valójában első férje, Falkenštejn (Rožmberk) Závis (1250–1290) morva főúr kivégzése után, másodszor is férjhez ment, mégpedig nem máshoz, mint Katalin férjének öccséhez, a már említett Milutin szerb királyhoz (annak harmadik feleségeként), akivel még közös fiuk is született, Stefan Konstantin herceg személyében, aki apja halála után évekig trónkövetelőként lépett fel féltestvére, III. Uroš (Stefan Dečanski) ellenében.
Ám miután a pravoszláv egyház nem engedélyezi, hogy két fivér két nővért vegyen feleségül, így a szerb érsek folyamatos tiltakozása miatt Milutin király ettől a feleségétől is elvált (összesen öt volt neki), aki ezt követően a milánói Milánóban a Szent Péter-kolostorba költözött, melyet nővére, Mária nápolyi királyné alapított. Két rövidre sikeredett és keserű emlékű házassága után a magyar hercegnő apácaként élte le maradék életét.
Szendrői Török Marianna May grófnő, Egyiptom királynéja
A magyar kultúrtörténet mindig is bővelkedett extravagáns és regényes, bizonyos értelemben filmadaptációra érdemes női élettörténetekben. Ezek közöl is biztosan kiemelkedő helyet érdemel Szendrői Török Marianna May grófnő (1877–1968) kalandos életrajza, aki az Egyiptomot 1805 óta uraló Muhammad Ali dinasztia sorrendben hetedik uralkodójának, II. Abbas Hilmi (1874–1944) khedivenek (szó szerint alkirály, hiszen Egyiptom akkor még formailag az Oszmán Birodalom része volt, valójában független államfő) volt a második felesége.
A magyar grófnő Amerikában, Philadelphiában látta meg a napvilágot. Édesapja gróf Török József, Kolozs vármegye főispánja, anyja pedig Sophie Vetter von der Lilie grófnő volt. Szülei házassága nem tartott sokáig. Sophie grófnő ugyanis Kolozsváron beleszeretett Puskás Tivadarba, a telefonközpont és a telefonhírmondó feltalálójába, akihez 1882-ben ment férjhez Angliában. A kis grófkisasszony nevelőapja jóvoltából beutazta egész Európát, amúgy a család otthonának a grazi Waasen kastély számított, ahol Marianna szigorú kötelezettségek és vallási nevelés nélkül nőtt fel. Házitanítók által sokoldalú képzésben részesült, így már 12 évesen rövid újságcikkei jelentek meg több grazi újságban. 15 évesen már önálló lakással rendelkezett.
Bátyja, a fiatalon elhunyt gróf Szendrői Török József (1873–1898) a híres bécsi katonai akadémiára, a Theresianumra járt különböző uralkodóházak csemetéivel, többek között Habsburg, egyiptomi és oszmán hercegekkel együtt, akik közül többel barátságot kötött, így Abbas bejjel is, az egyiptomi khedive idősebb fiával. Marianna 13 éves volt, amikor először találkozott a Theresianumban az akkor 16 éves „szégyenlős, szőke, szürkéskék szemű” herceggel. Szerelem volt ez első látásra, mint az Árvay Kelemen őrnagynak, a herceg osztálytársának, későbbi szárnysegédjének a visszaemlékezéséiből is kiderül. Mielőtt a románc kibontakozhatott volna, az ifjú trónörökös apja, Muhammad Tawfik pasa hirtelen elhalálozott, így a még kiskorú Abbast hirtelen hazahívták – uralkodni.
A pár nyolc évvel később, 1900-ban Párizsban találkozott, teljesen véletlenül. II. Abbas ekkor már nős volt, felesége a krími származású Ikbal hercegnő, és öt gyermek apja. Ez azonban nem zavarta az uralkodót abban, hogy levelezésbe kezdjen a magyar grófnővel, s kis idő múlva Egyiptomba hívja. A látogatásból szenvedélyes szerelem lett. Valószínűleg Marianna hatására a khedive elvált a feleségétől (noha két évvel később még egy fia született tőle), Marianna viszont áttért az iszlám vallásra, ahol a Zubaida bint Abdullah nevet kapta. Románcukat egy évvel később titkos házassággal erősítették meg az alexandriai Montazah palotában. Mivel a khedivének több felesége is lehetett, a titokzatos frigy okát máshol kellene keresni. Egyes források szerint Szendrői Török Marianna már férjes asszony volt, Arthur von Klingspor svéd báró felesége, akitől valószínűleg nem válhatott el, s talán férje haláláig kellett várnia ahhoz, hogy hivatalos házasságot köthessen. Erre még egy évtizedet kellett várniuk, s végül 1910. február 28-án lettek hivatalosan is egymáséi a Boszporusznál fekvő Chibuklu villában, Törökországban. Ekkor hivatalosan Djanan Djavidan hanum, azaz Djavidan hercegnő vált belőle.
Djavidan gyakran elkísérte hitvesét az Oszmán Birodalomban és Európában tett látogatásaira. Egyiptomi évei alatt anyját többször vendégül látta és egyszer Rudolf trónörökös lánya, Erzsébet Mária főhercegnő is megfordult nála.
A királyi hitves nagyfokú közvetlensége ez idáig ismeretlennek számított az egyiptomi udvarban, s ezért nem meglepő, hogy a magyar grófnő férjére is nagy hatást gyakorolt. Árvay Kelemen a későbbiekben így írt erről: „…egy kivételes szépség és egy melegszívű hölgy, aki sokszor csillapította a gyakran önfejű khedivet. (…) Pompában élt a Mostorod palotában, északkeletre Kairótól. (…) Ő volt az európaiak jótevője a khedive udvartartásában, ahol ugyanis bőven akadtak osztrák–magyar monarchiabeliek: úgymint az orvosa, gyógyszerésze, a fogorvosa, a főépítésze, karnagya, sőt még az udvari pék is.”
Mivel az udvari protokoll ellenezte, hogy a királyi hitves bármilyen állami rendezvényen részt vegyen, a leleményes magyar grófnő szerető férje tudtával álruhát öltött, és részt vett a hivatalos fogadásokon. Férfinek öltözött, s palotaszolgának álcázta magát. A hasonló alkalmak egyikén, elfelejtkezve arról, hogy hitvesét és nem egy férfi udvarnokot szólít, a khedive gyöngéd pillantást vetett álruhás szerelmére és így szólt: „Drágám, nem vagy fáradt?” Az ott álló egyik miniszter elképedten bámult rájuk.
A szerelmesek játékai azonban hamarosan véget értek. A hirtelen fordulat egy húszéves, kétes múltú hölgy, bizonyos Georgette Mesny Andrée de Lusange miatt következett be, akivel 1912 nyarán Párizsban, a Maximban találkozott az uralkodó, és már együtt tértek vissza Egyiptomba. Az ő cselszövései hatására kényszerült Djavidan egy évvel később elhagyni a palotát és visszatérni Európába. Marianna grófnő már Ausztriában, a karintiai Villachban vette át a válási dokumentumokat 1913. augusztus 7-én. A khedive azonban rövidesen nemcsak szerelmétől, de hazájától is megvált. Ugyanis 1914. december 18-án Nagy-Britannia protektorátussá nyilvánította Egyiptomot, II. Abbast pedig másnap megfosztották hatalmától. Egyiptom új ura nagybátyja, Huszain Kamil lett, szultáni titulussal.
Marianna 1919-től Berlinben élt, majd 1938-ban élettársával, az Oroszországból menekült egykori fehérgárdistával, Simon von Kulatschkovval Bécsbe költözött. Megismerkedett Eugene d’Albert zeneszerzővel, akinél tökéletesítette zongoratudását. Kiemelkedő zongoraművész vált belőle, hangversenyeket adott és zenét is komponált. Az Egyiptomban töltött életének emlékeit 1930-ban Hárem című könyvében írta meg, második könyve, Gülzar, a rózsakert című 1942-ben jelent meg. Emellett még számos művet, rádiójátékot és költeményt is szerzett. Baráti viszonyba került egyebek mellett Ferdinánd bolgár cárral, Robert Musil osztrák regényíróval, Olav Gulbransson norvég íróval és Gerhart Hauptmann német színdarab-íróval is. A második világháború alatt kozmetikai szalont nyitott, s saját receptúrája szerint készített krémet és parfümöt használt, amit Djavidan néven árusítottak még az 1960-as években is.
A háború után Innsbruckba költözött, ahol tolmácsként dolgozott a francia hadseregnek. II. Abbas Hilmi 1944 decemberében hunyt el Genfben, lemondatásának 30. évfordulóján. A volt uralkodó halálával megszűnt a magyar grófnő anyagi támogatása is, ami igencsak beszűkítette mozgásterét. 1951-ben Párizsban élt, ahol egyszer összeesett a nyílt utcán, s a másnapi újságok szalagcímei így szóltak: „Az egykori egyiptomi királyné az éhenhalás küszöbén”.
Egy rövid londoni kitérő után – ahol Djavidan a filmszakmában szeretett volna szerencsét próbálni – visszatért Ausztriába és Grazban telepedett le. Utolsó éveiben festeni kezdett. A kézügyességéről már korábban is híres asszony most élénk színvilágával és képfantáziájával hívta el magára az értők figyelmét. Különösen zománcfestészete lett népszerű. Röviddel halála előtt munkáiból kiállítást rendeztek Víziók a Níluson címmel.
Szendrői Török Marianna May, az Amerikában született magyar grófkisasszony, Puskás Tivadar nevelt lánya, a svéd báróné, az egyiptomi király muzulmán hitre áttért titkos felesége, majd hivatalosan is királyné, a színészi babérokra törő elismert zongoraművész, író- és festőnő 1968. augusztus 5-én Grazban, 91 éves korában hajtotta örök álomra a fejét. Élete végéig megtartotta vitalitását, humorát és optimizmusát. A Sankt Leonhard Friedhof temetőben helyezték végső nyugalomra, ahová élettársa és néhány muzulmán egyetemista kísérte utolsó útjára. A sírkövön mindössze ez áll: „Djanan Djavidan”.
Milutin és Dragutin szerb királyok, valamint Katalin királyné ábrázolása az ariljei Szent Akhilleosz templom falfestményén
V. István magyar királynak, Katalin és Erzsébet apjának a koronája
Árpád-házi Boldog Erzsébet özvegy freskója a római Chiesa della Curia generale templomban
II. Abbas Hilmi (1874–1944), az utolsó egyiptomi khedive
Djavidan hanum, az iszlám vallásra tért magyar grófnő (1909-ből származó felvétel)
Az idős Djavidan hanum grazi otthonában
Szendrői Török Marianna May grófkisasszony
Egy 1915-ben, válása után, Bécsben készült felvétel
Az exkirálynéből lett sikeres festőnő, 1964-ben
Az uralkodópár nyilvános esküvőjének színhelye, a Boszporusz partján lévő Chibuklu villa
Az elfeledett királyné
A Nílus királynéjának egyik alkotása: Varázserdő
A Nílus királynéjának egyik alkotása: Chang istennő
A Nílus királynéjának egyik alkotása: Köszönet
.jpg)
