A jelen társadalmunk lelki állapota

Ez pedig a tanult tehetetlenség. A tanult tehetetlenség, az a mentális állapot, melynek során az egyén az egymást követő kiszámíthatatlan negatív ingerek hatására feladja, hogy nem próbálja meg elhárítani, még akkor is ha elkerülhetőek lennének, mert arra a meggyőződésre jut, hogy nem képes ezeket az averzív ingereket befolyásolni. A tehetetlenség legfőbb jellemzői közé tartozik a negatív előfeltételezés a jövőre vonatkozó történésekkel kapcsolatban, reménytelenség és a passzív viselkedés - írja a Wikipédia.

Valójában, a tanult tehetetlenség megfigyelhető egyaránt az állatvilágban és az embereknél is. Ezt a jelenséget először Martin Seligman, amerikai pszichológus, a Pennsylvaniai Egyetemen végzett kutatásai során fogalmazott meg, a múlt század hatvanas éveiben, a depressziót kutatva. Kutatásait állatokon és embereken is végezte. Seligman elméletének alapját állatkísérletek szolgáltatták, melyeket kutyákkal végeztek, amikor is áramütés elkerülésére próbálták őket kondicionálni. A kutyákat két csoportra osztották, és „a kísérletet megelőző napon az egyik csoport tagjait úgynevezett „függőágyba” szíjazták le, ahol kiszámíthatatlan időközönként áramütés érte őket. A másik csoporttal ez idő alatt nem történt semmi. A kísérlet lényege az volt, hogy a kutyákat úgynevezett akadályketrecbe tették, vagyis a ketrecet egy átugorható magasságú akadállyal választották ketté. Az egyik oldalra elhelyezték az állatot, majd a padlón át áramütést kapott, ami elől csak úgy tudott elmenekülni, ha az akadályt átugorva a ketrec „biztonságos” oldalára ment. Az áramütést egy figyelmeztető lámpa felvillanása előzte meg. Azok a kutyák, melyek a kísérlet előtti napon szabadon mozoghattak, egy darabig ugyan össze-vissza szaladgáltak, de viszonylag gyorsan megtanulták, hogy a lámpa felvillanását követően azonnal átugorjanak a ketrec másik felére, ily módon egy idő után az áramütést teljes mértékben el tudták kerülni. Azok az állatok viszont, melyek előző nap leszíjazva, a menekülés esélye nélkül voltak kénytelenek elviselni az áramütéseket, egészen máshogy viselkedtek. Kezdetben ugyanúgy rohangáltak, mint a másik csoportba tartozó társaik, később azonban csak lefeküdtek a padlóra, és halkan vinnyogtak. Meg sem próbáltak elmenekülni, még akkor sem, amikor kikapcsolták az áramot, vagy éppen a kísérletvezető mutatta meg nekik a megoldást úgy, hogy átemelte őket az akadályon.”[1]

A következtetése az volt, hogy a korábbi fájdalmas, elkerülhetetlen és kiszámíthatatlan ingerek miatt, amelyet megéltek, ezek a kutyák azt tanulták meg, hogy semmit nem tehetnek az őket érő negatív hatások elkerülése, kivédése érdekében, ezért akkor is passzívan viselkedtek, amikor valójában lett volna lehetőségük a későbbi áramütések megelőzésére. A további kutatások később, más állatfajoknál és az embereknél is kimutatták ezt a jelenséget. Persze, az embereknél nem áramütést alkalmaztak, hanem hangos zajt. Mind az állatoknál, mind az embereknél a későbbiekben gyakran tapasztaltak depresszióra emlékeztető reakciókat. A mostani helyzetünkkel kapcsolatosan leszögezhető, hogy krízishelyzetekben, mint amilyeneket mi is megéltünk, például a járvány idején, jelentkezik a tanult tehetetlenség, ami azt jelenti, hogy olyan mentális állapot dominál, amely során az egyén, az egymást követő kiszámíthatatlan, negatív ingerek hatására, feladja. Ha valaki rendszeresen azt tapasztalja, és mi már most jó pár éve ilyen helyzetben vagyunk, hogy nem múlik rajta semmi, hogy nem tehet semmit se, tettei hatástalanok a környezetére, akkor passzívvá válik. Nem kezdeményez. És ez van jelen itt, és most, nálunk, köztünk. És sajnos, azt is leszögezhetjük, hogy a politikai életben visszaélnek az emberek tanult tehetetlenségével, ezzel a lélektani mechanizmussal, annak érdekében, hogy megtartsák a kontrollt, és irányítani tudják a populációt, hogy manipuláljanak vele. És ez nem csak az autokrata társadalmakban, hanem a demokratikus társadalmakban is fellelhető. Azért teszik, hogy, meggátolják a politikai folyamatok változását, vagy megváltoztassák a helyzetüket, hogy megtartsák a status quot. Az, aki tehetetlennek érzi magát, apatikus, kevésbé angazsálja magát politikailag, nem áll ki magaért. Hogyan érhető ez el? A félelem, a bizonytalanság és kiszámíthatatlanság légkörének kialakításával és fenntartásával. Ez a tanult tehetetlenség az ami meggátolja a közösségünkben élőket, hogy kiálljanak azért, hogy helyzetük jobbá változzon. Ez jelenség már a gyerekeknél is kialakítható, amikor is azt tanulja meg, hogy ő maga, a világban nem képes változást előidézni.

A tehetetlenség érzése ellen pedig harcolni kell, úgy, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy létezik, és számolni kell vele. És ami a legfontosabb, lépni kell, és tenni kell, mert bírunk és tudunk változtatni önmagunkon, a helyzetünkön, a társadalmunkon, amelyben élünk.