Szülői attitűdök és személyiségfejlődés

Az anyától való teljes függőség után a fejlődő személyiség korai, a kettőtől négy éves korig terjedő fázisában egy leválási, önállósulási szakaszba jut - ez az az időszak, amikor először nevezi magát „én”-nek, ezzel fejezve ki a felismert és megélt megkülönböztetést az anyjától. Ezzel egyidejűleg egyre jobban felszínre kerülnek megszerzett képességei, hogy bánni tudjon a testével, motorikus adottságaival, és ennek köszönhetően terjeszkedő, támadó impulzusai egyre jobban az őt körülvevő világra irányulnak. Ezáltal ismeri meg egyrészt az „anyag” ellenállását, összeütközvén vele, másrészt azt, hogy a környező világ hogyan reagál az ő viselkedésére. Így megtapasztalja mind a saját képességeit, a saját hatalmát, mind pedig ezek határait. De mindezeken keresztül szerzi meg az első tájékozódást a megengedett és a tiltott dolgokról, a jó és a rossz kategó­riáiról is. A gyermek akaratának a kell-el és a muszáj-jal, a szabad-dal és a nem szabad-dal való összeütközései állítják fel benne a sorompókat akaratimpul­zusainak szabadsága vagy gátoltsága számára, felettes-én-jének szigora vagy enyhesége számára. A fejlődő személyiség ebben a szakaszában a környező világ reakcióit a viselkedésére most újra magába építi, de már egyfajta bíróként, aki az eredetileg kívülről megszabott parancsokat és tilalmakat most már belülről képviseli.

A teljes írás itt olvasható.