HEVESY GYÖRGY Budapesten született 1885. augusztus 1-én. A család eredeti neve Bischitz volt, amelyet Hevesyre magyarosított. A piarista gimnázium után a budapesti Tudományegyetemre iratkozott, de az első év után Berlinben, majd Freiburgban folytatta és fejezte be kémiai tanulmányait. Ezután Zürichben az Eidgenössische Technische Hochschulén doktorált, majd Karlsruheban dolgozott a Nobel-díjas F. Haber mellett. 1911-ben Manchesterbe utazott és egy másik Nobel-díjassal, E. Rutherford-dal folytatta kutatásait az akkor legmodernebbnek számító tudományos fellegvárban. Ott kezdte meg a radioaktív anyagok vizsgálatát. Rutherford azzal a feladattal bízta meg, hogy az urán-238 bomlásakor keletkezett terméket, a rádium-D-t és az ólmot válassza el egymástól. Két évi munka eredményeként Hevesy megállapította, hogy kémiai úton nem választhatók szét ezek az anyagok, mivel azonos elem izotópjai. 1912-ben a bécsi Rádium Intézetbe ment dolgozni, ahol F. Panethtel együtt megkezdte a radioaktív indikációs módszer kidolgozását, melynek lényege, hogy a nem radioaktív elemhez kis mennyiségű, saját radioaktív izotópot adnak. Mivel az izotópok kémiailag azonosan viselkednek, ugyanúgy részt vesznek minden kémiai reakcióban, és a sugárzásuk mérése alapján a vizsgálandó anyag mozgása nyomon követhető. Ezzel a módszerrel vizsgálták és állapították meg az ólom- és bizmutsók oldhatóságát. 1913 januárjában a budapesti Tudományegyetemen magántanári képesítést nyert.
Az első világháború alatt katonai szolgálatot teljesített. A háború után rendes tanári kinevezést kapott a Tudományegyetemen. A Tanácsköztársaság bukása után Dániába emigrált és a Nobel-díjas N. Bohr koppenhágai Elméleti Fizikai Intézetében folytatta kutatói pályafutását. 1922-ben D. Costerrel ott fedezték fel a periódusos rendszer addig ismeretlen 72. elemét, melyet Koppenhága latin nevéről hafniumnak neveztek el. 1922-ben Hevesy továbbfejlesztette a radioaktív indikációs módszert és a növényekben lejátszódó biokémiai folyamatok vizsgálatára tette alkalmassá. 1926-ban elfogadta a freiburgi egyetem meghívását a fizikai-kémia tanszékre, ahol nyolc évet töltött. Itt kezdte a nyomjelzés alkalmazását az állatokban lejátszódó biokémiai folyamatok vizsgálatára. A nácizmus hatalomra jutásakor elhagyta Németországot és újra Koppenhágába ment. Ott fedezte fel a radioaktív foszfor-32-es izotópot, és 1935-ben ennek segítségével vizsgálta a csontokban a foszfor anyagcseréjét. Ebben az évben fedezte fel az aktivációs analízist, melynek lényege, hogy a vizsgálandó anyag egyes alkotóelemét radioaktív besugárzással radioaktív izotóppá alakította. 1940-ben a gyógyászatban kezdte alkalmazni az indikációs módszert. 1943-ban Dánia német megszállásakor Stockholmba menekült és az ottani egyetem szerves kémia professzora lett. Ekkor már teljes mértékben kibontakozott a radioaktív nyomjelzés jelentősége, amit a tudományos világ azzal ismert el, hogy Hevesy Györgynek ítélte oda 1944-ben az 1943-as kémiai Nobel-díjat "a kémiai folyamatok kutatása során az izotópok indikátorként való alkalmazásáért".
Ő sem ült babérjain, hanem folytatta széleskörű tudományos tevékenységét és a nyomjelzés módszerével az anyagcsere különféle folyamatait vizsgálva újabb és újabb területeket hódított meg az orvostudomány számára. Ezzel új tudományágat alapított, a nukleáris medicinát, amelyet ma az egész világon alkalmaznak mind a kórmegállapításban, mind a gyógyászatban. Még halála előtt a Budapesti Műszaki Egyetem is díszdoktorrá avatta. 1988. július 5-én hunyt el Freiburg im Breisgau-ban.
.jpg)
