Lénárd Fülöp - Az elektronok kutatója

LÉNÁRD FÜLÖP 1862. június 7-én Pozsonyban született és ott végezte el az elemi és a középiskoláit. Érettségi után Budapesten kezdett tanulni az egyetemen, majd Berlinben és Heidelbergben folytatta matematikai, fizikai és kémiai tanulmányait. Olyan híres tanárai voltak, mint R. Bunsen, H. Helmholtz és G. Quincke. 1886-ban Bunsen tanítványaként Heidelbergben doktorált. Egy évig Eötvös Loránd mellett dolgozott a budapesti Tudományegyetemen, majd tanársegéd lett Heidelbergben, Breslauban és végül Bonnban. Itt annak a H. Hertznek az oldalán dolgozott, aki kísérleteivel igazolta J. C. Maxwell elméleti úton feltételezett elektromágneses hullámainak létezését. 1894-től tanár a breslaui, aacheni, heidelbergi, kieli és végül 1907-ben újra a heidelbergi egyetemen, ahol a fizikai intézet vezetője lett. 1897-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta. 1931-ben vonult nyugalomba.

H. Hertz mellett kezdte el a légritkított csövekben nagyfeszültség hatására keletkező katódsugarak kutatását. Olyan katódsugárcsövet szerkesztett, amelynek vékony alumínium lemezből készített "ablaka" volt, azon a helyen, ahol a katódsugárt alkotó elektronok a cső falára esnek. A vékony Lénárdablakon a levegő molekulái nem hatolhatnak át, de az elektronokat részben átengedi és azok kilépnek a csőből, így az elektronok tanulmányozásához a korábbinál lényegesen tágasabb lehetőség nyílt. Ő elsősorban az elektronoknak anyagon való áthatolóképességét és ionizációs hatását vizsgálta.
Megállapította, hogy az áthatolóképességük az elektronok sebességétől függ. Sok-sok kísérletéből azt a következtetést vonta le, hogy az atom belsejének csak egy kis része áthatolhatatlan az elektronok számára. Ez a megállapítás alapozta meg E. Rutherfordnak az atomelméletét.

Lénárd H. Hertznek 1887-ben tett azon felfedezését, hogy a szikraközre eső ibolyántúli fény megkönnyíti a szikra átütését, tovább vizsgálta és megállapította, hogy azt a fémből kilépő negatív töltéshordozók (elektronok) idézik elő. 1902-ben a fény hatására a fémből kilépő elektronokkal kapcsolatos vizsgálatai során korának fizikája részére meglepő eredményre jutott, éspedig, hogy a kilépő elektronok sebessége nem függ a fény erősségétől, hanem csak a rezgésszámától. A fény erősségétől csupán a kilépő elektronok száma függ. Ez a felfedezés vezette el A. Einsteint a fényelektromos hatásra vonatkozó törvényéhez, amelyért 1922-ben Nobel-díjjal jutalmazták.

Kutatásai közben Lénárd állapította meg, hogy minden fémre fennáll egy jellegzetes határhullámhossz, amely felett a fény hatására a fémből nem lépnek ki fotoelektronok.
1905-ben kapott fizikai Nobel-díjat a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért (dinamida).

Lénárd mint fizikus a tudomány nagyjai közé tartozik, de emberi magatartása nagyon sajnálatos volt. A német nacionalistákhoz csatlakozott és üldözte a zsidó származású tudósokat, így Einsteint is. 1947. május 20-án hunyt el Messelhausenben.